Január 12-én a magyar királyi 2. honvéd hadsereg „doni kálváriájának” kezdetére emlékezünk. Az állásaiból kivetett magyar expedíciós hadseregnek nemcsak a Vörös Hadsereggel, hanem a rendkívüli orosz téllel is küzdenie kellett, s olykor saját szövetségeseivel is. Habár súlyos veszteségeket szenvedett el, nem semmisült meg és a honvédek hőstettek sorát hajtották végre. Ilyen volt Ilovszkoje körvédelme is.
A budapesti 2. repülődandár Ilovszkojéban lévő repülőtere stratégiai fontossággal bírt, hiszen azon futott keresztül a Korotojak és Novij Oszkol közötti műút, ami télen is használható volt. A repülődandár-parancsnokság kapta feladatul, hogy Nyikolajevka–Alekszejevka és Ilovszkoje körzetében létesítsen körvédelmi állásokat.
Ilovszkojéban nemes zetényi Csukás Kálmán vezérkari alezredes vette át a körletparancsnokságot, s a dandár repülőgépei 1943. január 16-án hagyták el Ilovszkojét, szakemberei zöme pedig tehergépkocsikon települt át Urazovóba, onnan pedig Harkovba. A repülőtér védelmére mintegy 750 repülőkatona maradt vissza, akik járatlanok voltak a gyalogsági harcban és fegyverzetük is gyenge volt.
Ezzel szemben a 12 km hosszúságú, kiépítés alatt álló, 1,5 méter mély, helyenként géppuskafészkekkel megerősített körvédelmi állás tüzérsége viszonylag erősnek számított, egy légvédelmi ágyús üteg (4 db 29/38 M. 8 cm-es légvédelmi ágyú) és 14 db 36 M. 4 cm-es Bofors légvédelmi gépágyú alkotta.
Helyzetüket súlyosbította az áttörés utáni zűrzavar, az egymásnak ellentmondó parancsok és a hírközlés összeomlása, ráadásul Ilovszkojét több ezer menekülő honvéd árasztotta el.
Parancs szerint az utolsó emberig kellett kitartaniuk, de a magyar 2. hadsereg-parancsnokság végül felismerte, hogy a műszaki képzettségű repülőkatonákat nem áldozhatja fel, így a pécsi IV. hadtest kapott parancsot a védelem átvételére.
Ez nem valósult meg, csupán a soproni 7. könnyűhadosztály egy harccsoportja érkezett be vezérkari főnökük, Létz József vezérkari százados parancsnoksága alatt. Másnap a szovjet 305. lövészhadosztály részei Ilovszkojétól északnyugatra elfoglalták Podszerednojét, elzárva a Nyikolajevka–Alekszejevka felé vezető utat. Még mielőtt a reptér az ellenség kezébe került volna, a magyar repülők az ott maradt, üzemképtelen repülőgépeket és hadianyagot kézigránátokkal megsemmisítették.
1943. január 17-én este engedélyt kaptak a kitörésre, amit végül lefújtak, mert egy német alakulat érkezett be, jelezvén, hogy több német alakulatroncs is errefelé tart.
Mivel ez nem történt meg, 1943. január 19-én 13 órakor Csukás vezérkari alezredes elrendelte a kitörést.
A továbbiakban idézzük Tobak Tibor repülőhadnagyot, aki bajtársi emlékezet alapján – írói képzelete segítségével – a következőket rögzítette a történtekről:„A kitörő oszlop, amelynek több ezer katonájából csak pár száz volt harcképes, végső megsemmisülés előtt állott. A sebesülteket szállító gépkocsik vezetői és a kezüket használni tudó sebesültek halálra szántan tüzeltek az oroszokra. A parancsnok, Csukás alezredes eltűnt. Dósa [József repülő] százados látta, hogy a kitörést nem szabad folytatni, mert mindenki elpusztul. Ő is megsebesült, gégelövést kapott. [Nemes belényesi] Heppes [Aladár repülő] százados átvette az egész csoport parancsnokságát és elrendelte a visszavonulást Ilovszkojére. A kitöréskor több mint 50 halottat és 100 súlyos sebesültet vesztettek.
A tisztek belátták, hogy kitörni nem tudnak, de elhatározták, hogy nem adják meg magukat. Heppes százados újjászervezte a falu védelmét.
Könnyű fegyverük volt elég, néhány gépágyújuk is, de az élelem fogytán volt. A falu körül védelemben várták az új szovjet támadást.
Ebben a helyzetben a védők egy érkező német fegyveres csoportot állítottak meg. Kiderült, hogy közeledő nagyobb német csoport részei voltak. A nagyobb tűzerővel rendelkező német alakulat [Friedrich] Wiese tábornok 26. számú westfáliai [gyalog] hadosztályának volt a maradványa.
Az Ilovszkojéhez beérkezett német 26. hadosztály első oszlopait másnap az Osztrogozsszk felől ide jutott magyar–német hadoszlop követte, amely aránylag könnyen keresztültört az ostromgyűrűn. Duskaszds. [Duska László gyalogos százados] csoportja egy német üteggel, majd a [kecskeméti] 13. magyar könnyű hadosztály és a 168. német [gyalog]hadosztályrészei behatoltak a községbe. Ezzel felszabadult Heppes százados kb. 600 főnyi repülőegysége. Másnap [1943. január 21-én] megkezdődött Ilovszkoje kiürítése és a nyugati irányban való újabb kitörés, ahonnan – a hidegtől védve – kb. 1200 szalmába csomagolt és szánokra, gépkocsikra rakott sebesültet és több száz fegyvertelen honvédet mentettek ki.
A kiürítés alatt a repülőkatonák tovább védték Ilovszkojét, majd az utóvéd szerepét betöltve, harcolva érték el Novi[j] Oszkolt, onnan azonban már harc nélkül vonultak a bjelgorodi gyülekezőhely felé. Útközben rábukkantak a 19-i kitöréskor eltűnt Csukás alezredes holttestére, a törzséhez tartozó és őt védő ugyancsak halott katonáktól körülvéve. Mellén keresztülkötve megtalálták a 2. repülődandár hadizászlaját, és a közelben Létz József vk. [vezérkari] százados (…) tetemét is, aki a 7. könnyű hadosztály vezérkari főnöke volt.
A magyar repülők Heppes százados vezette helytállását [vitéz] Heszlényi [József] altábornagy, a IV. hadtest parancsnoka köszönte meg a következő szavakkal: »A magyar hadtörténelem e sötét napjaiban messze fénylő reménysugár a maroknyi repülőkatona hősi kitartása…«”
A szerző hadtörténész.
Babucs Zoltán/Felvidék.ma
