A tüntetők és a rendőrök összecsapásaival ért véget Berlinben a munka ünnepére szervezett demonstrációk sora. A rendőrség vasárnap reggeli előzetes összesítése szerint az előző este történt összetűzésekben legalább …
Kitekintő
-
-
A Gróf Széchenyi Család Alapítvány és a Stádium Társadalmi és Kulturális Hírlap a nemzettudat erősítése céljából a Széchenyi-évhez kapcsolódóan az alábbi témakörökben írt ki pályázatokat a Kárpát-medencében élő …
-
Európát a keresztény nemzetek szövetségének álmodták meg – hangsúlyozta az igazságügyi miniszter szombaton a Facebook-oldalán. „Számunkra ez nem álom, hanem valóság, munka és cél, amiért mindig is dolgozni …
-
Az összegzés szerint május első hetében indulnak újra a vezetett séták is, amelyeken a résztvevők a budai Vár történetét és titkait ismerhetik meg.
-
A Rákóczi Szövetség a június 4-i nemzeti összetartozás napjához és a nemzeti újrakezdés évéhez kapcsolódóan rendhagyó diákutaztatási pályázatot hirdet magyarországi és külhoni középiskolai osztályközösségek részére.
-
Kitekintő
Benyújtották az uniós engedélykérelmet a Pfizer/BioNTech-vakcina 12-15 éves korosztálynál történő alkalmazására
Európai uniós engedélyt kért a Pfizer és a BioNTech az új típusú koronavírus ellen (SARS-CoV-2) kifejlesztett vakcinájuk alkalmazására a 12-15 éves korosztályban – közölte pénteken az amerikai gyógyszeripari …
-
A polgármester biztosnak tekintette, hogy idén sem lesz lehetőség – a hivatalos delegációkat leszámítva – magyarországiak csíksomlyói zarándoklatára. Hozzátette: különböző forgatókönyveket dolgoznak ki, és ezek közül választják ki …
-
Újabb szakaszhatárhoz érkezünk a járvány elleni küzdelemben, szombattól a kijárási tilalom kezdete éjfélre módosul, este 11 óráig lehetnek nyitva a boltok és a vendéglátóhelyek – jelentette be Orbán …
-
Ezrek tüntettek csütörtökön este Prágában és több cseh nagyvárosban Miloš Zeman államfő, illetve más cseh politikusok oroszbarát politikája ellen. A Millió Pillanat a Demokráciáért nevű civil szervezet felhívására …
-
Magyarország és Szlovákia között soha nem volt ilyen jó a kapcsolat, mint most – jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön a Győr-Moson-Sopron megyei Gönyűn, ahol Igor …

