Fotó: on

A szlovák parlamentből ezúttal is kimaradt Magyar Közösség Pártja körül egyszeriben nagy lett a mozgás. Miután Berényi József pártelnök, majd őt követően az elnökség is lemondott, kívül is, belül is megszaporodott a királycsinálók tábora. Merthogy júniusban új elnökséget és elnököt kell választani.

Nem tisztem belekotyogni egy párt belső ügyeibe (pláne úgy, hogy tagja sem vagyok), de a közösség érdekeit tekintve csak elgondolkodik az ember, hogyan lehetne a szlovákiai magyarság erózióját megfékezni, s ha lehet, emelkedő pályára állítani. Mert az utolsó esély után is mindig kell legyen még egy esély.

Az ugyanis sejthető, hogy a Most-Híd elvtelen összeborulása egykori ellenfeleivel oda fog vezetni, hogy a vegyes párt (bár elnöke erősödést vizionál) lejtmenetbe kerül. A szpolupráca nevű projektre amúgy sincs tömeges igény, főleg szlovák oldalon.

Nem szólnék a keresztény értékrendet magáénak valló csapatról, eredményük alapján nem nagy a táboruk. Az meg már a fantazmagóriák kategóriájába tartozik, hogy a Híd egykor második embere első ember szeretne lenni, és pártot alapít. Ezt egyelőre csak a verebek csiripelik, meg a haraszt zörög, pedig amúgy szélcsend van, döbbenet után. Bár személy szerint már semmi sem lepne meg, megszokhattuk, hogy Szlovákiában ivartalan osztódással szaporodnak a politikai pártok, akár a prokarióta és az eukarióta növények.

A közösség képviseletének terhe tehát továbbra is az MKP-ra marad. Ezért nem mindegy, hogy milyen személy, egyéniség lesz a vezetője. Milyen legyen egy jó pártelnök, morfondírozok. Mi mindennek kell megfelelnie?

Mivel a felvidéki magyarság elanyátlanodott, és elveszítette a jövőképét (a rendszerváltás óta csak egyszer fordult elő, hogy ilyet kínáltak neki, lásd. komáromi nagygyűlés), pontosabban nem is találta, az új elnöknek ezt kéne megfogalmaznia. És képviselnie.

Látva a dörzsölt „öreg bölényeket”, nem árt, ha rendelkezik némi politikai tapasztalattal. Igaz, az MKP volt talán az egyetlen párt, amely választások előtt erősen fiatalított, és van is igény egy új, romlatlan vezetői garnitúrára, ám a közösség képviselete nem korosztályos futball. A szamárlétra, a vezetői tapasztalatszerzés iskolája megkerülhetetlen.

Az is tévút lehet, ha azt hisszük, hogy az elnöki kvalitásnak a választói karikák a fokmérői. Egyrészt, azokat sok munkával meg lehet szervezni, másrészt láttunk már karón varjút. A „közönség kedvence” kategória párszor visszafelé sült el tájainkon, az ország is, a magyar közösség is ennek issza a levét. A lánglelkű szónoklatok helyett hasznosabb a társadalom és a közösség ismerete.

Persze az sem baj, ha az illető országosan ismert, és van némi karizmája, de nagyon csalóka tud lenni az „arc”, amely/aki alól később kifoszlik az elv és a cél. Erre is tudnánk példát mondani. Ha valaki a szlovák nagypolitika mélyvizében akar fennmaradni, természetesen tudnia kell szlovákul.

De talán mindnél fontosabb, hogy hiteles ember legyen, akiről tudni lehet, hogy nem árulja el a barátait, társait és főleg a közösséget. Aki képes a szolgálatra, de elég öntudatos ahhoz, hogy ne legyen görbe hátú szolga.

Hát, röviden ennyi. Hogy aztán ki kerül fel a piramis csúcsára, döntsék el a tagok meg a küldöttek. Ez azonban nem lehet casting, hiszen itt nem egyévados dalos színházi produkcióhoz válogatnak szereplőket. Kicsi ez a közösség, amelyben szerintem mindenki mindenkit ismer. Talán ez a szerencse. Vagy ez a dilemma?