A klímaváltozás sebessége jelenleg lényegesen nagyobb, mint eddig bármikor, legfőbb kiváltó oka pedig az ember – hangsúlyozta Áder János államfő szerdán a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című …
Kitekintő
-
-
Kitekintő
Két zárt kapus meccsre – egyet felfüggesztve – és kétszázezer svájci frank bírságra ítélték az MLSZ-t
Az angolok elleni rasszista szurkolói megnyilvánulások miatt a következő hazai világbajnoki selejtezőmérkőzését zárt kapuk mögött kell megvívnia a magyar labdarúgó-válogatottnak, további egy zárt kapus büntetést pedig két évre …
-
Zuzana Čaputová államfő kedden videokonferencia formájában fog beszédet mondani az Egyesült Nemzetek Szervezete (ENSZ) 76. Közgyűlésén. „Rögtön az általános vita elején fog felszólalni. A női szónokok és az …
-
A liberális mainstream, amely az egyik legkirekesztőbb ideológiai irányzat, véleménydiktatúrát épít – jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Pozsonyban, ahol előadást tartott a Ladislav Hanus társaság által …
-
Az Egységes Oroszország kormánypárt az előzetes eredmények alapján 315 mandátumot szerzett meg a 450 fős orosz alsóházban, amivel megőrizte alkotmányozó többségét – jelentette be Andrej Turcsak, a párt …
-
Sokéves hagyomány, hogy az erdélyi politikai elítéltek évente találkoznak egymással a Székelyföldön vagy a Partiumban. E bajtársi összejöveteleken nagyrészt az 1956-os magyarországi forradalom hatására Erdélyben is beindult mozgolódások, …
-
Kitekintő
Potápi Árpád János: a kárpát-medencei magyar vállalkozások támogatása a szülőföldön maradást ösztönzi
A magyar kormány a határon túli magyar családok boldogulását segíti, a szülőföldön maradást ösztönzi a kárpát-medencei magyar vállalkozások támogatásával – hangoztatta Potápi Árpád János nemzetpolitikai államtitkár pénteken Marosvásárhelyen …
-
Október 1-jétől kizárólag útlevéllel lehet beutazni az Egyesült Királyságba. Kivételt képeznek azok, akikre vonatkozik a kilépési megállapodás, és akik időben regisztráltak az úgynevezett Settlement Scheme rendszerbe – hívta …
-
Az őszödi beszéd kapcsán nemcsak arról van szó, hogy véresre verték az embereket, becsapták őket, és az emberek ellenében kormányoztak, hanem gazdasági lépések is voltak – jelentette ki …
-
A koronavírus elleni harmadik oltás Izraelben megtízszerezte az oltottak védelmét a fertőzéssel és meghússzorozta védettségüket a súlyos fertőzéssel szemben – összegezték tapasztalataikat izraeli kutatók abban a tanulmányban, amelyet …

