Július 13-án, kedden, hosszabb kihagyás után – immár a járvánnyal kapcsolatos intézkedések enyhítését követően – ünnepélyes keretek között valósulhatott meg a fatimai imadélután a csallóközi zarándokhelyen, Dercsikán. Először …
Hitélet
-
-
Július 10-én, szombaton a mátyusföldi Pereden második alkalommal rendeztek katolikus napot „Közelebb hozzád” címmel. A programra a következő mondat invitált: „Közel az Úr mindenkihez, aki hozzá kiált.” A …
-
Domine Calvinus, Kálvin Uram, korábbi beszélgetésünkben azt kérte, ne uramozzam, maradjak meg a Frère Jean, János testvér megszólításnál. Így hát a testvéri nagyrabecsülés és a lelki közvetlenség szavával …
-
A Remény katolikus hetilap főszerkesztő-helyettese, Albán József atya a közelmúltban több lelkiatyát is megkérdezett arról, hogyan élték át az elmúlt időszakot, hogyan vélekednek a koronavírus által beárnyékolt hónapokról, …
-
Cirill és Metód ünnepéhez kapcsolódóan az Egészséges családért című rendezvényre várták a dunaszerdahelyi plébánia szervezésében az Üzleti és Tájékoztatási Központba az érdeklődőket. A rendezvény házigazdája Szakál László János, …
-
Ahogy Gyurász Pál, Ipolyhídvég plébánosa a kápolnánál tartott szentmisén hangsúlyozta, hagyományt szeretnének teremteni ezzel a zarándoklattal, melyet évente megvalósítanának. Mint mondta: „örömmel tapasztaljuk, hogy igény van az ilyen, …
-
Hitélet
Pozsonyhidegkút szakrális emlékei: Rózsafüzér Királynője-kápolna, plébániatemplom és lourdes-i Szűz Mária-barlang
A Pozsony, az egykori ősi magyar koronázóváros mai negyedik kerületéhez tartozó Pozsonyhidegkút (Dúbravka) régi, máig falusias jegyeket viselő részében található Brizsit (Brižitská) utcai kápolna és környezete igazán szakrális …
-
A korlátozások megszüntetése után az imanapok szervezői, a Pázmaneum Társulás és a Jó Pásztor Alapítvány papjai – élen a közelmúltban elhunyt Karaffa János atyával – elhatározták, hogy július …
-
Uram, aranydiplomámat neked nyújtom át
-
Aragóniai Erzsébet portugál királyné, más néven Portugáliai Szent Erzsébet, II. Endre magyar király dédunokája, Árpád-házi Szent Erzsébet másodfokú unokahúga volt. Apja III. Péter aragóniai király, anyja Konstanza, Manfréd …