59716

A csehszlovák-magyar lakosságcsere-egyezmény aláírásának 70. évfordulójára időzítve, február 27-én, első alkalommal mutatták be Komáromban „A nagy (cseh) szlovákiai magyar csönd” című monodrámát. A darabot Soóky László író, kritikus, publicista írta Benkő Géza színész-rendező felkérésére, a mű dramaturgja Varga Emese. Szombat este hét órakor a patinás Tiszti pavilon díszterme megtelt: a derűs szomorújáték a várt sikert hozta. A durván hatvan perces előadás alatt a közönség jókat derült vagy éppen döbbenten hallgatott.

A nagy (cseh) szlovákiai magyar csönd cselekménye a huszadik század derekán Búcs községben játszódik, de játszódhatna bárhol a Felvidéken, a kitelepítések, a deportálások, a betelepítések és az egységes földműves szövetkezetek megalakulása idején. Nyolc fejezetben mesél emberi sorsokról, a kisebbségi létbe kényszerült közösség mindennapjairól, szomorúságról és derűről. Közös sors: tragédiák, emlékek, történetek a múltunkból, melyek a jelenünkre is kihatnak. A mi történelmi pillanataink, felvidékieké. Valaha, Búcson élt kisemberek történetein keresztül villannak fel történelmi, megrázó pillanatok, melyeknek nyomasztó súlyát a humor oldja fel. Így jön borúra derű.

Benkő Géza a derűs szomorújáték egyetlen szereplője és egyben rendezője. Előadásában sok pici történet illetve történet-töredék elevenedik meg, keserédes humorral fűszerezve. A darab egyszerűségében felemelően nagyszerű. Nincsenek látványos technikai megoldások, az emberség melegségével szól rólunk, szól hozzánk. Az elmesélt történeteknek nincs vége; leginkább a csönd szakítja szét, vagy hallgattatja el a történeteket. Ez a csönd, ezek a csöndek kötik össze a történeteket és lesz belőlük egy füzér. Sok fajta csöndet megismerhetünk az előadás alatt: az elhallgatott csöndet, az öröm csöndjét, az áhítat csöndjét, a béke csöndjét és a saját magunkkal való megbékélés és megalkuvás csöndjét. „A darab főszereplője a közösség és a közösség csendje, amit Benkő Géza egy személyben testesít meg” – vallja Varga Emese, a monodráma dramaturgja.

Varga Emesét az előadás után a szlovákiai magyar dráma jelenségéről kérdeztük: „Sokan állítják, hogy nincs szlovákiai magyar dráma, én ennek a teljesen ellenkezőjét gondolom” – fogalmaz. „Pár éve színháztörténettel is foglalkozom, ezért állíthatom, hogy 1918 óta napjainkig bizonyíthatóan van szlovákiai magyar dráma. Az más kérdés, hogy ezt a közösség, a színház, a drámaírók maguk, vagy az írók hogy kezelik. Mivel nem alakult ki egészséges viszony a színházak és írók között, ezért előfordulhat, hogy nem is tudunk róla, mennyi drámaszöveg van a fiókban” – mondja Varga Emese. „Nem merjük bevállalni, mert mi magunk sem hiszünk benne eléggé. Ez a mai este bizonyítéka annak, hogy van szlovákiai magyar dráma, és nemcsak ez az egy. Akkor lesz meg a közösségben kulturálisan és társadalmilag is a helye a szlovákiai magyar drámának, ha olyan találkozások történnek, amelyek ebben az esetben is – Soóky László és Benkő Géza között” – állítja a dramaturg. „Számomra az volt az izgalmas ebben a folyamatban, ahogy az író és a színész-rendező alakítja a történetet: az író története hogyan válik közös történetté és amint a néző belép, mindannyiunk történetévé” – árulta el Varga Emese.

Soóky László, a mű szerzője is nyilatkozott. Az író elmondta, hogy a szlovákiai magyarság létét jelentő közel száz év alatt a dráma, mint műfaj mindig is a hősöket, a példaképeket kereste. De makulátlan szlovákiai magyar hőst, vagy példaképet, amelyet gyermekeink elé állíthatnánk, nehezen találunk az elmúlt száz évben. Soóky így fogalmaz: „A kisember az, aki hősként éli meg ezt a sorsot. Ők a példaképek, mert ők azok, akik megtartják a magyarságukat, ők azok, akik megtartják a közösségüket és ők azok, akik magyar iskolákba adják most is a gyerekeiket”. A mű szereplőiről elmondta, hogy az első világháború idején született generációról van szó, akik tisztességes emberekként a kor, a történelmi helyzet áldozataivá váltak. A most bemutatott mű utóéletéről annyit elárult, hogy április 12-én Pozsonyban mutatják majd be, a Beneši – dekrétumok ratifikálásának évfordulóján. Ezen felül – tudtuk meg Soóky Lászlótól – még lehetőség szerint Kassán is szeretnék bemutatni az előadást. „Épp az idén kétszáz éves a felvidéki magyar színjátszás: 1816. május 13-án hangzott el az első magyar szó a kassai színházban” – utalt az apropóra Soóky.

Végezetül Benkő Gézát kérdeztük a darab születésével kapcsolatban. „Szeretem ezt a műfajt, a kisteret, ahol szemtelenül közel van a közönség. Laci (Soóky László) jó barátom, műveit olvastam, ismerem. Teljesen természetes volt, hogy őt kérjem meg, írjon nekem egy darabot egy egyszemélyes estre” – kezdi Benkő Géza. „A darab igazi főszereplői azok az emberek, azok a búcsiak, kesziek, akikről íródott ez a darab. Ők élő, létező figurái voltak valamikor a községnek, Felvidéknek, a történelemnek. Én csak szócsöve vagyok annak, ami valamikor megtörtént” – fogalmaz a színész-rendező. A darab további sorsáról elmondta, hogy szeretnék minél több helyen előadni. „Eleve úgy készítettük el, hogy játszani lehessen kocsmaszínházként, játszható legyen bármilyen térben: fénnyel, fény nélkül vagy csak gyertyafényben. Ha van rá pár nyitott ember, akkor akár egy szobában is eljátszható” – nyilatkozta. A komáromi ősbemutatóról kijelentette, hogy rendkívül befogadó, nyitott közönség előtt állhatott színpadra.

A nagy (cseh) szlovákiai magyar csönd címével ellentétben nem csenddel ért véget: a közönség álló tapssal jutalmazta és köszönte meg az élményt. Az előadás ősbemutatójának fő szervezője a Csemadok komáromi Területi Választmánya , fő támogatója pedig a Csemadok Országos Tanácsa voltak. Emellett Izsa község polgármestere és a Csemadok járási elnöke magánadományaikkal is segítették az ősbemutató sikerét.

Az előadásról készített képriportunkat itt megtekinthetik.

Szalai Erika, Felvidék.ma {iarelatednews articleid=”59500″}