A „mártír” szó valójában tanút, keresztény értelmezésben vértanút jelent. A vértanúságot tulajdonképpen az Isten ügyéért való teljes odaadásként, életünk Istennek való teljes felajánlásaként értelmezzük. Így azok is Isten mártírjai, tanúi lehetnek, akiknek hitükért nem kell erőszakos halált halniuk, mégis egész életüket Isten és embertársaik szolgálatára, az igazság és szeretet érvényesülésének képviseletére áldozzák.
Ilyen mártírként tekinthetünk Esterházy Jánosra is, aki önzetlenül áldozta fel életét embertársaiért, bátran küzdött az emberi jogokért, igazságosságért és a békéért. Kezdettől fogva kiállt a felvidéki magyar kisebbségi egyenjogúsága és autonómiája mellett, és figyelmeztetett a Csehszlovák Köztársaság kisebbségekkel szembeni asszimilációs törekvéseire. 1936-tól az Egyesült Magyar Párt ügyvezető elnökeként lépett fel és fáradhatatlanul tovább küzdött a jogtalanságok és a nacionalista elnyomás ellen. A Kassára bevonuló Horthy Miklóstól azt kérte, hogy ugyanazokat a jogokat biztosítsa a Magyarországra kerülő szlovákoknak, mint amelyekért ő küzd a Szlovákiában maradó magyarok számára: „Mi, ittmaradt magyarok ígérjük, hogy kezet adunk az itt élő szlovák testvéreinknek és velük együtt dolgozunk egy szebb jövőért. Az ideát lévő magyaroktól pedig kérem, hogy az idecsatolt szlovákok nemzeti érzéseit tartsák a legmélyebb tiszteletben, engedjék meg, hogy ugyanúgy élhessenek itt, mint ahogy azt mi magunknak odaát követeljük.” (Kassa, Esterházy János beszédéből Horthy Kassára való bevonulásakor, 1938) A Jozef Tiso által vezetett szlovák fasiszta bábállam idején Esterházy rendíthetetlenül küzdött a nemzetiségi és emberi jogokért. Ő volt a pozsonyi parlament egyetlen olyan képviselője, aki nem szavazta meg a zsidók deportálásáról szóló 1942-es törvényt. Erről így nyilatkozott: ,,Szégyenletes dolog, hogy egy kormány, amelynek elnöke és miniszterelnöke jó katolikusnak vallja magát, zsidó lakosságát Németországba deportáltatja, a hitleri koncentrációs táborokba. Azért nem szavazok a javaslat mellett, hanem ellene, mert mint magyar és keresztény és mint katolikus a javaslatot istentelennek és embertelennek tartom.’’ (Pozsony, parlamenti megnyilatkozás, 1942) A háború embertelensége idején is a keresztény hit buzgó megvallója, az üldözöttek önfeláldozó és bátor védelmezője volt minden veszély közepette. Sok zsidó család köszönheti neki megmenekülését. Felemelte szavát mindennemű (nemzetiszocialista és kommunista) diktatúra és jogtiprás ellen. A gróf 1945-ben Nyugatra menekülhetett volna, de nem hagyta el övéit, pedig az oroszok Pozsonyba való bevonulása előtt már attól kellett tartania, hogy elhurcolja a Gestapo. Ő azonban tudatosan vállalta a mártíriumot, amint arról egy korábbi írásában prófétai szavakkal vallott:
„Mi a történelmünkből megtanulhattuk azt is, hogy csak az olyan törekvés jut diadalra, melynek mártírjai vannak. Végtelenül komoly és rendkívül súlyos időket élünk, amelyekben fokozott a felelősségünk Istenünkkel, nemzetünkkel, családunkkal, utódainkkal és magunkkal szemben. De vállaljuk ezt a felelősséget. Nem fogunk sem megtörni, sem helytelen utakra tévedni. Nem fogunk összeütközésbe kerülni sem az isteni, sem az emberi törvényekkel, mert rendületlen a bizalmunk és hitünk az isteni igazságban. Bízunk a magunk erejében és emelt fővel hirdethetjük, hogy lelkiismeretünk tiszta, becsületünk érintetlen, nem vétettünk senki ellen és csak azokat a jogainkat követeljük és védjük, melyeket már a múltban kiharcoltunk és amelyek feltétlenül megilletnek minket. Ha szenvednünk kell magyarságunkért, panasz és zokszó nélkül tesszük ezt, mert mentül szilárdabban állunk ilyen körülmények között, Isten adta jogaink alapján annál értékesebb tagjai leszünk a nagy magyar közösségnek és annál eredményesebben tudjuk majd szolgálni Isten segítségével örök magyar céljainkat.” (Esti Újság 1939) 1945. április 20-án elfogták a csehszlovák hatóságokat békés szándékkal felkereső Esterházyt, és átadták őt a szovjet katonai rendőrségnek. Több társával együtt Moszkvába hurcolták. Egy kirakatper során szovjetellenes fasiszta tevékenység címén kényszermunkára ítélték, amelyet 1949-ig, Csehszlovákiába való visszatéréséig végzett. A Gulág poklában is erőt meritett hitéből és fogolytársait is bátorította. Testvére, Mária írja naplójában: Megkérdeztem, nem érez-e gyűlöletet vagy bosszúvágyat azok iránt, akik ilyen szörnyű szenvedések tömegét zúdították rá? „No hallod! Miért? Minden úgy van jól, ahogy a jó Isten akarja. Ha Ő jónak tartotta ezt, akkor ez nekem is jó. Ki vagyok én, hogy a jó Isten akaratát ellenezzem?
Az egyik, 1949-ben testvérének, Máriának írt levelében beszámol egy csodálatos imameghallgatásról a szovjet táborban, ahol egy fiatal lett fogoly fiúért imádkozott. Az általa végzett imakilenced utolsó napján az orvosok számára megmagyarázhatatlan módon a fiú meggyógyult halálos tüdőbajából – Esterházy János közbenjáró imájára.
A Szlovák Nemzeti Bíróság 1947. szeptember 16-án – távollétében – Esterházyt kötél általi halálra ítélte. Esterházy grófot azonban végül is nem végezték ki, hanem a halálos ítéletet elnöki kegyelemmel életfogytiglani börtönbüntetésre változtatták. Több szlovákiai és csehországi börtönben is raboskodott, mígnem hosszú szenvedés után a mirovi börtönben 1957. március 8-án halt meg.
Esterházy János egész életét magyarsága, keresztény hitvallása, demokrata volta határozta meg, a 20. század bátor, önfeláldozó magyar politikusai közé tartozik.
A Pázmaneum Társulás 2011-et –a mártír politikus születésének 110. évfordulójára emlékezve- Esterházy-emlékévként ünnepli, hogy felhívja a figyelmet Esterházy János szellemi nagyságára, aki az önfeláldozás nemes példáját nyújtotta az egész magyarság és minden jóakaratú keresztény ember számára. Példát mutatott arra, hogyan őrizzük és erősítsük a keresztény magyarságot. Utat akart mutatni a magyarság számára, a Szent István által kijelölt irányban. Őt is utolérte a próféták sorsa, bátor kiállásáért és megingathatatlan erkölcsi állásfoglalásáért gyalázták és támadták a keresztény-és magyargyűlölő erők, s bár földi életének végén őt személyében elhallgattatták, még hamvait is eltüntették (amelyeket csak 2007-ben sikerült felkutatni), ám üzenetét nem tudták megsemmisíteni.
Esterházy János mártíriuma adjon nekünk erőt, hogy mindig kiálljunk az igazság s az igazi értékek mellett, ahogy azt ő minden veszély közepette sem habozott megtenni. Fontoljuk meg mindehhez ma is aktuális üzenetét:
„Szívünk, lelkünk nagy kincsét, nemzeti öntudatunkat és Krisztus Urunkba vetett hitünket ne tévesszük szem elől egy pillanatig sem. Ápoljuk, őrizzük ezt, mert ez az egyetlen pozitív érték, amelyet senki el nem vehet, és melynek varázslatos ereje átsegít a legnehezebb megpróbáltatásokon.” (Új Hírek, 1940. december 24.)
Dr. Karaffa János, Felvidék Ma
