A SZMPSZ nyári egyetemének hivatalos megnyitója Komáromi Jókai Színházban (Fotó: Klemen Terézia/Felvidék.ma)

A Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetsége szervezésében a mai napon immár huszonhetedik alkalommal nyílt meg a Kárpát-medence legnagyobb pedagógusfóruma, a XXVII. Jókai Mór Nyári Egyetem Komáromban és Rimaszombatban. A nyári egyetem nyolc szakcsoportban várja a tanulni, művelődni vágyó ifjú és tapasztalt pedagógusokat július 9. és 13. között.

Az ünnepélyes megnyitóra a Komáromi Jókai Színház nagytermében került sor, ahol a meghívott neves vendégeken és a Kárpát-medencében lévő társszervezetek képviselőin kívül több mint 200 pedagógus vett részt annak ellenére, hogy a képzések nagy része nem akkreditált. A Szlovák Köztársaság Oktatási Minisztériuma Nemzetiségi Főosztályát Prékop Mária igazgató képviselte.

A zárórendezvényre pedig július 13-án, 15 órai kezdettel a Tiszti pavilon udvarában kerül majd sor, ahol az egyes szakcsoportok értékelik egész heti munkájukat.

A nyári egyetem résztvevőit Vörös Mária, az SZMPSZ megbízott elnöke köszöntötte, és mintegy útmutatásként Kányádi Sándort idézte: “… ne hagyd kihunyni a tüzet / a százszor szétrúgottat / szítsd a parazsat, nélküled föl újra nem loboghat…”

Ezt követően elmondta, hogy a munka nyolc szakcsoportban folyik majd Komáromban, és egy csoportnyi pedagógus Rimaszombatban vesz részt 60 órás képzésen. Két továbbképzés – egy Komáromban és egy Rimaszombatban – akkreditált, melyet a Comenius Pedagógiai Intézettel együtt szervezett az SZMPSZ. 

Köszöntőt mondott dr. Szilágyi Péter, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkára (Fotó: Klemen Terézia/Felvidék.ma)

Majd ünnepi köszöntőt mondott dr. Szilágyi Péter, a magyar Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkára, aki hangsúlyozta, az elhivatott pedagógus soha nem lehet felszínes, mert el akar merülni a tudásban, s itt ilyen tudásra vágyó  pedagógusok vannak jelen. Mert a változás bennük van, csak így tudnak megújulni és korszerű tudást  átadni.

További társszervezők, akik munkájukkal és szakmai tudásukkal biztosítják a nyári egyetem már megszokott magas színvonalát, a komáromi Comenius Pedagógiai Intézet, a Komáromi Művészeti Alapiskola szakemberei, az SZMPSZ Komáromi Területi Választmánya és az SZMPSZ Komáromi Regionális Pedagógiai Központja. Szakmai partner továbbá a Hagyományok Háza Hálózat is.

Az ünnepi megnyitó programját színesítette a budapesti Pál Ferenc római katolikus pap és mentálhigiénés szakember előadása Elégedetten az élettel ígéretes címmel. A hallgatóság nem is csalódott, mert sodró lendületű, derűs és érdekfeszítő, mindenkit mosolyra fakasztó előadást hallhattunk.

További lélekmelengető pillanatot is megélhettünk, a hangulatot fokozta még az SZMPSZ  nyári egyeteme mai napon alakult kórusának fellépése is.

A rendezvény támogatói között kell megemlíteni: Magyarország Emberi Erőforrások Minisztériuma Köznevelésért Felelős Államtitkárságát, a Kisebbségi Kulturális Alapot , a Bethlen Gábor Alapkezelőt  és  Komárom város önkormányzatát.