Idén harmadik alkalommal csatlakozott a Magyar Szövetség helyi szervezete a Fiatalok a Nemzetért Alapítvány kezdeményezéséhez, amely „Gyújts egy gyertyát a Don-kanyar háborús áldozatainak emlékére” mottóval hív közös főhajtásra szerte a Kárpát-medencében. A megemlékezést a második világháborús emlékműnél tartották.
A résztvevők mécseseket helyeztek el az emlékműnél azokért a magyar katonákért, akik 83 évvel ezelőtt a Don-kanyarban vesztették életüket. A hideg, zord időjárás ellenére szép számban gyűltek össze mindazok, akik számára fontos a történelmi emlékezet és az elesettek előtti tisztelgés.
Az emlékező beszédet Zink Vass Nóra, helyi önkormányzati képviselő, a Magyar Szövetség Nyitra megyei képviselőjelöltje mondta el. Ebben kiemelte, nyolcvanhárom év telt el azóta, hogy magyar katonák százezrei indultak el idegen földre, a Don-kanyar felé. Nem dicsőségért, nem hódítani, hanem parancsra. Fiúk, apák, testvérek, férjek. Olyan emberek, akik mögött otthon maradt egy anya aggódó tekintete, egy feleség ölelése, egy gyermek kézfogása.
- Fotó: Zink Vass Nóra/Felvidék.ma
- Fotó: Zink Vass Nóra/Felvidék.ma
Szavaiban arra emlékeztetett, hogy a Donnál nemcsak a fegyverek öltek, hanem a dermesztő hideg, az éhség és a reménytelenség is. Hangsúlyozta, a Don-kanyar tragédiája nem hadtörténeti adat vagy statisztika, hanem ezrek sorsa. Olyan fiataloké, apáké és férjeké, akik parancsra, felkészületlenül, embertelen körülmények között kerültek a frontra, és akik közül sokan soha nem tértek haza.
A képviselő beszédében rámutatott, hogy a gyertyák fénye nemcsak emlékezést jelent, hanem figyelmeztetés is a jelen számára – arra, hogy a béke törékeny, a háború pedig mindig az embert pusztítja el először. A megemlékezés csendje egyszerre volt főhajtás az elesettek előtt és ígéret, hogy az utókor nem feledkezik meg róluk.
A szervezők köszönetet mondtak a polgármesternek és a községi hivatal munkatársainak, akik a megemlékezés előtt megtisztították a helyszínt a hótól, lehetővé téve a méltó főhajtást.
Az emlékezés gyertyáinak fellobbanó lángja idén is azt üzente: a Don-kanyar áldozatainak emléke tovább él a közösség emlékezetében.
SZE/Felvidék.ma




