Komáromi Klapka tér is megtelt péntek késő délután (Fotó: Szalai Erika/Felvidék.ma)

A tisztességes Szlovákiáért címmel  szerveztek tiltakozó megmozdulásokat pénteken késő délután Pozsonyban és országszerte több városban is.

Az akció szervezői Ján Kuciak oknyomozó újságíró és menyasszonya, Martina Kušnírová meggyilkolásának alapos és független kivizsgálását követelik, nemzetközi nyomozók bevonásával, továbbá egy új, megbízható kormányt, amelynek nem tagjai olyan emberek, akiknek esetében fennáll a korrupció, illetve a szervezett bűnözéssel való összefonódás gyanúja.

A fővárosban több utcát is lezártak a forgalom elől, többek között a Duna és a Štúr utcán vonultak végig a demostráció résztvevői a Szlovák Nemzeti Felkelés terére menet. Mint Štefan Hríb, az ismert publicista szónoklatában kifejtette: az állam egyik alapja az igazságosság, ám Szlovákia jelenleg nem igazságos állam, s erre  már rájöttek az emberek is. Az újságírók nevében üdvözölte Vasiľ Špirko csütörtöki megnyilvánulását.

Helyszíni becslések szerint tízezres nagyságrendű tömeg gyűlt össze a téren. A tüntetők egy része “Elég volt Ficóból” és hasonló kormányellenes jelszavakat tartalmazó transzparenseket  emelt a magasba.  Sokan közülük  az allforJan hashtaget tartalmazó kitűzőt viseltek, utalásként a meggyilkolt újságíróra, Ján Kuciakra. A tüntetés szónokai többnyire az újságíró-gyilkosságról, annak vélt összefüggéseiről, Robert Fico kormányának távozásáról és a tüntetés békés megtartásának fontosságáról beszéltek.

Nyitrán a megyei hivatal épülete előtt gyülekeztek. Becslések szerint több mint ezren voltak (Fotó. Peter Paulenka/Felvidék.ma)

Nyitra központjában, a megyei hivatal épülete előtt több mint ezren gyűltek össze. Több transzparensen kormányellenes bírálat volt olvasható, ugyanakkor a „Nem feledünk Maťka és Janko” felirat is.  Mint a szervezők hangsúlyozták, elítélik a kormánynak az üggyel kapcsolatos morális hozzáállását, ugyanakkor felelősségteljes viselkedést követelnek.

A korponaiak a  város központjában, a Szentháromság téren gyülekeztek. A csendes tüntetésen a beszédek mellett gyertyákat gyújtottak a meggyilkolt fiatalok emlékére. Nagyszombatban mintegy két és fél ezren vonultak az utcákra.

A felsoroltak mellett többek között Szakolcán, Kassán, Zsolnán, Nagymihályiban, Trencsényben, Léván és Komáromban is szerveztek megmozdulásokat.

A tisztességes Szlovákiáért meneteltek Brünnben és a cseh fővárosban is. Szlovákia prágai nagykövetsége előtt délután mintegy ötszázan gyűltek össze. A mi gyermekeinkért, akik az igazságot keresik helyettünk, skandálta a tömeg – írja a TASR hírügynökség.

Brünnben nem csupán a tisztességes Szlovákiáért  demonstráltak, hanem a tisztességes Csehországért is. „Erőteljesen fel kell lépni a történtek miatt, legyen szó Kuciak meggyilkolásáról Szlovákiában, vagy a cseh politikusok újságírókkal szembeni viselkedéséről” – jegyezte meg a szlovák hírügynökségnek Dominik Levíček, a brünni akció egyik szervezője. A Komensky téren zajló megmozduláson közel négyszázan vettek részt.

Szlovákia és a szomszédos ország mellett a nagyvilág számos pontján szerveztek felvonulást. Sydneyben például több tucatnyian vonultak az utcára.  (PP)

Meddig hagyjuk? – tüntetés Komáromban

A 25 éves Szlovákia történelmében eddig nem tapasztalt tüntetéshullám söpört ma végig az országon, Pozsonytól Kassáig tízezrek vonultak utcára. Komáromban a Klapka téren gyűltek össze a tisztességes Szlovákiáért tüntetők, azon a rendezvényen, melyet Zuzana Tokárová magánszemélyként szervezett. Rég nem látott tömeg gyűlt össze, amelyen maguk a szervezők is meglepődtek, s ennek többször is hangot adtak az egyórás megmozdulás alatt.

A komáromi megmozdulás szónokai és a tömeg (Fotó: Szalai Erika/Felvidék.ma)

Elsőként Marta Kubišová Modlitba pro Martu/Imádság Mártáért című dala csendült fel, amely ‒ ahogy a szervezők felhívták a figyelmet – egy jobb világ eljövetelének a szimbóluma. Ezt követően felolvasták szlovák és magyar nyelven Ján Kuciak öccsének, Jozef Kuciaknak a levelét. A Tokár Géza által felolvasott fordításban elhangzott, hogy a meggyilkolt fiatal újságíró testvére senkire nem szeretné saját véleményét, meggyőződését rákényszeríteni. „Arra szeretném önöket ösztönözni, hogy véleményüket a tényekre, ne pedig állítólagos információkra és összeesküvés-elméletekre alapozzák“. Megrendítő, elkeseredett, fájdalmas szavaiból azonban kitűnt, hogy van remény, kell lennie reménynek. „Tudjuk, hogy valami rossz, valami nem működik, de kevesen hisznek abban, hogy  képesek változtatni. Pedig remény van, Janko és Martina megmutatták, hogy szerény körülmények közül indulva, a magunk erejével is meg lehet változtatni a világot, méghozzá alázattal és munkával“ – olvasta Jozef Kuciak sorait Tokár. A levél a következő szavakkal ért véget: „Kérem önöket, hogy legyünk jobb emberek! Válasszuk a békés változások útját, erőszak, fenyegetések, támadások, alaptalan állítások nélkül. Könnyelmű emberekből váljunk jobb testvérré, jobb nővérré, jobb szülőkké, jobb szomszédokká, jobb kollégákká, jobb emberekké! Ez sok erőfeszítést igényel, de az idősebb testvérem megtanított arra, hogy bár a rossz könnyebb és járhatóbb útnak tűnik, a jót nyugalommal és elszántsággal lehet elérni. Nagy köszönet mindannyiuknak!“ Ezt követően egyperces néma csenddel emlékeztek a meggyilkolt oknyomozó újságíróra és jegyesére.

A szívszorító csendet Szabó Viktor színművész törte meg Petőfi Sándor Miért zárjátok el az utamat című versével, majd Daniela Kapitáňová komáromi írónő egy gondolattal lépett Klapka György szobrához, a tüntetők elé: „Amikor az elit rablók szlovák nemzeti színekbe öltöznek, rögtön láthatatlanokká válnak. Kérem önöket, soha többé ne engedjük ezt meg nekik!” A közönség tapssal jutalmazta velős mondatait, majd Ján Kuciak kollégájának a levelét olvasták fel. „Két dolgot akarok csak, hogy ítéljék el a gyilkosait, a dolgok pedig helyes irányba változzanak meg. Hosszú évek óta csak legyintünk a korrupcióra. Megszoktuk, hogy lefizetjük az orvost a szeretteink kivizsgálásáért, fizetünk azért, hogy gyerekeink jobb helyre kerüljenek. Mondjuk ki: Szlovákiát behálózza a korrupció! Lopnak, mint egy rosszul megírt bűnügyi komédiában“ – írta az Aktuality.sk újságírója, aki levele végén úgy fogalmazott, nem válaszokat intéz most a tüntetőkhöz, hanem egy kérdést: meddig hagyjuk?!

Gyertyagyújtás a Klapka téren (Fotó: Szalai Erika/Felvidék.ma)

A komáromi tüntetésen felszólalt Kiss Réka és Tárnok Magda, akik magyarul és szlovák nyelven is szólva az egybegyűltekhez, arra emlékeztettek, hogy sem az ógyallai Basternák László gyilkosának felbujtóját nem találták meg, sem Malina Hedvig bántalmazói nem kerültek rendőrkézre. „Gyászolni jöttünk, gyászoljuk az igazságot“.

A Tandem közhasznú szervezet csapatának képviselői, Jozef Černek és Molnár Krisztina is két nyelven olvasták fel nyilatkozatukat, amelyben arról szóltak, a fiatal újságíró és jegyese meggyilkolása több mint politikai ügy: a demokrácia és a jogállamiság elleni támadás. A bűnszervezetek összefonódása a politikai hatalommal pedig olyan veszély, mondták, amely ellen fel kell lépni. Az országos tiltakozó megmozdulásokhoz csatlakozott komáromi tüntetők végül kulcscsörgetéssel juttatták kifejezésre nemtetszésüket. (Szalai Erika)

20 000 ember tüntetett Kassán a tisztességes Szlovákiáért

A Főutcán kígyózó tömeg a Fico-kormány leváltását és egy új megbízható kormány felállítását, illetve Ján Kuciak oknyomozó újságíró és jegyese Martina Kušnírová meggyilkolásának független kivizsgálását követelte. A tüntetés bár problémák és incidensek nélkül zajlott, sokkal erőteljesebb volt a múlt heti megemlékező gyászmenethez képest.

Kassán, az Állami Tudományos Könyvtár előtti téren gyülekeztek (Fotó: Nagy Emese/Felvidék.ma)

Tegnap az ország több városában özönlöttek Szlovákia polgárai az utcára a délután ötre meghirdetett tüntetésekre. A tömeg jelentős részét diákok alkották. Kassán, az Állami Tudományos Könyvtár előtti téren gyülekeztek, majd a történelmi városközponton végigvonulva ismét az Alsó-kapuhoz értek, ahol a kulcscsomókat rázva és a kormány, Fico, illetve Kaliňák ellenes jelszavakat skandálva adtak az emberek hangot elégedetlenségüknek.

A transzparenseken a Börtönbe! Itt a vége, mondjatok le, Rácsok mögé Ficot jelszavak hirdették az emberek követelését. A tömeget a szervezők vezették végig a Fő utcán hatalmas Mondjatok le feliratú transzparensükkel. Az emberek visszhangos tapssal fejezték ki a megszólalókkal való egyetértésüket, többé nem kérnek ebből a kormányból, nem akarnak olyan korrupt országban élni, ahol meggyilkolnak egy újságírót, mert tisztességesen végzi munkáját, ahol a polgárok semmilyen bizalmat nem tanúsítanak a belügyminisztérium és miniszterelnök felé.

Peter Gombita római katolikus lelkész és filantrópus kijelentette: „Hiszem azt, ha az egyház nem is avatta szentté őket, velük van, mert életüket áldozták az igazságért. Az igazságot nem lehet megölni.”

A kassai Na Peróne társulat színészei saját beszédükön kívül felolvasták Ján Kuciak testvérének levelét és Soltész Árpád kassai publicista írását is. A meggyilkolt újságíró fivére azt üzente a kassai tömegnek, hogy tartsanak ki, ne vesszék el az állam változtatásába vetett hitüket, ne legyenek lusták és könnyelműek, vállalják saját véleményüket, mely konkrét tényeken és nem konspirációkon alapszik.

„Nem bízom a Szlovák köztársaság kormányában. Változást követelek, elsősorban önmagamtól. Minél érettebb vagyok, annál jobban tudatosítom, hogy csak én lehetek az a változás. Csak én változhatok meg, válhatok magabiztosabbá, dönthetek a lépéseimről és a sorsomról, illetve embertársaim sorsáról. Ha ez a jobb önmagam összefog veletek, akik most itt álltok, akkor egy erősebb, magabiztosabb nemzet leszünk, amely többé nem engedi meg, hogy arrogancia és rossz uralkodjon felette”- mondta Jana Wernerová, a társulat egyik tagja.

A békés körülmények között lezajló tüntetés a szlovák himnusz eléneklésével ért véget.

(Forrás: kosicednes.sk/ TASR/Felvidék.ma/NE)