November negyedikén, tehát még épp időben ahhoz, hogy ne essek az utólagos okoskodás bűnébe, a legnagyobb közösségi oldalon bátorkodtam közzétenni egy ártatlan fotót némi felirat kíséretében. A kép három államférfiút ábrázol, amint a jövő tervezőasztalánál az utolsó simításokat végzik a nagy művön: Orbán Viktor fogadta hivatalában Berényi József MKP-elnököt és Czíria Attila komáromi polgármesterjelöltet. Az üzenet egyértelmű volt, szóban és vizuálisan is: a magyar miniszterelnök teljes mellszélességgel támogatja a szövetséges MKP és a mindezidáig következetesen páriaként kezelt Most-Híd komáromi menyegzőjét, illetve annak gyümölcsét, Czíria Attila polgármesterjelöltet.
A fotóhoz fűzött kommentárom arra utalt, hogy a magyar kormányfő Felvidékről egy újabb pofont készül begyűjteni ezzel az elköteleződéssel, miután az októberi magyarországi önkormányzati választásokon Kiskunfélegyházáról már összeszedett egyet (ott is a helyi ex-fideszesek döngölték földbe a “magasabb körök” által óhajtott jelöltet). S lőn…
Az első tanulság: egy kiváló miniszterelnök kiváló nemzetpolitikai tanácsadókat érdemel.
És semmiképpen sem olyanokat, akik felültetik egy ész nélkül pörgő körhintára. Aki csak egy kicsit is beleszimatolt az elmúlt hónapokban a komáromi közhangulatba, vagy akár csak szemlézte a napi sajtót, az óva intette volna a magyar kormányfőt mindenféle találkozótól bármely komáromi jelölttel. Ezek után mindenesetre problémásabb lesz megetetni a felvidéki magyarok gondolkodásra hajlamosabb részével a Most-Híddal szembeni hivatalos magyar viszonyt – és még sok minden mást is.
De számunkra most nem is ez a fontos. Még csak nem is a komáromi, vagy épp az “országos” MKP sorsa. Ők, ha maradt még valamennyi józan belátásuk és stratégiai érzékük, akkor most a sebek nyalogatása után nagyon gyorsan odaállnak Stubendek – Komárom – mögé, megpróbálják elfelejteni és elfelejtetni ezt a Mostos rémálmot s egyúttal egy alapos szellőztetést tartanak a párton belül.
A második tanulság: a felvidéki magyarság is többet érdemel olcsó, átlátszó, kilométerekről bűzlő politikai paktumoknál, mint amilyen ez a komáromi is volt.
Amelynek – ez a meggyőződésem – jóhiszemű, tisztességes MKP-s jelöltek is elszenvedői (s mint láttuk: kárvallottjai) voltak. Ide értve Czíria Attilát is, aki szintén többet érdemel annál, hogy rajta köszörülje nyelvét a közvélemény egyik fele…
Már csak azért is muszáj lesz valami nagyon újat és nagyon okosat kiókumlálni, mert a pártoktól való elfordulás igen látványosra sikeredett – és nem csak Komáromban. Kezdve mindjárt azzal, hogy a választók majd kétharmada magasról tett az egészre és jobb elfoglaltságot talált magának a választások helyett.
És egyáltalán nem utolsó sorban: taroltak a függetlenek. Vagy az úgynevezett függetlenek – mert hát bárki bármit mondott is erről annak idején, a múltat azért nem lehet végképp eltörölni, legalábbis nem mindenkinél…
A harmadik tanulság: senki és semmi sem nélkülözhetetlen.
Ha a rendszer nem akar működni és megjavítani sem kívánják, akkor bizony le fogják cserélni másikra.
Hosszú évek után most először nyugtázhattam megelégedéssel a komáromi önkormányzati választási eredményeket. Talán még idejében érkezett Stubendek László s az újonnan felálló testület ahhoz, hogy a doktorok által leharcolt kórteremmé változtatott Komáromot ismét régi fényébe emeljék.
Szűcs Dániel, Felvidék.ma
Fotó: Szalai Erika {iarelatednews articleid=”49991,49987,49966,49985″}
