A nemzetegyesítés olykor láthatatlan folyamat: eszköze lehet egy színházi előadás is. Ilyen volt a beregszászi Illyés Gyula Magyar Nemzeti Színház január tizenharmadikai komáromi vendégszereplése a Jókai Színházban. A kárpátaljai társulat Zelei Miklós: Zoltán újratemetve című groteszk, kétórás művét mutatta be Vidnyánszky Attila rendezésében.
A darab óriási siker negyedik éve már; megszületése a huszadik század egyik szörnyűséges magyar vonatkozású eseményéhez kötődik – 1944-ben ugyanis az Ung-vidéki, zömében magyarok lakta Nagyszelmencet és Kisszelmencet erőszakkal elválasztották egymástól. Nagyszelmenc a volt Csehszlovákiában maradt, Kisszelmenc a Szovjetunió része lett! Ez az állapot – szelídebb kivitelezésben – máig fennáll, azzal a különbséggel, hogy Nagyszelmenc most Szlovákia, Kisszelmenc pedig Ukrajna része.
Én jártam Nagyszelmencen a rendszerváltás előtt is, és utána is. Ritka az olyan ember, aki bár nem tapasztalta meg a hajdan egységes települést elválasztó sorompót, – a ma már átléphető országhatárt, – el tudja képzelni, mennyi fájdalomban, keserűségben, megalázásban volt része lakóiknak a második világháború óta.
Zelei Miklós írót, újságírót évekig nyomasztotta a téma, míg végül dokumentumregény született belőle. Ebből a szövegből készült a dramatizálás, kiegészítve a rendező Vidnyánszky Attila észrevételeivel. A kárpátaljai születésű Vidnyánszky Attila ma is főrendezője az általa alapított beregszászi Illyés Gyula Magyar Nemzeti Színháznak, bár közben a budapesti Nemzeti Színház igazgatója lett, és továbbra is művészeti vezetője a debreceni Csokonai Színháznak. Ötvenkét éves korára munkássága már most része a magyar színháztörténetnek. Az általa kialakított “költői színház” a legmélyebb érzelmeket és gondolatokat ötvözi mesteri módon a képzelőerővel. Nevel, felemel, és szórakoztat. A Zoltán újratemetve százhúsz percében nem volt üresjárat, a díszlet, a jelmezek, a fény- és hangeffektusok, a szereplők játéka, beleértve a mozgást is – harmóniát alkotva nyűgözték le a telt házas publikumot.
Ez a “produkció” több volt, mint színházi előadás: együttérzést keltett a megalázottakkal és szenvedőkkel, bepillantást engedett legújabb kori történelmünkbe.
Megérthettük, miért szabadságharcos nép a magyar: mert az igazság védelme mindig szabadságharc a hazugságok ellen!
Aki közönyössé válik a nyomorító helyzetekkel szemben, azt elsöpri a történelem. Vidnyánszky Attila rendezése nem csak a magyar sorsot villantotta fel a groteszk elemekkel sziporkázó darabban; abban a százhúsz percben a mai világkáosz elemeit is fellelhettük! Úgy tetszik, semmit sem tanult az emberiség a háromezer-ötszáz év óta folyamatosan zajló háborúkból, változatlanul folyik az ember megnyomorítása, és élőhelye, bolygója megsebzése.
Az előadás előtt Zelei Miklós szerzővel, Tóth István volt beregszászi főkonzullal, és Tóth Tiborral, a Jókai Színház igazgatójával találkozhattunk. A sok eredeti információt hozott együttlét szellemes moderátora Duray Miklós, a Szövetség a Közös Célokért polgári társulás elnöke volt. Köszönjük a társulás vezetőjének, Pogány Erzsébetnek, hogy ez a remek előadás eljutott hozzánk!
