A Csemadok Területi Választmánya és Tornaljai Alapszervezete november 8-án közösen rendezte meg az Andante Kórus megalakulásának 50. évfordulója alkalmából tartott kórustalálkozót a Tornaljai Tompa Mihály Városi Művelődési Központban.
A Csemadok Tornaljai Alapszervezetének Vegyes Kara 1975-ben alakult Barassó Katalin zenetanárnő kezdeményezésére az alapszervezet vezetőségének támogatásával. Az első próbán, november 17-én huszonegy érdeklődő vett részt. A kórus létszáma az első években meghaladta a negyven főt, jelenleg húsz tagja van.
Az alapító karvezető 25 éven át vezette az együttest, 2001-től pedig Kurali Ágnes, a tornaljai zeneiskola nyugalmazott tanárnője irányítja a kórust. Kiváló munkáját 2004-ben a Polgármester díjával, 2025-ben pedig Tornalja Város díjával ismerték el.
Az énekkar fennállásának 30. évfordulóján, 2005-ben vette fel az Andante nevet, és ekkor kapta meg első alkalommal Tornalja Város díját, amelyet 2015-ben, a 40. jubileumon ismét elnyert.
Az együttes megalakulása óta a város és a környék kulturális életének meghatározó szereplője. Az elmúlt évtizedekben számos hazai és külföldi kórussal ápolt baráti kapcsolatot. Az Andante Kórust a zene és a tagok egymás iránti szeretete, megbecsülése és összetartása fogja össze immár ötven éve.
A jubileumi rendezvény megnyitóján Balajti Lajos, az Andante Kórus alapító tagja idézte fel az együttes történetét. Beszédében elmondta, hogy az elmúlt öt évtizedben a kórus több mint kétezer próbát, mintegy 3500 órányi gyakorlást és négyszáznál is több fellépést tudhat maga mögött, melyekben több mint 170 énekes vett részt. Kiemelte azokat az értékeket is, amelyek nem mérhetők számokban:
a zenei és emberi összetartozást, a közös alkotás örömét és a sikeres szereplések utáni büszkeséget.
Az ünnepélyes hangulatot tovább emelte, hogy Schwartz Katinka, a Csemadok alapszervezetének elnöke és Miko Attila, a területi választmány elnöke emléklapokkal köszöntötték az alapító tagokat.
Az eseményen a házigazda Andante Kórus mellett több neves énekkar is fellépett: a Kazinczy Ferenc Alapiskola Csicsergők Kórusa, a Bocskai István Női Kar Nyárádszeredából, a prágai Mille Domi Kamarakórus, valamint a miskolci Hassler Énekegyüttes.
Az ünnepségen Győrfi Erika, Tornalja város polgármestere köszöntő beszédében méltatta az Andante Kórus kiemelkedő munkáját, valamint elismeréssel szólt Kurali Ágnes karnagy tevékenységéről, aki a fiatal zenei tehetségek nevelésében és a kórus felemelkedésében is meghatározó szerepet játszott.
A rendezvény zárásaként Szögedi Anna, Tornalja korábbi polgármestere az ötvenéves jubileum alkalmából köszönetét és elismerését fejezte ki az énekeseknek és a kórus közösségének.
„Egy fél évszázadon keresztül vezetni és összetartani egy közösséget igazi csoda. Az Andante Kórus sikerét három erős pillér tartja: a zene, a karnagy személyisége és a támogató közösség”
– hangsúlyozta.
A köszöntők sorát Tamás Ákos, a Csemadok Tornaljai Területi Választmányának titkára zárta, aki a kórus tagjaihoz eljuttatta Kiss Beáta országos elnök jókívánságait, valamint a szervezet elismerését kifejező Csemadok Érdemes Művészeti Csoportja címet.
Az ünnepi alkalmat a születésnapi torta felvágása és a köszöntések után a jelenlévő kórusok közös előadása zárta.
A Tornaljai Andante Kórus fél évszázados fennállását méltó módon ünnepelte. Az esemény nemcsak a zene és a művészet iránti hűség, hanem a közösség összetartó erejének ünnepe is volt – annak a szellemiségnek, amely öt évtizede formálja Tornalja város kulturális életét.
Máté Gyöngyi/Felvidék.ma








