Ahogyan a szüleinkhez, ugyanúgy a szülőhelyünkhöz is valamilyen titokzatos szálak kötnek bennünket. S ha a szülőföld inkább romantikus emlékezést asszociál, mint racionális számbavételt, annyira legszemélyesebb és legbensőségesebb területe életünknek, hogy legyünk bár távol a minket elindító szülőhelytől, elég becsukni a szemünket, és mindjárt ott vagyunk az emlékezetünkbe mélyen beivódott és ismert helyeken.
Valahogy én is így vagyok szülőfalummal, Szilicével, és annak csodás vidékével. Habár több mint ötven éve nem vagyok ottani lakos, mai napig olyan kétlakiságban élek: kassai és szilicei is vagyok egyszerre, ami azt eredményezi, hogy ha Kassán vagyok, Szilicére vágyom; ha Szilicén, akkor meg Kassára! Ez a megtartott kapcsolat teszi lehetővé – annak ellenére, hogy bölcsőhelyemen a fiatalabbakat személyesen nem ismerem -, figyelemmel kísérjem szülőfalum életét és változásait. A huszadik század kataklizmái: háborúk, határmódosítások, kitelepítés, deportáció, reszlovakizáció, majd a hagyományos paraszti élet felbomlása, kollektivizálás, egy képmutató élet zsákutcája, a rendszerváltást követő bizonytalanság, a brutális munkanélküliség – mind-mind olyan tényező, melyeknek máig ható következményei vannak. de mindezek együttvéve sem igazolhatják azt a közel két évtizedes téblábolást, ami a rendszerváltás után a települést jellemezte. De most már ennek vége, mert: Szilice megmozdult…
A község lakosainak száma a huszadik század küszöbén meghaladta az ezer főt. A két világháború több mint hatvan áldozatot követelt (39/24), aztán következett a nagy kirajzás a század második felében, aminek következtében a lakosság a felére csökkent. Szomorú következménye az elvándorlásnak az üres lakóházak sora, amely ma is meghaladja az ötvenet. Biztató jel viszont, hogy az utolsó öt évben a lakosság száma 540 körül stabilizálódott. Ennek látható jelei is vannak, mert régebben ha végig mentem a falu nagyobb részén, alig találkoztam emberrel, most már igen; zömében gyerekekkel, fiatalokkal. Sőt, a szülőházam előtti kút környéke amolyan játszóhely lett, ahol – különösen szünidőben – gyerekek, fiatalok sereglenek össze: játszani, szórakozni. Igen, a közösség jövőjének az alapja a gyermek, és a közösségi önmegvalósítás legfontosabb eleme mindmáig az iskola. Szilice az évszázadok folyamán képes volt két iskolát is fenntartani: egy népesebb reformátust, és egy kisebb, katolikust. A második világháború aztán felülírta az évszázados hagyományokat, a bűnös néptől és bűnös nyelvtől(!) elvették az iskolát, és éveken át csak szlovák iskola működött a településen. Amikor enyhült a diszkrimináció, és újra megnyílt a magyar iskola, a szlovák megmaradt az odatelepített fináncok gyermekeinek, illetve azzal a nem titkolt szándékkal, hogy a helyi gyerekeket elcsalogassa a magyar iskolából. Volt időszak, hogy az ismert szirénének: Szlovák iskolába írasd a gyereked, mert csak így van jövője, annyira sikeres volt – különösen a hetvenes évek táján -, hogy a szlovák iskolába több gyerek járt, mint a magyarba, és veszélybe került a magyar osztály léte! Az akkori eltévelygése a sziliceieknek mára azt (is) eredményezte, hogy akkori szülőkből mostanra lett nagyszülőkkel unokáik nem akarnak magyarul beszélni. Szilicén! Mert ebből nyilvánvaló a tanulság: Amikor szlovák iskolába iratod magyar gyerekedet, akkor azzal is számot kell vetned, hogy az unokád már nem lesz hajlandó veled magyarul beszélni! Igen, mert a szlovák iskolában – szomorú valóság! -magyarellenességre nevelik, és neki az anyanyelve, – elődeinek nyelve! – értéktelenebb és szégyellnivaló!
Jelenleg – kínkeserves gyötrődések és a gyermeki lelkek megalázása után – az élet szülőfalumban ezen a területen is visszatért a természetes kerékvágásba: magyar nevelési nyelvű óvoda és magyar tanítási nyelvű iskola működik a községben! Az iskola tanulóinak a száma nem csökken, hanem gyarapodik: az idén többen járnak ide, mint a múlt évben, és az új iskolai év – az előjelek szerint – újabb gyarapodást jelent. Persze, ez a bizalom elkötelezettséget is jelent a pedagógusok számára egy olyan minőségi iskola megteremtésében, amely a gyerekek sikeres felkészítése mellett megteremti a szülök bizalmi közösségét, és kihatással van környezetére: a faluközösség életére. Az óvoda és iskola gyermekei ennek szellemében vannak ott az önkormányzat és a civil szervezetek eseményein, igazolva, hogy a település két legfontosabb intézményéről van szó, és munkájuk eredménye nagyban befolyásolja az egész faluközösség jövőjét!
A karszti fennsíkra telepedett Szilice életében évszázadokra visszamenően meghatározó szerep jutott a közösséget teremtő és építő egyháznak. Én még emlékszem a háború retteneteit követő évekre, amikor a kitelepítés, deportáció és nincstelenség kötötte gúzsba az emberi lelkeket, de a reménység ott volt a templomban, és minden vasárnap megtöltötte a padokat, olyannyira, hogy még lócák elhelyezésére is sor került. Az elmúlt rendszer ateista fűnyírója kegyetlen rendeket vágott, amit a globalizáció lélekrablása még tovább folytat, de az értékrendszerek felbomlásának és szekularizáció idején is fontos szerep hárul az egyházak közösségépítő küldetésére. Biztató jel erre egy sajátságos szilicei ökumenizmus, aminek a lényege, hogy a kisebb katolikus közösség miséin ott vannak a reformátusok is, és amikor nincs mise a katolikus templomban, a katolikus gyülekezet hívei látogatják a református istentiszteletet!
Szilice életében fontos kovászként jelentkezett a Kakasmandikó Polgári Társulás, amely az elmúlt öt esztendőben több jelentős rendezvényt szervezett, többek között a Szilicei Kulturális Fesztivált, a múlt évben immár ötödik alkalommal. Fiatal házaspárok keltették életre, akik jó érzékkel fordultak a két legkiszolgáltabb korosztály: a gyerekek és öregek felé. A nagy közönségsikert arató fesztivál mellett gyermekjátszóteret építettek, az öregek köszöntése mellett működésük célja a helyi hagyományok feldolgozása és átmentése. Munkastílusukra jellemző: csak fegyelmezetten és egymást segítve lehetünk sikeresek! Fontos számukra a csapatmunka: mindenki közmunkás és főnök is egyszerre!
A helyi Szilicei-fennsík Vadásztársulat a falu egyik legjobban működő szervezete, amely a vadgazdálkodás és a vadászat mellett más hasznos tevékenységet is folytat. Brigádmunkával segíti a helyi mezőgazdasági szövetkezetet, pénzösszeggel támogatta a helyi óvoda nyílászáróinak a cseréjét, a múlt esztendőben egy emlékezetes ünnepség keretében kopjafát állított a társulat égi vadászmezőkre távozott tagjainak. A szilicei vadászbál pedig a gömöri farsangi bálok között is méltó helyet vívott ki magának, mert a község kultúrháza évente megtelik vidám bálozókkal.
A szilicei istenhátamögöttiség áldásosan hatott a hagyományok, a népi kultúra fennmaradására. Sok ismert népdalgyűjtő fordult meg a településen, még maga Kodály Zoltán is, de járt itt Vargyas Lajos, Ág Tibor, Takács András, Quittner János, és mások. A hagyományok továbbvitelének a fontosságát ismerték fel a hetvenes évek derekán olyan legendás egyéniségek, mint idős Mezei Sándor Szilicéről és Deákos Farkas Lajos Borzováról, akik a szilicei verbunk, borzovai pásztortánc és a szilicei lakodalmas színrevitelével maradandó kulturális élményekkel szolgáltak, eljutva a kalocsai Duna Menti Népek Nemzetközi Folklór Fesztiváljára is. Ennek a szellemében alakult a múlt évben a szilicei Kökörcsin Vegyes Éneklőcsoport, amely tizenkilenc taggal működik, és Ragályi Géza vezetése alatt már a helyi fesztiválon, Gombaszögben és Magyarországon is fellépett. Az első esztendő summázása bátor terveket eredményezett erre az évre is, egyben bizakodást arra vonatkozóan, hogy lesz utánpótlása a lelkes csapatnak, persze az alapküldetését megtartva: megőrizni és közkinccsé tenni a helyi és környékbeli népdalokat.
Egyedüli hiányérzetet az kelti bennem, hogy a Csemadoknak nincs olyan súlya a falu életében, mint megalakulása után volt. Az ötvenes években minden felnőtt szilicei tagja volt ennek a szervezetnek, annál az egyszerű oknál fogva: mert hiszen magyarok vagyunk! Ilyenfajta mostani kiállás a késői utódoktól csak igazolná az elődök iránt vállalt hűséget.
Az utóbbi helyhatósági választásokon változás történt az önkormányzat élén. Várady Tamás személyében új polgármestere van a településnek. Az új köztestület jó érzékkel, a meglévő intézmények erősítésére és a céltudatos közösségépítésre helyezi a hangsúlyt, teret adva az egyházi és civil kezdeményezéseknek, nem megosztva azokat, hanem támogatólag felsorakozva kezdeményezéseik mögé. Ilyen a Kakasmandikó PT fesztiválja, a kántálás felelevenítése, az idősek köszöntése, karácsonyi koncert, mind közös szervezésben kerül megrendezésre. Sikeres rendezvénynek bizonyult egy utcabál megszervezése a település új során, amikor az ottaniak vendégül látták a helyi lakosokat. Áttörés történt a testvértelepülési kapcsolatok terén is, mert István király ünnepén (augusztus 20.) partneri együttműködési szerződés aláírására került sor a Heves megyei Szihalom és Szilice között. A sziliceiek reménykednek, hogy a két település nevében szereplő alliteráció (betűrím: Szi – Szi) már maga biztató garancia, és a többszörösen népesebb anyaországi településsel való együttműködés hasznos lesz mindkét közösség számára, egyben hozzájárul a magyar-magyar kapcsolatok elmélyítéséhez!
A szilicei mezőgazdasági szövetkezet a település legjelentősebb gazdasági egysége, 34 helyi lakosnak biztosít állandó munkalehetőséget. Mivel a Szlovák Karszt Nemzeti Park területén működik, tevékenysége erre a sajátságokra és a gyakran kiszámíthatatlan mezőgazdasági támogatások rendszerére épül. Termékei általában megfelelnek a bio minősítésnek, ezek közül is kiemelkedik a húsvéti pecsenyebárányok nevelése, a különleges minőségű juhsajt, amely a Tátra alatti juhtenyésztőkkel is versenyezve Késmárkon a legmagasabb besorolást: arany minősítést kapott. A szövetkezet támogatja a községi rendezvényeket és az önkormányzat kapcsolatait.
S ha már az állattartásról esett szó, akkor nem kerülhető meg a pásztortradíció sem, amelyben Szilice nagyon gazdag. Gyermekkoromban a fennsík végtelennek tűnő legelőin gulyák, csordák, juhnyájak legeltek, a helyi ménes lovai cikáztak szerteszét, és a lelkiismeretes pásztoremberek többsége a cigányok – romák – közül került ki. Leszármazottaik ma is a szövetkezet állattenyésztésében dolgoznak (A helyi romák mindig magyarnak vallották magukat, és magyar iskolába íratták a gyermeküket!). Szilicének méltó hírnevet szerzett a Bastyúr-család, akik a hagyományos kolompkészítést apáról fiúra örökítve máig folytatják. A néhai Bastyúr Lajos még a jolsvai kolompkészítőktől tanulta mesterségét, őt fia, a szintén megboldogult Bastyúr Béla követte, majd jelenleg Bastyúr Jaroslav a folytatója a hagyományoknak. A roma közösség, de más nélkülöző családok kapcsán is felvetődik a szolidaritás, a jótékonyság kérdése, annak egyéni és közösségi gyakorlása!
Szilice lakosai dolgos és szívós parasztemberek voltak. Kevés híres ember élt közöttük. Azok is inkább az itt szolgáló lelkészek és tanítók soraiból kerültek ki. Az elmúlt évtizedekben azonban voltak néhányan, akik a tudomány és a művészet terén jelentőset alkottak, és bölcsőhelyük Szilice volt. Jelentős tudományos sikereket ért el Bánesz László (1932 – 2000) régész és Várady József (1939 – 2008) állatorvos és egyetemi tanár. Mindkettőjük szlovák és idegen nyelveken publikált, ezért munkásságuk inkább szakmai körökben ismert. De itt van, illetve már ő sincs közöttünk, Várady Béla (1933 – 2012) színművész, aki sziliceiségét mindig vállalta, és pozsonyi, komáromi, kassai magyar színészként sok emlékezetes szerepet alakított; szlovák és magyar filmekben egyaránt szerepelt. Talán valamelyiküknek a díszpolgári cím odaítélése (in memoriam) nem csak kitüntetettet, de a települést is minősítené!
A falunapokon, településfesztiválokon szokássá vált a gasztronómiai hagyományok felelevenítése is. Gondolkodtam, hogy Szilicét mi jellemezné a leghitelesebben? Egyértelműen a platty (nem éppen bizalomkeltő név!) lett a befutó. Igen, a burgonyából készült ropogós ínyencség, ami nem lángos, nem tócsni (Szilicén: vadrántotta), hanem fodrozott tepsiben, a sparhelton sütött, hártyaszerű finomság. Vagy az ismertebb grulyalángos? Töltelék nélkül is fenséges, de mákkal, somlekvárral finomabb, számomra viszont csipkelekvárral a legfinomabb, ahogyan Zsebik Juli nagyanyám készítette. De itt van még a hajtoványos laksa, szintén nagyanyám szerint, a gulyka, aminek gyenge utánzatával találkoztam, Rozsnyón és a Szoroskőn is, de azok nem régi paraszt sódarból készültek. Én hiszem, hogy a helyiek ebben is okosan döntenek.
Kaotikus, értékvesztett világunkban, a növekvő szociális kiszolgáltatottság mellett, bennünket –itteni kisebbségi magyar közösséget – még az asszimiláció hidrája is pusztítja. Igyekszik visszaszorítani anyanyelvünk használatát szülőföldünkön(!), gyermekeinket elszipkázni a magyar iskolából, és megtörni nemzeti önbecsülésünket. Soraink hegyomlásnyi apadása a népszámlálások alapján, közösségeink megosztottsága és elbizonytalanodása céltudatos nemzetiségi önvédelmet és közösségépítést igényelnek. Az továbbra is nyilvánvaló, elsősorban a családban (szülők, nagyszülők, rokonok) kell elmondani, hogy kik vagyunk, kik voltak az elődeink, hová tartozunk, és mi a megmaradásunk záloga. De a családi vállalást – hűséget – erősítheti a közösség biztatása és odafigyelése. (Engem büszkeséggel töltene el, ha szülőfalumból elindulna egy mozgalom: Magyar gyereket – magyar iskolába!, de ha más faluközösség kezdeményezné, annak is örülnék.) Mert a szilicei felismerés: Magunk hozzájárulásával erősíthető és gazdagabbá tehető a közösség – mindenütt egyaránt érvényes.
Személyes tapasztalataim alapján meggyőződéssel kijelenthetem: Szilice elindult!…
Máté László, Felvidék.ma{iarelatednews articleid=”58697,57885,56295,53291,44311″}
