Mindig gond van a roma gyerekek iskoláival. Sokszor perre viszik – diszkrimináció miatt – egyik-másik iskolát Szlovákia keleti régióiban, mert állítólag csupa roma gyerek jár oda. Azt az egy-két gyerkőcöt, aki nem roma származású, a szülők – élve a szabad iskolaválasztás jogával – más településre járatják. Most éppen az Európai Bizottság leckézteti keményen térségünk három országát (Szlovákia, Csehország, Magyarország) és Olaszországot meg Görögországot is, bár ezt e kettőt kevésbé erőteljesen.
Foglalkoztat a kérdés, ismerik-e a valóságot azok, akik szentenciákat kérnek számon, és megtorlásokkal fenyegetőznek. Töprengek egy ideje, mi lehetne a megoldás olyan esetekben, amikor egy-egy településen –vagy településrészen – döntően romák élnek, így az ő gyerekeik töltik meg az óvodákat és iskolákat, bármilyen hangosan – olykor erőszakosan – tiltakoznak is az ő jogaikra szakosodott civil szervezetek.
Lehet-e integrálni ott, ahol egy nemzeti kisebbség lokálisan számbeli többséget alkot, ráadásul jó néven veszi, hogy lakhelye közelében, gyalogosan elérhető iskolába írathatja gyermekeit? És ezt nem rasszizmusként, diszkriminációként éli meg, hanem jó dolognak tartja.
Töprengek egy ideje.
Mi lenne, ha mondjuk ezek a közoktatási intézmények – a fenntartó önkormányzataikkal karöltve – kérnék átsorolásukat a nemzetiségi iskolahálózatba? Megtehetnék, alkotmányos joguk van rá.
Roma tannyelvű óvodaként – iskolaként működhetnének, elvégre van kodifikált roma nyelv Szlovákiában is, és a roma oktatási nyelv bevezetésének-alkalmazásának olyan módját is választhatnák, amilyen a ruszin-ukrán nemzetiségi iskolákban rég meghonosodott gyakorlat. Az anyanyelv mellett mondjuk a zenét, a népismeretet-honismeretet a saját nyelvükön tanítanák nekik, a többi tantárgyat meg mindaddig, amíg nem lesz elegendő roma nyelven szaktárgyat tanítani képes pedagógus, a többség – vagy romungrók esetében az általuk választott helyi többség – nyelvén.
Mindennek ára van, a diszkriminációmentességnek is. El kellene kezdeni a roma nyelv ismeretének-tanításának támogatását a pedagógusképzőkben, hogy az óvó- és iskolapedagógus a saját nyelvén tudjon szólni a kisgyerekhez. (Ennek a romák önbecsülése terén is nagy jelentősége lenne.) A valódi – diszkriminációmentes – integrációhoz ez az út vezetne el, nem az integráció címszó alatt erőltetett beolvasztás, asszimiláció.
Polgártársainkról, a mi roma nemzetiségünk tagjairól, cseperedő gyermekeiről van szó. Sok – gyakran rajtuk kívül álló – oka van annak, hogy aránytalanul nagy számban halmozottan hátrányos helyzetűek. Ezen (még európai) bírósági ítéletekkel nem lehet változtatni. Valódi stratégiára van szükség és forrásokra – közpénzekből –, hogy a kötelezően előírt állami oktatási programon – és államnyelven – kívül a tényleges tudás is elérhetővé váljon számukra.
Amíg rossz paradigmák szerint közelítünk a társadalom egy nagy létszámú csoportjának helyzetéhez, addig az eredmények is rossz eredmények lesznek.
A roma gyerekek oktatásának-nevelésének problémaköre mindaddig a cinikus: „a mélyszegénységből nincs kiút, a mélyszegénység újratermeli önmagát” álbölcsességbe fog torkollni, amíg számtani/mennyiségi adatok alapján diszkriminációt kiáltunk ahelyett, hogy az érintett gyermekek igényeihez, képességeihez és adottságaihoz igazodva keresnénk kibontakozásuk valódi lehetőségét.
Nem könnyű feladat, elismerem. Nem is hoz gyors eredményt. De kitartó türelemmel, következetességgel és szigorú szeretettel neki kellene látnunk. Mára számos jó, követhető minta született, itthon és a szomszédos országokban egyaránt, persze egyik sem egy négyéves választási ciklus alatt, hanem szívós munkával, gyakran különböző egyházak szeretetszolgálatainak égisze alatt.
Eredmények ott várhatók, ahol a gyerekeket, a családjaikat, a szüleiket, a közösségeiket is tanítják arra, hogyan lehet felfelé lépegetni, saját erőből szintén hozzátenni valamit az áldatlan helyzet megváltoztatásához, hogyan lehet a jelen világ diktálta körülmények közepette is önbecsülést, emberi méltóságot visszaadni egy olyan népcsoportnak, amely nem kizárólag saját hibájából szorult ilyen nagy létszámban a társadalom peremére.
