Komárom egyik legnagyobb általános iskolájában, a Munka Utcai Magyar Tannyelvű Alapiskolában csütörtökön adták át a Rákóczi Szövetség beiskolázási támogatását a közel hetven kiselsősnek. Az ünnepélyes eseményen Pálinkás Mária …
Rákóczi Szövetség
-
-
A magyarországi felsőoktatásban tanuló magyar diaszpóra ösztöndíjas fiatalok a sátoraljaújhelyi Rákóczi Táborban találkoznak a hétvégén. Közel 200 fiatal a Külgazdasági és Külügyminisztérium által működtetett Diaszpóra Felsőoktatási Ösztöndíjprogram támogatásával …
-
A idén november 8-án Sátoraljaújhelyen tartott Halzl József Emlékkonferencia középpontjában a fiatal nemzedéknek a nemzeti közösségek jövőjének formálásában betöltött szerepe állt. A rendezvény fő témája – „Magyar fiatalok …
-
Örökös, tiszteletbeli elnökére emlékezett a Rákóczi Szövetség 2025. november 8-án, szombaton a Halzl József Emlékkonferencia és Díjátadó keretében, amelyet összekötöttek a Rákóczi Szövetség vadonatúj négycsillagos wellness-szállodája, a Hotel …
-
A nemzethez tartozás a legerősebb összetartó kötelék és ezt a világ különböző pontjaiból érkező magyar fiatalok is megtapasztalhatják a Rákóczi Szövetség táboraiban – mondta a Miniszterelnökséget vezető miniszter …
-
Örökös, tiszteletbeli elnökére emlékezik a Rákóczi Szövetség november 8-án, szombaton a Halzl József Emlékkonferencia és Díjátadó keretében, amelyet összekötnek a Rákóczi Szövetség vadonatúj négycsillagos wellness szállodájának, a Hotel …
-
„A „Színház mindenkinek!” misszió jegyében a Déryné Program portfóliója immár a Kárpát-medencében is elérhető. Gömörben idén Nagybalog, Uzapanyit, Feled és Rimaszombat oktatási intézményei és Nagybalog Községi Hivatala kapcsolódott …
-
Dominik Duka, nyugalmazott prágai bíboros 82 éves korában elhunyt. Esterházy János nagy tisztelője volt. 2025. március 7-én Budapesten az Orszagházban kitüntették Esterházy János emlékplakettel. Személyesen beszélgethettünk, és akkor …
-
Különleges estben lehetett része annak, aki ellátogatott Nagybalogra, ahol Pataki Szilvia a Déryné Program keretében a Rákóczi Szövetség szervezésében mutatta be nagy sikerű előadását, a Karády kalapja című …
-
Művelő
A diákokat nem csupán nézőként, hanem aktív résztvevőként kapcsolják be a kulturális folyamatokba
A Déryné Program keretében működő KultUp alprogram a színházművészet és a pedagógia határterületén hoz létre élményalapú foglalkozásokat középiskolások számára. A Rákóczi Szövetség közreműködésével a felvidéki középiskolákba is eljut …

