33
Az idén már két alkalommal is tartottak Okosbaba szemináriumot Dunaszerdahelyen az érdeklődők számára. Az első még próbálkozásként indult, hogy kiderüljön, vajon a Csallóközben a pár hónapos gyerekek szülei mennyire tartják fontosnak gyermekük értelmi fejlesztésének minél előbbi elkezdését.
Tudta, kedves Olvasó, hogy minden újszülött kész zseni? Hogy agya információéhes, és úgy szippant fel mindent, mint a szivacs? Akik eddig azt gondolták, hogy a babák értelmi képességei meglehetősen csekélyek, azok bizony tévedésben vannak. Olyan képességekkel rendelkeznek, amiért mi, felnőttek is méltán megirigyelhetnénk őket.
Ha pár hetesen, hónaposan elkezdünk velük foglalkozni, mire iskolába kerülnek, már tudnak olvasni, megvan a zenei alapműveltségük, ismerik a matematikai alapműveleteket, és villámgyorsan számolnak fejben, a tetejében pedig jól, vagyis akcentus nélkül beszélnek néhány idegen nyelvet. Nem hiszik? E cikk szerzője se nagyon hitte, amíg el nem látogatott a december elején Dunaszerdahelyen sorra kerülő OkosBaba-szemináriumra. Ott aztán időnként tátva maradt a szája a csodálkozástól.
Mert hogy lehet az, hogy a tíz hónapos Dóri miután egymás után egy-egy másodpercre megmutatják neki jó nagy piros betűkkel leírva, hogy apa és anya, és utána megkérdezik tőle, melyik az anya, még véletlenül sem az apás feliratra veti tekintetét. Meg aztán, hogy lehet az, hogy a 16 hónapos Virág boldog mosollyal fürkészi a piros pöttyökkel teleírt papírlapokat, hogy azután kérésre egyből kiválassza azt, amelyiken 58 pont van. Még véletlenül sem a másikat, amelyiken 59. Hát ezt mi, felnőttek nem tudnánk utánuk csinálni. De ők a szemükkel fényképeznek, és a fényképeket az agyukban tárolják, és nem mellesleg mennyiséglátásuk is van, amit ha fejlesztünk, igencsak meglepődhetünk később. Például amikor kiszóródnak az üvegcséből a tabletták. A kicsinek elég egy pillanat, és megmondja, hány szem hever a földön. Számoljunk nyugodtan utána, annyi lesz az.
De nem csigázom tovább a tisztelt Olvasók és mindenekelőtt a kisbabás és várandós szülők kíváncsiságát, hanem inkább beiktatom a szemináriumot tartó Vankó Magdolnával való beszélgetést, akinek két szuperokos iskolás gyermeke van.
– Hogy csöppent bele ebbe a babafejlesztési módszerbe?
– Azelőtt a tévében dolgoztam, de miután megszülettek a gyermekeim, már nem tudtam visszamenni dolgozni. Felfedeztem ezt a módszert, eljutottak hozzám az információk, és a saját gyermekeimen ki is próbáltam. És nagy meglepetésemre működött. Miután többen is látták, milyen intelligensek a gyerekek, egy másik megszállottal együtt megnyitottuk honlapunkat – okosbaba.hu – és elkezdtük a szemináriumok szervezését, hogy megtanítsuk a szülőket arra, napi néhány perc ráfordítással mennyi mindent képes elsajátítani a kisbaba. S mindezt játéknak fogja fel.
Három éve intenzívebb lett az érdeklődés a program iránt, ami úgy gondolom, annak tudható be, hogy nagyon felértékelődött a tudás. Hiszen egyáltalán nem mindegy, hogy valaki egy adott vállalatnál a gyártósoron dolgozik-e vagy a menedzsmentben.
Maga a program a napi időből csupán 10 percet vesz el, de annyira közel hozza a szülőt a gyermekhez, hogy a kölcsönös ragaszkodás később is megmarad.
– Honnan tudják lemérni munkájuk eredményét, kapnak-e visszajelzéseket?
– Igazából a honlapon szokták megírni a mamák, hogy haladnak a gyerekek. A foglalkozásokat legideálisabb úgy 6-8 hónapos kor táján kezdeni, de már a hathetes kisbabákkal is lehet próbálkozni. A kisgyermek 40 hónapos koráig még működik ez a módszer, de az 5-6 éveseknél már nem. Az „okosbabás” gyermekek mire iskolába kerülnek, mind tudnak olvasni, és sokkal tájékozottabbak, érdeklődőbbek, mint osztálytársaik. Különórákra lehet őket járatni, amit többnyire már ők választanak ki. Ez az a kor, amikor a szülő már gyakran nem tudja kielégíteni gyermeke kíváncsiságát, magyarán a gyerek okosabb, mint apa vagy anya. A gyerek ugyanakkor intenzíven igényli a szülővel való együttlétet. Nálunk, otthon esténként például nincs tévézés, hanem beszélgetés, könyvek lapozgatása folyik 10 és 9 éves gyermekeimmel. Másoktól tudom, hogy ebben a korban a legtöbb gyermek ezt már nem igényli.
Természetesen gyerkőceim már lehagytak a zenei műveltség terén, nálam sokkal jobban beszélik az idegen nyelveket, pedig én tanítottam meg őket rájuk, és hát mindkettőnek erőssége a matematika, ilyen szakos iskolába járnak. Ha vásárolunk, pillanatok alatt kiszámolják, hogy mennyit fogunk fizetni. Úgyhogy engem a kasszánál sosem lehet „megvágni”, mert a gyerkőcök szólnak, hogy tessék csak utánaszámolni, ez ennyi, nem pedig annyi, ami a szalagon van.
Akiket érdekel az OkosBaba-program, kattintsanak a www.okosbaba.hu honlapra. Akik pedig szeretnék elsajátítani és saját gyermekeiken alkalmazni, azoknak erre legközelebb február 9-én lesz alkalmuk Dunaszerdahelyen a Perfects épületében 9 és 13 óra között. Jelentkezni Gál Godó Nikolettnél, a szeminárium szervezőjénél lehet a 0908/753 700-as telefonszámon vagy a galgodoniki@centrum.sk e-mail címen.
Szabad Újság