A Csemadok Országos Tanácsa megbízásából 23. alkalommal szervezte meg a Csemadok Rimaszombati Területi Választmánya a Ferenczy István Országos Képzőművészeti Versenyt a Gömör-Kishonti Művelődési Központ és a Tompa Mihály Református Oktatási Központ közreműködésével.
Mint Povinszky Elvirától, a Csemadok Rimaszombati Területi Választmányának titkárától megtudtuk, idén is három téma közül választhattak a versenyzők.
„Elkészíthették Jókai Mór portréját, az író születésének 200. évfordulója alkalmából, lerajzolhatták saját iskolájukat, vagy éppen fantáziaképet festhettek Vissza a múltba címmel.
A versenybe öszesen 206 pályamű érkezett 41 magyar tanítási nyelvű alap- és középiskolából az egész országból, Szenctől Királyhelmecig” – írta.
A beérkezett pályamunkákat Nagyferenc Katalin nyugalmazott pedagógus, fafaragó művész és Marian Lacko képzőművész, a Rimaszombati Művészeti Alapiskola igazgatója értékelte.
A díjátadó ünnepségre és a díjazott pályamunkákból készült kiállítás megnyitójára 2025. február 27-én került sor Rimaszombatban a Tompa Mihály Református Gimnázium épületében. A kiállítás egész márciusban látogatható lesz.
XXIII. Ferenczy István Országos Képzőművészeti Verseny eredményei
I. kategória – 1. téma: Jókai Mór (portré) 22 munka
1. Herényi Hanga (Tompa Mihály Református Gimnázium, Rimaszombat)
2. Rehák Linda (Alapiskola, Deáki)
3. Liščík Liana ( MTNy Alapiskola, Fél)
Elismerő oklevél:
Szajkó Jázmin ( Rimaszécsi Alapiskola)
I. kategória – 2. téma : Az én iskolám 43 munka
1. Várady Annamária ( Református Alapiskola, Rozsnyó)
2. Juhaniak Krisztina ( II. Koháry István Alapiskola, Fülek)
3. Domik Emilia ( Református Alapiskola, Rozsnyó)
Elismerő oklevél:
Szarvas Lázár József ( Tompa Mihály Református Gimnázium, Rimaszombat)
Hanyus Hanna ( II. Koháry István Alapiskola, Fülek)
Benik Antónia, Korcsmáros Emma ( Református Alapiskola, Rozsnyó)
Rezník Sofia ( Alapiskola és Óvoda, Ragyolc)
I. kategória – 3. téma : Vissza a múltba (fantáziakép) 32 munka
1. Oláh István ( Alapiskola, Várgede)
2. Bényi Mária Borbála ( Fegyverneki Ferenc Katolikus Egyesített MTNy Iskola, Ipolyság)
3. Oláh Orsolya( Alapiskola, Várgede)
Elismerő oklevél:
Illés Vivien ( Alapiskola és Óvoda, Boly)
Zlatovský Anabella ( Fegyverneki Ferenc Katolikus Egyesített MTNy Iskola, Ipolyság)
Balog Christopher ( Alapiskola és Óvoda, Ragyolc)
II. kategória – 1. téma: Jókai Mór (portré) 36 munka
1. Kurucz Tulipán ( MTNy Alapiskola és Óvoda, Kürt)
2. Berkes Réka ( Alapiskola, Nagycétény)
3. Berkes Dávid ( Alapiskola, Nagycétény)
Elismerő oklevél:
Ágh Tamara ( MTNy Alapiskola, Fél)
Ripcsu Réka Anna ( Helmeczy Mihály Alapiskola, Királyhelmec )
Zsigrai Lili ( MTNy Alapiskola és Óvoda, Szádalmás )
II. kategória – 2. téma: Az én iskolám 13 munka
1. Árvai Lili ( Kodály Zoltán Alapiskola, Galánta)
2. Brindzák Dávid ( MTNy Alapiskola, Sajógömör)
3. Vágó Chantal ( Tompa Mihály Alapiskola, Rimaszombat )
Elismerő oklevél:
Balog Natália ( MTNy Speciális Alapiskola, Rimaszombat)
Kovács Bíborka Ágnes ( Alapiskola és Óvoda, Bátka)
Magda Veronika ( II. Koháry István Alapiskola, Fülek)
II. kategória – 3. téma : Vissza a múltba (fantáziakép) 41 munka
1. Fricsek Kornélia ( Pázmány Péter Alapiskola és Óvoda, Vágsellye )
2. Szedlák Sára ( Kodály Zoltán Alapiskola, Galánta)
3. Simon Csenge (Alapiskola és Óvoda, Bátka)
Elismerő oklevél:
Mács Rebeka ( II. Koháry István Alapiskola, Fülek)
Chu Honey ( Kodály Zoltán Alapiskola, Galánta)
Virág Éva ( Turczel Lajos MTNy Alapiskola és Óvoda, Szalka)
Agócs Fanni, Farkas Krisztina, Varga Tamás ( Tompa Mihály Alapiskola, Rimaszombat )
III. kategória – 1. téma : Jókai Mór (portré) 10 munka
1. Ravasz Veronika ( Közös Igazgatóságú Magániskola, Gúta )
2. Erdélyi Flóra ( Közös Igazgatóságú Magániskola, Gúta )
3. Molnár Evelin ( Közös Igazgatóságú Magániskola, Gúta )
3. Radics Réka ( Füleki Gimnázium)
Elismerő oklevél:
Havran Boglárka ( Füleki Gimnázium)
Szűcs Kitti ( Összevont Magániskola, Párkány)
Antal Amina, Dávid Alexa Cynthia ( Magán Szakközépiskola, Rimaszombat )
III. kategória – 3. téma : Vissza a múltba (fantáziakép) 9 munka
1. Dulay Olívia ( Ivan Krasko Gimnázium, Rimaszombat)
2. Marczal Jennifer ( Fegyverneki Ferenc Katolikus Egyesített MTNy Iskola, Ipolyság)
3. Palló Krisztina ( Kereskedelmi, Szolgáltatóipari és Vidékfejlesztési Szakközépiskola, Karva )
Elismerő oklevél:
Dulay Olívia ( Ivan Krasko Gimnázium, Rimaszombat )
Kovács Dominik ( Kereskedelmi, Szolgáltatóipari és Vidékfejlesztési Szakközépiskola, Karva )
***
„Ezúton is köszönjük az iskoláknak, valamennyi versenyzőnek és az őket felkészítő pedagógusoknak, hogy bekapcsolódtak ebbe a szép versenybe” – tette hozzá Povinszky Elvira.
HE/Felvidék.ma