Mint ismert, szombaton hajnalban a pozsonyi Šafárik tér közelében késsel megtámadtak egy fiatalembert, amiért az magyarul beszélt a barátaival. A támadó a cselekmény után elmenekült, a sértett pedig feljelentést tett. A Pozsonyi Kerületi Rendőrkapitányság tegnap megerősítette, hogy magyarsága miatt támadhatták meg a fiatalembert.
A Magyar Szövetség sajtótájékoztatón reagált az ügyre, melyen jogi és erkölcsi támogatásukról biztosították a sértettet, s a felelősségre vonást sürgetve elutasítottak mindennemű közösségi uszítást. Magyar Levente magyar külügyi államtitkár felvette a kapcsolatot szlovák kollégájával, akitől az eset alapos, a lehetséges motivációkra is kiterjedő kivizsgálását kérte.
A késes támadás, a magyarokat ért atrocitás elítéléseként március 5-én délutánra békés demonstrációt szerveztek felvidéki magyar fiatalok a Šafárik térre. A közösségi hálón szervezett tüntetést teljesen civil, politikai kötődés nélkül hívták életre – hangsúlyozták a szervezők. Az eseményen mintegy 150, többnyire felvidéki magyar fiatal gyűlt össze, tájékoztatta portálunkat a Szlovákiai Magyar Ifjúsági Szövetség (SZMISZ).
Közleményükben rámutattak, szeretnék, ha a kormánypártok és az ellenzék vezető politikusai is nyilvánosan elítélnék a nemzetiségi hovatartozás alapján elkövetett erőszakot, zaklatást és hátrányos megkülönböztetés bármelyik formáját.
A szlovák politikum – sem kormánypárti, sem ellenzéki oldalon – eddig nem reagált az esetre.
SZE/Felvidék.ma