41429

Régi vesszőparipám az alkotmánybíráskodás intézménye: mióta elárulták nekem, hogy demokratikus jogállamokban (e többes szám a közép-európai magyars sors jele) élek itt Európa közepén, azóta lelem kedvem a jogállamiság eme sokarcú színfoltjának figyelgetésében.
Ennél többet állítani nagyképűség lenne, úgyhogy legyen is elég ennyi.
A hangsúly most legyen az arcok sokaságán. Az alapvető (emberi, polgári stb) jogaink feletti őrködésre rendelt intézmény? Önálló – mégpedig a legerősebb – hatalmi ág, amely a maga “passzív jogalkotásával” lényegében az utolsó szó kimondója jogszabályaink ügyében? Vagy éppen csak egy kiváló ürügy hivatásos acsarkodóinknak, hogy reá hivatkozva lehessen a darázsfészekbe belepiszkáló magyar kormányt a fülénél fogva nemzetközi fórumok elé cincálni? Mi az alkotmánybíróság? Kinek mi. Számomra most éppen egy jól felfogott nemzeti érdekből a tojásain ücsörgő tizenhárom embert jelenti, akiket a látszat ellenére bizonyára nagyon is izgat az alkotmány, valamint a törvény betűje, az emberi méltóság/tisztesség, valamint a kormányzati méltánytalanság/aljasság között feszülő ellentét.
Melyre a minap a szlovák taláros testület székhelye előtt az érintettek igyekeztek felhívni a figyelmet. Tisztelet érte.
Ha nem a bőrünkre menne a játék, még nagy jóindulatúan azt is mondhatnám, hogy különben ez a két éves tökölés egyáltalán nem nagy szám. Az alkotmánybíróságok nem feltétlenül arról ismertek, hogy postafordultával küldik határozataikat. Pláne, hogy a világon semmi sem kötelezi őket erre. A száraz könnyekkel többszörösen megsiratott korábbi magyar rendszerben nagyjából két és fél év volt az átlagos döntéshozatali idő, vagyis amíg iktatott beadványból alkotmánybírósági határozat lett. De bőven voltak több éves hátralékok is, olyan beadványok, amelyeket öt év után sem méltóztatott a tiszteletre méltó testület kézbe venni. Ez persze bennünket hangyányit sem vigasztal, ettől még ugyanúgy turistának számítunk saját szülőházunkban. S ha egyszer mégis ennek ellenkezőjét mondja ki a kassai taláros testület, hát az egy nagyon fogcsikorgatós-citromnyalogatós határozatkihirdetés lesz.
Addig is mit tehetünk mást, lélekben bátorítjuk a szlovák demokrácia 12+1 apostolát, hogy legyenek úrrá a rájuk nehezedő iszonyú mennyiségű beadványon s ezt az egy nekünk igazán sokat jelentőt kotorják már elő a fiók aljából. Különben egy idő után nagyon illetlen dolgokat fogok gondolni róluk. Mert: Szlovákiában nagyjából minden 415 ezer polgárra jut egy alkotmánybíró. Magyarországon minden 666 ezerre. Az Egyesült Államokban 35 millióra (bár ott még alkotmánybíróság sincs, ezt a funkciót kitűnően el tudja látni a Supreme Court, vagyis a Legfelsőbb Bíróság). Rizsporos hajú talárosokból tehát remek készleteink vannak itt az öreg kontinens közepén, most már csak tudni kéne valamit kezdeni velük…

Szűcs Dániel, Felvidék.ma