Robert Fico kormányfő szerdán ismét támadta a szlovák napilapokat és az ellenzéket. Úgy vélte, hogy az előző kormány tagjai már börtönben ülnének, ha a világon lenne egy csipetnyi igazság, az újságírók pedig „vérben forgó szemmel” járnak a sajtótájékoztatókra.
A nyomtatott sajtóval az elejétől fogva hadilábon álló szlovák kormányfőről már többször megírták: képtelen felfogni, hogy a sajtó és a vélemény szabad, hogy a politikus nem „szent tehén”, s elmúltak azok az idők, amikor az újságírók lelki szeme előtt a kommunista pártszékházak rémképe lebegett. A kormányfő szóvivője által „ellennyilatkozatokkal” ostromolja a lapokat, igyekszik mindenre reagálni, ami nem a szájíze szerint való – közölte Keszeli Ferenc, az MTI tudósítója. Az egy hónapja hatályban lévő, külföldön is súlyosan bírált médiatörvény a sajtóban megjelenteket nehezményezőknek adja meg a végső szót.
A bulvársajtót nem számítva Pozsonyban három mértékadó szlovák napilap jelenik meg. Fico ezúttal is a liberális SME-nek és a korábban baloldali színezetűnek tartott pozsonyi Pravdának ment neki a szerdai kormányülést követő sajtótájékoztatón. „Maguk vérben forgó szemmel járnak a sajtótájékoztatókra és a mocskolódáson kívül reggeltől estig egyebet sem tesznek” – mondta Robert Fico.
„Magukat a Pravdánál reggelente nyilván beoltják valamilyen kormányellenes szérummal. Ahogy munkába lépnek, megkapják a vakcinát. Mert amit maguk a Pravdánál és a SME-nél művelnek, az már nem normális. Az már egyszerűen olvashatatlan” – hangoztatta a kormányfő, azt is hozzátéve, hogy nem is tudja, meddig merészkednek még elmenni elfogultságukban az újságírók.
„Mert ugyan mit tett a maguk kedvenc jobboldali kormánya a gyermekekért: Semmit. Mit tett a maguk szeretett jobboldali kormánya a háztartásokért? Semmit. Legalábbis az energiaárakat illetően. Mit tett a maguk szeretett jobboldali kormánya a nyugdíjasokért? Semmit sem tett. És maguk ezeket kényeztetik” – folytatta Fico.
A kormányfő arra reagált, hogy a szerdai lapok lekicsinylően és hitetlenkedve írtak Fico keddi bejelentéséről, amely szerint kormánya 2009-ben mintegy hétmilliárd koronát (56 milliárd forintnak megfelelő összeget) tervez népjóléti intézkedésekre fordítani, az államháztartás hiánya pedig ennek ellenére sem fog növekedni.
Fico szerdán az előző kormány gazdasági reformjainak legkövetkezetesebb szorgalmazójáról, a volt pénzügyminiszterről kijelentette: „Ivan Miklošnak börtönben a helye”.
A pozsonyi Pravda szerdai kommentárja a „Robin Hood-adó” magyarországi elképzelésére utalva azt írta: Ficónak az a szerencséje, hogy semmilyen különadóra nincs szüksége, anélkül is eljátszhatja Robin Hoodot, s osztogathatja az úgynevezett szociális csomagocskáit.
hirado.hu
Kapcsolódó cikk:
Robin Hood – a Pravda jegyzetírója a kormány osztogatási politikájáról