Az évfordulók éve címmel tartottak konferenciát a Petržalka-Engerau-Ligetfalu polgári társulás főszervezésében Pozsonyban, július 1-jén. A rendezvényen olyan történelmi témákat feszegettek, amelyek szerves részei történelmünknek, mégis kevés szó esett, esik róluk.
A rendezvény moderátora Dunajszky Géza, a szervező polgári társulás elnöke köszöntötte a jelenlévőket a konferencia elején. Majd G. Kovács László történész A pozsonyi csata 907. július 4-7. címmel tartott előadást. A csata Pozsony és középkori hadtörténetének egyik legjelentősebb hadi eseménye. A helyszínt nem tudják pontosan behatárolni a történészek. A pontos időpontot sem tudják, van, aki szerint július 4-én volt a csata, van, aki 5-ére időzíti, a legelterjedtebb vélemény, hogy a csata kétnapos volt. Az biztos, hogy 907-ben zajlott le az ütközet.
A bajorok és a magyarok csatája
A csata előjátéka a honfoglalás volt, valamint a magyarok európai kalandozásai. A keleti frank birodalmat is érintették a magyarok a hadjáratok során, akik Arnulf idején még a magyarok szövetségesei voltak. Arnulf halála után azonban a magyarokat ellenségnek tartották és meg akarták őket semmisíteni. A csatáról viszont nagyon keveset tudunk.
A honfoglaló magyarokat a csatában a gyorsaság jellemezte, valamint a gondos kiterveltség, és hatékonyan alkalmazták a visszavonulás színlelését. A magyar katonák kitűnő íjászok voltak, így a lóról visszanyilaztak. A magyarok célja az volt, hogy a két szárnyat – a Dietmar salzburgi érsek és a Liutpold őrgróf által vezetett hadtesteket – ne egyesíthessék. Azt nem tudjuk, hogy kik vezették a magyar csapatokat. Az viszont biztos, hogy a magyarok megsemmisítő vereséget mértek a bajorokra, ennek következtében az államalapítás után, egészen 1030-ig, nem támadták meg a nyugati határvidéket.
Tizenkét év szenvedés
Molnár Imre, a Pozsonyi Magyar Intézet igazgatója, történész Esterházy János moszkvai peréről adott elő. Esterházy élettörténetét már nagyon sokan ismerik. 1932-től 1944-ig, tizenkét évig volt kisebbségi politikus, 1945-ben már rejtőzködött. Nyitraújlaki kastélyát a gestapó többször átkutatta, de nem találták őt otthon. Március 30-án, nagypénteken látogatott utoljára haza. Ekkor kezdődött Esterházy másik tizenkét éve, amely a meghurcoltatásé volt.
Április 6-án Esterházy Jánost Pozsonyban egy szovjet járőr letartóztatta, közmunkára fogták, majd pár nap múlva szabadon engedték. A politikus ugyanezen hó 20-án Gustáv Husák belügyi megbízottnál járt, aki ismét letartóztatta a grófot. A szovjet és a csehszlovák hatóságok között összehangolt munka folyt és az a döntés született, hogy a pert inkább Moszkvában folytatják le.
Idehaza 1947 novemberében halálra ítélték. A csehszlovák hatóságok szökésben lévő rabként kezelték Esterházyt. A halálra ítélés után azonban azonnal kikérték őt a szovjetektől. Amikor a szovjetektől megérkezett Csehszlovákiába, egy Wagner nevezetű főügyész meglátta, hogy nincsen kegyelmi kérés a periratban, és megengedte, hogy kegyelmi kérvényt nyújtson be a fogoly Esterházy. De csak 1951-ben válaszoltak a kegyelmi kérvényre, Gottwald életfogytiglanira változtatta az ítéletet.
A tömeggyilkos Pazúr
A přerovi múzeum volt igazgatója, Hybl František A tömeggyilkos Karol Pazúrról adott elő. 1945. június 18-án Přerov mellett, Horní Meštěnice településen, két vonat találkozott. Az egyikben katonákat szállítottak, a másikban az erőszakosan elhurcolt kelet- és közép-szlovákiai (dobšinai és környékbeli) németeket és magyarokat, sőt szlovákok, illetve egy orosz személy is volt az egyik vagonban.
1945. június 19-én, másfél hónappal a háború vége után, 71 férfit, 120 nőt és 74 gyermeket végeztek ki. Karol Pazúr parancsára, aki Szlovákia legnagyobb szégyene – Tisóval, Nižnanskýval és Macchal együtt a legnagyobb bűnösök – mondta róla Hybl. Pazúr tagja volt a Hlinka Gárdának és Hlinka pártjának, majd 1944-ben belépett az egyik antifasiszta szervezetbe, de arról nem szólt, hogy előzőleg milyen pártnak és szervezetnek volt a tagja. Mivel félt attól, hogy kiderül a múltja, németellenesnek állította be magát.
Ma is felmerül a kérdés, saját meggyőződésből, vagy parancsra cselekedett-e Pazúr, hiszen a politikusok fellépései, főleg Beneš kijelentései után, sokan úgy érezték, bármit megtehetnek a németek és a magyarok ellen.
Nehéz hivatalos dokumentumhoz jutni
Szabó József helytörténész a Bacušan per vádlottjai címmel tartott előadást. Megerősítette Hybl doktor tapasztalatát, hogy nehéz hivatalos dokumentumokhoz jutni az elkövetőkről. Személyiségi jogokra hivatkozva ugyanis nem adnak ki adatokat a bíróságok és a levéltárak. Szabó Józsefnek mégis sikerült hozzájutnia a Pazúr elleni peranyaghoz és azt le is fordította.
A Ligetfaluban történt mészárlás nem egyedülálló esemény, mint ahogy a přerovi sem volt az, egy rendszerbe illeszkedik, a vad kitelepítés időszakához kapcsolódik. Sajnálatos módon a csehszlovák hatóságok részéről tudatos tett volt a mészárlás, elsősorban a németek ellen irányult a genocídium. Nagyjából hárommillió németet telepítettek ki, a halálos áldozatok számát 30 ezer és 300 ezer közé teszik.
A Ligetfalun történt kivégzés előzménye a přerovi esemény volt – véli Szabó József. Az elkövetők azonossága köti össze a két eseményt, Bedřich Smetana és az ezred katonai elhárítása részt vett mind a két gyilkosság megszervezésében.
A két tragédiát a motívumok is összekötik, ilyen pl. a hazafias érzelem, jogos megtorlás, bosszú érzete – legalábbis Pazúr a bírósági perben ezzel védekezett. Nem említette, hogy felsőbb utasítást kapott volna. Szerinte a bosszú jogos volt, de közösségi motívumokról is szó lehet. Beneš brünni beszéde és a május 16-ai prágai beszéde is ilyen. Míg Brünnben a németek által okozott probléma likvidálásáról szólt az elnök, Prágában már arról is beszélt, hogy a cseh országrészben a németeket és a szlovák országrészben a magyarokat kell likvidálni.
Molnár László egy cikket olvasott fel, amelyben a Čas 1947. május 22-én azt írta: az osztrák határnál tömegsírok vannak, Bacušan sírját keresték, de tömegsírokat találtak. A cikk alapján a ligetfalusi megbízhatatlanok táborából hurcolták ide a foglyokat, illetve az is előfordulhat, hogy a Németországba hurcoltak tértek vissza.
Jogosan merül fel a kérdés: kik az igazi elkövetők? Azok, akik lőttek, vagy azok, akik az általános légkört és politikát meghatározták?
Tarnai Tamás, a Kárpát-medencei Értékmentő Alap kuratóriumi tagja elmondta: a jövőnket közösen kell építeni. 2020-ra tervezik az emlékmű felállítását, amelyet a kilencven levente kivégzésének helyszínén helyeznek majd el. A gyűjtés megkezdődött.
A konferencia után a résztvevők megkoszorúzták a BS-6os betonerődnél felállított emléktáblát, amelyet két éve avattak a névtelen áldozatok emlékére. (Fotó: Dunajszky Éva)
https://www.facebook.com/pg/FELVIDEK.ma/photos/?tab=album&album_id=1568208473201463
