Az Európai Unió tagállamainak vezetői egyetértenek abban, hogy az európai gazdasági térség hátrányos helyzetben van Kínával és más globális szereplőkkel szemben a magas energiaárak és a túlzottan ambiciózus klímacélok miatt – jelentette ki Robert Fico szlovák miniszterelnök (Smer–SD) a csütörtöki brüsszeli Európai Tanács-csúcs után.
Fico elmondása szerint mind a 27 tagállam vezetője egyetértett abban, hogy az Európai Unió „versenyképességi válságban és sürgősségi állapotban” van. Hozzátette: ennek ellenére az EU továbbra is olyan jogszabályokat fogad el, mint például a REPowerEU-program, amely szerint 2028. január 1-jétől meg kell szüntetni az orosz gáz importját az unióba.
„A gyakorlatban ez azzal jár majd, hogy hiány alakulhat ki ebből az energiahordozóból, ami újabb áremelkedéseket okozhat. Az Oroszország elleni rögeszmés fellépés nem vezethet önsorsrontáshoz”
– fogalmazott Fico a Facebook-oldalán közzétett videóüzenetében. Hozzátette: Szlovákia ellenvéleménye nem tudta megakadályozni a jogszabály elfogadását, mivel a döntéshez minősített többség is elegendő volt.
A kormányfő helyesnek nevezte, hogy a 19. oroszországi szankciós csomag elfogadását Szlovákia javaslatainak beépítéséhez kötötte a csúcstalálkozó zárókövetkeztetéseibe. Elmondása szerint ennek köszönhetően sikerült elérni, hogy az Európai Bizottság (EB) felgyorsítsa az energiaárak csökkentését célzó javaslatok kidolgozását, és azokat a lehető legrövidebb időn belül terjessze elő.
Fico hangsúlyozta: külön figyelmet kell fordítani az autóiparra, ahol az Európai Bizottság épp felülvizsgálja a klímavédelmi intézkedéseket, beleértve a 2035 utáni belső égésű motoros autók értékesítésének tilalmát.
„Fejfájást okoz számunkra az úgynevezett ETS2 emissziós kvótarendszer is, amely a lakhatást és a közlekedést is érinti, s a gyakorlatban megemeli az életviteli költségeket. Több más országgal együtt sikerült elérnünk, hogy az Európai Tanács felhívja a Bizottságot e mechanizmus alkalmazásának felülvizsgálatára”
– hangsúlyozta a miniszterelnök.
Emlékeztetett arra is, hogy Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke levélben küldte meg a tagállami vezetőknek azon intézkedések listáját, amelyek a versenyképesség növelését és a klímacélok realitásának megteremtését szolgálják.
„Most a tagállami vezetők felelőssége, hogy az Európai Bizottság ígéretei ne maradjanak üres szavak, hanem konkrét lépésekben valósuljanak meg”
– jegyezte meg Fico.
A szlovák miniszterelnök szerint a téma súlyosságát mutatja, hogy 2026 februárjában külön EU-csúcsot tartanak majd kizárólag a versenyképességről. Felhívta a figyelmet: Szlovákia különösen érzékenyen reagál az Európai Unióban bekövetkező gazdasági megingásokra, mivel szorosan összefonódik a német gazdasággal, ahol több száz német vállalat tízezreket foglalkoztat.
„Az európai gazdaság kifulladóban van. Elveszítjük versenyképességünket. Az energiaárak túl magasak, miközben klímapolitikai légvárakat építünk”
– foglalta össze a helyzetet Fico a beszéde végén.
BN/Felvidék.ma/TASR


