Idén nyáron háromnapos rendezvénysorozattal idézik fel a második világháború végét követő időszak megrázó történéseit, a kollektív emlékezet máig ható kérdéseit.
A szepsi PATRIOTA – honismereti szövetség, a Gulág- és Gupvikutatók Nemzetközi Társasága (GKNT) és a Csemadok szervezésében megvalósuló „80 éve történt” című eseménysorozat célja, hogy történelmi ismeretterjesztésen, személyes visszaemlékezéseken és helyszíni látogatásokon keresztül hozza közelebb a múltat a jelenhez – különösen a fiatalabb nemzedékek számára.
Augusztus 1-jén 14 órától a Szepsi Városi Művelődési Központban történelmi emlékezetkonferencia nyitja meg a programot, ahol előadók és szakértők vizsgálják a szovjet fogságba hurcoltak sorsát, a Gulág- és Gupvi-táborok embertelen világát, valamint ezek máig élő hatásait. A 80. évforduló kapcsán szó esik a második világháború utolsó hónapjairól, az elhallgatott tragédiákról és az emlékezés kötelességéről.
Augusztus 2-án az érdeklődők autóbuszos körútra indulnak a Szepesség történelmi helyszíneire, köztük Branyiszkóra, Lőcsére, Késmárkra és Szepesváraljára. A kirándulás során a régió több száz éves múltját idézik fel, emlékezve azokra az eseményekre, amelyek a magyar és közép-európai sorsfordulókhoz kapcsolódnak.
Augusztus 3-án Kassán zárul a program, ahol a város 1945-ös állapotát és utóéletét ismerhetik meg a résztvevők – különös tekintettel a politikai változásokra, a lakosságcserékre és a magyarság sorsára.
A történelmi séta során a múlt és a jelen párbeszéde kerül előtérbe: emlékezés, kérdésfeltevés és a tanulságok levonása. A háromnapos rendezvénysorozat célja nemcsak a megemlékezés, hanem a párbeszéd elindítása is: mit jelent számunkra a múlt 80 év távlatából? Hogyan lehet emlékezni méltósággal és tanulni a történelemből? – mondta Köteles László főszervező.
A második világháború befejezése után százezrek szenvedték meg a megtorlás, a kollektív bűnösség és az embertelen bánásmód következményeit.
Történelmi konferencia
Mint megtudtuk, a konferenciát Köteles László, a Csemadok alelnöke nyitja meg. Kiemelt előadóként köszöntik dr. Bognár Zalánt, a Gulág- és Gupvikutatók Nemzetközi Társaságának elnökét, aki évtizedek óta kutatja a szovjet fogságba hurcolt magyarok történetét.
A nap folyamán elhangzó előadások a közép-európai térség különböző pontjairól érkezett kutatók és tanárok munkásságán keresztül mutatják be a korszak összetettségét és tragikus következményeit:
Dr. Dupka György (történész, Ungvár): Adalékok Kárpátalja és Kelet-Szlovákia megszállásának korszakából
Dr. Bognár Zalán (egyetemi docens): A szovjet fogságba vetett magyarokra vonatkozó szovjet és magyar források, adatbázisok problematikái
Dr. Cservenka Ferdinánd (Hidaskürt): A mai Szlovákia területéről „málenkij robot” ürügyén elhurcolt civilek beazonosítása az adatbázisokban
Kállai Karolina (tanár, Szatmárnémeti): A szatmári svábok elhurcolása a Szovjetunióba
Kőrösi Mihály (helytörténész, Mezőberény): „Málenkij robot”, migráció – A családi kötelékek feldúlása
Dragan Traian (történész, főmuzeológus, Budapest): A második világháború vége a magyar plakátokon
Pavol Hric (a kassai Kommunizmus Áldozatai Múzeumának igazgatója): Košická sedria – Kassai Szerdia, gyűjtőhely a Gulág-lágerekbe történő elhurcolások előtt
Alica Schreiber (a stószi Fábry-ház gondnoka): 1945 egy mánta faluban – Stósz emlékezete
Pracu Eszter (doktorandusz, Nagykapos): Múlt és jövő metszéspontján – A kommunizmus emlékezete a 21. század fiatal generációinak tükrében
A konferencia lehetőséget nyújt arra, hogy közösen emlékezzünk azokra, akiket a történelem vihara elhallgattatott – és új szempontok mentén gondolkodjunk el a kollektív emlékezet jövőjéről.
A rendezvény minden érdeklődő előtt nyitott, különösen ajánljuk pedagógusok, diákok és helytörténeti kutatók számára.
A rendezvény megvalósításához Szepsi városa, a Budavári Német Nemzetiségi Önkormányzat, a Gulág- és Gupvikutatók Nemzetközi Társasága, az Alapjogokért Központ, a KultMinor és a Bethlen Gábor Alap Zrt. járul hozzá.
HE/Felvidék.ma