Vannak találkozások, amelyek után az ember nem ugyanúgy folytatja az útját, ahogyan elindult. Számomra ilyen találkozás volt Bohó Markusz előadóestje Várgedén. Egy fiatal roma ember állt előttünk, aki nem csupán szerepelni szeretne a színpadon. Színész akar lenni.
Nem könnyű úton indult el. Kétszer is megpróbálta a felvételit a budapesti Színház- és Filmművészeti Egyetemre, de helyhiány miatt nem került be. Ő azonban nem adta fel. Tanul, gyakorol, képezi magát, keresi a saját művészi hangját, miközben a helyi óvodában gyermekekkel foglalkozik. Közben készül a következő megmérettetésre.
És talán éppen ez a legfontosabb benne: van álma, és van ereje kitartani mellette.
„Hogy látva lássanak!” – ezt a címet adta estjének. Ez a négy szó számomra egy egész életprogramot hordoz. Lássák meg benne nemcsak a kedves, segítőkész roma fiatalembert, hanem a művészt, a gondolkodót, a tehetséget is.
Különösen megérintett, amikor saját versemet, a „Jó nekem cigánynak lenni” című versemet hallhattam az ő előadásában. Nem azért volt különleges, mert az én versem hangzott el, hanem azért, mert egy fiatal roma ember hangján, gesztusaiban és színpadi jelenlétében új életre kelt egy gondolat, amely számomra évtizedek óta fontos:
identitásunkat nem szégyellni kell, hanem megérteni, megélni és értékként vállalni.
Markusz előtt még hosszú út áll. De a tehetség mellett ott van benne valami, amit semmilyen iskola nem tud önmagában megtanítani: a hit, a kíváncsiság, a kitartás és az önmagáért való küzdés képessége.
Roma. Magyar. Művésznek készül. És ezért én most nemcsak gratulálni szeretnék neki, hanem ajánlani is őt a figyelmünkbe. Figyeljünk rá! Mert a tehetségnek szüksége van képzésre, lehetőségre és színpadra – de mindenekelőtt arra, hogy legyenek emberek, akik meglátják benne azt, amit ő még csak keres önmagában.
Ne add fel, Markusz! Tanulj, gyakorolj, próbálkozz újra és újra! Lehet, hogy ma még te kéred: „Hogy látva lássanak!” De én hiszem, hogy egyszer eljön a pillanat, amikor már nem kell kérned. Mert látni fognak. És akkor talán a közönség is meglátja azt, amit Várgedén mi már megsejtettünk: egy fiatal roma tehetséget, akinek helye lehet a színpadon.
Sok sikert kívánok neked, Markusz! Az álom addig él, amíg nem mondunk le róla.
Ravasz József/Felvidék.ma
