Csáji Attila nevével valamikor a hetvenes évek elején ismerkedtem meg, hiszen szerkesztőként, a képzőművészet imádójaként, majd művelőjeként – a világháló híján – úgymond „rajta voltam” minden információn – a nálunk beszerezhető anyaországi hírlapokon, hetilapokon, a média összes elérhető információs csatornáján keresztül, – a magyarországi tanulmány-, s riportutaim is besegítettek ebbe – ami a kulturális élettel, s magával a képzőművészettel volt kapcsolatos. Abban az időben nemrég érkeztem vissza Prágából, az avantgárd szelleme ott érintett meg igazán, így mohón figyeltem azokra a történésekre, szerveződésekre, melyek az adott alkotói szférában életképesek voltak mind idehaza, mind viszont „odahaza.”
Attila neve – művészetszervezői tevékenysége mellett – az avantgárd egyik, akkor még honi tájainkon aránylag ismeretlen ágában , a holográfia , a fényművészet terén vált ismerté. Ugyanis ez volt az az időszak, amikor már az építőművészet, a belsőépítészet is kezdte alkalmazni azokat a bátor artefaktokat, amelyekre a hatvanas évek korai kádárizmusában még csak gondolni sem lehetett, vagy csupán az underground nyújtott erre – a művész ember egzisztenciáját megkérdőjelező – lehetőséget. Terjedelmes cikk gyűjteményeim között még ma is őrzöm a Tükör hetilap ama számát, ahol például Fekete György belsőépítész, a Magyar Művészeti Akadémia jelenlegi elnöke az interjú alanya, aki színes fotók segítségével bemutatta azt a lakóteret – égetett samott-lapok bátor használata, a hatalmas, általa tervezett konferencia asztal üveglapja alatti korabeli tárgyak szerepeltetése –, amely olyan időálló alkotás, mely – szépségében, finom formaérzékével – generációkat él át. De a magyar pavilonok tervei is csodálatosak voltak, amelyek valóban méltó módon képviselték magyarságunkat – messzi földön De a fényművészet is már megjelent közösségi helyeken, köztereken, példaként ennek kapcsán említhető Csáji Attila, a volt Feri hegyi repülőtéren elhelyezett Lézer szem – 1973 című műve, amit annak idején volt szerencsém megszemlélni. De a Moravany-i alkotóház kastélyparkjában ott-tartózkodásom alkalmával láthattam az 1973-ban alkotott Faszobor című alkotását is.
Március hatodikán nyílt meg Budapesten a Műcsarnokban Csáji Attila, Fényút – Light Path című jubileumi kiállítása, amint a tárlatnyitó közvetlen eseményeiről a a Felvidék.ma portál már beszámolt.
A Hősök Tere, az ezt körül ölelő fővárosi forgatag adja meg, emeli rangra a Műcsarnok monumentális épületének azt a meghatározott szerepét,amely a magas művészet szentélyévé avatta hosszú-hosszú évtizedek tükrében.
Egy életút – kísérletezésekkel és sikerekkel szegélyezve
Még mielőtt Csáji Attila Munkácsy díjas festőművész, grafikus, fényművész, holográfus jubileumi életmű kiállítása kapcsán tárlatnézésre invitálnám a kedves olvasót, annak ellenére, hogy a művészet kedvelők aránylag bő információval rendelkeznek az alkotó életútját illetően, mégis illik röviden összefoglalni a nemzetközi hírű multi-mediális képzőművész életútját.
Csáji Attila 1939 –ben született az akkor Magyarországhoz tartozó Szepsiben. Családját az első világháborút követően Kassáról telepítették át Budapestre. Gyermekkorában Hollandiában – Utrecht-Driebergen – töltött egy évet, ott kezdett el rajzolni. Középiskolai tanulmányi után az Egri Tanárképző Főiskola diákja, rajztanári diplomáját 1964-ben nyeri el.
A hatvanas évek közepe a magyar képzőművészeti élet hatalmas átalakulásának a kora, amely ma már az Újhullám név alatt ismert. Csáji Attila ennek az avantgárd irányzatnak volt az egyik fő mozgatója. A komolyabb politikai enyhülés kezdeti időszakában 1970-ben megszervezi a híres „R” kiállítást, majd társaival együtt 1970-1972 között a magyar avantgárd jugoszláviai és lengyelországi bemutatkozását.
1970 és 1973 között Csáji aktív résztvevője a Balatonboglári kápolnatárlatok c. rendezvény sorozatnak, ahol tulajdonképpen azoknak az avantgárd és underground képzőművészeknek rendeződnek soraik, akik később nagy szerepet vállaltak a haladó képzőművészeti irányzatok formálásában. A Szüreon képzőművészeti csoport alapító tagjaként a hatvanas évek elején festett expresszív színvilágú képei – Szüreon-sorozat – 1964 – a hazai és nemzetközi szürrealizmus tanulságaira is támaszkodva tesznek kísérletet a szürrealizmus és a nonfiguráció összeegyeztetésére. Az úgynevezett „fél-absztrakt” asszociatív formavilágú festményei ekkor még bizonyos formációkban kötődnek a klasszikus figurális ábrázoláshoz. Habár később az alkotó ettől már távolodik, előtérbe kerül a racionális, rendszerteremtő megközelítés igénye, a képfelületeken megjelenő kalligrafikus, plasztikusan alakított gesztusok, írásjelek, majd az informel alakzatok.
A hetvenes évek elején kreált fekete színvilágú képeit, vagyis a Feketék sorozat darabjait a visszafogottabb formavilág, vagyis a belső nyugalmat árasztó formavilág jellemzi, mint például a Fekete I. 1970-ben festett képe. Később a monokróm, az assamblage-szerű, ezüst, arany porfestékkel vegyített médiumokkal, a képre épített elemekkel, lemezekkel, apró tárgyakkal kombinált alkotásokkal jelentkezik, melyek elemi erejű plasztikus formái már valahol találkoznak az arte povera, a pop art stílusjeleivel is. Ilyen jellegű munkái a Malomromok a Neckar partjá ;n, vagy a Kozmosz hulladékból – 1973-ban és 1975-ben festett képei.
A jelzet stílusokon, alkotásokon kívül Csáji a hetvenes évek elején aktuális politikai jellegű grafikákkal, foto-grafikákkal is megjelenik nemcsak a kiállítások helyszínein, de az újságok, színes hetilapok hasábjain is. Ezek tulajdonképpen a Magyarországon éppen megjelenő koncept művészethez kapcsolódnak. A hetvenes évek közepétől ismét megjelennek alkotásain a plasztikus motívumok, „jelrácsai” ismét teret nyernek, s amint ezt a mostani kiállításán is tapasztaltam – a mai alkotói periódusában is jelen vannak, s az igényesebb belső terekben hasznos, úgymond időálló, gondolatébresztő, egyben domináló szerepet is betöltenek.
A hetvenes évek közepétől – a művészet és a tudomány kapcsolatát vizsgáló Moholy-Nagy László, Victor Vasarely nyomdokait követve – az MTA Központi Fizikai Kutató Intézetben lézertechnikai kutatásokkal foglalkozik, kutatásokat végez a koherens lézer képi lehetőségeinek megismerésére, közben a Budapesti Műszaki főiskolán a reflexiós holográfia témaköri vizsgálata a fő feladata. A hologram képzőművészeti alkalmazásának céljából Dr. Kroó Norberttel és T óth Józseffel létrehozzák a Foton Art csoportot. Később ösztöndíjasként Massachusetts Institute of Technology kutatóközpontban eltöltött időszaka után – ahol a transzmissziós holográfiával ismerkedik, az egyetemen működő kutatócsoport tagjává válik. 1989-től dolgozik együtt a világhírű, Kaliforniában dolgozó Holy Sándor fizikus elektromérnökkel. Céljuk tulajdonképpen a lézer képi lehetőségeinek további kutatása, vagyis a már 1980-ban kialakított és szabadalmaztatott szuperpozíciós képi transzformációs rendszer tökélesítése.
Az Egyesült Államokban több alkalommal is tanulmányúton vesz részt. Például 1987-1988-ban Bostonban, 1991-ben az Interscience Technology kutatóközpont támogatásával New York-ban, l993-ban a Brabant ösztöndíjasa Hollandiában, 1998-ban Amsterdamban tartózkodik tanulmányúton. 1990-1995 között a Magyar Iparművészeti Főiskola meghívott előadója.
Csáji Attila a rendszerváltást követően a Szinyei Merse Pál Társaság elnöki posztját látja el, a Nemzeti Kulturális Alap Képzőművészeti Szakkuratóriumának elnöke, jelenleg a Nemzetközi Kepes Társaság elnöke, s a Magyar Művészeti Akadémia alelnöke.
A nagyszámú egyéni kiállítások mellett mintegy 450 tárlaton vett részt, olyan rangos eseményeken, mint például a Párizsi Modern Művészeti Múzeum ELEKTRA 83 című tárlaton alkotásaival.
Jubileumi kiállítás – háromezer négyzetméteren
Egy napfényes vasárnapi napon néztük meg a Műcsarnokban kiállítást barátommal Oláh Szilveszter szobrászművésszel, , aki nemrég nyerte el a Magyar Kultúra Lovagja címet. Ő az Olajág keresztény művészeti társulás elnöke, aki csapatával már harmadik alkalommal állított ki nálunk, a Pozsonyi Magyar Galériában.
Döbbenetesen hatásos lézerparádé fogadta a látogatót Csáji Attila jubileumi életmű kiállításán. Szilveszter hamarjában meg is jegyezte: – ez már egy sok dimenziós fényszobrászat, mely nem nélkűlözi a látvány sokkot, a bájos illuzionista szemfényfesztést, s azt a tökélyre rendszeresített művészi színmegválasztást, mely pillanatokon belűli képmásságot biztosít – százszámra – a néző sz& aacute;mára. A hatások ismerősek, Európa nagyvárosainak falain, a csillagos ég nyújtotta hatalmas égi vásznain láthattuk ezeket az évek folyamán. Persze a hatalmas pannók szövegrészei rögvest útba igazítják a világ bármelyik részéről érkező érdeklődőt: a lézercsoda művészi szintre való emelésének bábáskodásánál bizony az az úriember állt ott néhány társával elsőként a kutatóintézetek laboratóriumaiban, aki ezzel a kiállítással ünnepli születésének hetvenötödik évfordulóját. A nagy előd, Moholy- Nagy profetikus hittel hirdette, hogy a jövő legtöbb művét maga a fényfestő alkotja majd meg. Ugye, több mint egy fél évszázad – Bauhaus – telt el azóta, s az utolsó évtizedekben lezajlott opto-elektronikai forradalom folyamatosan átformálja életünket, hozzájárult a hatalmi viszonyok megrendüléséhez és átértékelődéséhez, új eszközöket teremtett, a komputerek, a lézerek világában.
A hatalmas helyszín más-más irányzatú lézerprogramokkal lepi meg a látogatót, ám ezt olyan érzékkel teszi a kiállítás kurátorainak –Bán András, Haris László, Mayer Marianna – jóvoltából, hogy a szemkápráztató „látvány-dömping” után amolyan pihenőként bemutatja Csáji azon művészi időszakait is, amikor még a hagyományos, „falra akasztható,” vagy szoborállványon bemutatott munkák képezték a művész alkotói krédóját.
Az egyik teremben láthattuk a hetvenes évek úgymond „lázadó” művésztét, s a Szabásminta című grafikai alkotást, mely már akkor nagy bátorsággal kimondta az eszetlen trianoni cselekedet soha meg nem bocsátható, reánk zúdított átkát.
Számos tervrajzot láthat az érdeklődő a kiállításon, például a Millenniumi Fénytorony tervét, melyet a képzőművész Pólónyi Károly építőművésszel közösen alkotott meg. De láthattuk itt a Szépművészeti Múzeum fennállása századik évfordulója alkalmából készített fénytervet is, melyek hologram formájában is a közönség elé lettek tárva, majd komputergrafikák egész sorát nézheti meg a látogató. De nemzetközi szintű, s úttörő jellegű fényszimpóziumok egész sorát szervezi Csáji Egerben a Kepes Múzeumban, a Magyar Művészeti Akadémián Budapesten, az Európa Kulturális Fővárosa program keretében Pécsett.
A Jelrácsok témakört feldolgozó képek egész sora látható a tárlaton., amelyek tulajdonképpen a vállalható, közvetlen gesztusokból formálódtak, s a rendezettség és a káosz határán jöttek létre, amelyek egyszerre hordoznak végleges egyediséget és univerzalitást. Ha nézzük ezeket a festményeket, akkor észlelhetjük, hogy egy-egy jelrács egy egységes struktúrát alkot, ugyanakkor individuális egységekre, szakaszokra is tagolódik. Itt minden egység egy autonóm jelet képvisel, de kapcsolódik a környezetéhez, amit habár nem destruál, de – befolyásol. Hamvas Béla ezeket az alkotásokat így jellemezte: görög szellemű munkák, a görögöknél az örökben ott a pillanat, ám a mágikus és logikus tudat az soha nem kettő, hanem egy …
Játszani, alkotni is engedd – a látogatót …
A kiállításon egy japán pár szinte szájtátva kezelte azt a lézerszerkentyűt, amolyan rácskerekek mozgatásával, struktúrákat falra vetítő lézersugarak segítségével különleges ábrákat varázsoltak a falra.
Nagyszerű ötlet – a szervezők részéről – a gyermek és a családi program beiktatása a grandiózus megjelenésű tárlat alkalmával. A gyermekprogramokat Bán Ildikó szakpedagógus vezeti, ahol egyszerű fényjátékokkal – papírkivágásokon keresztül falra vetített ábrák stb. – ismertetik meg a gyerekeket a fény létével, éltető erejével, variálhatóságával.
A hétvégi családi programok keretén belül az egész család részt vehet azokon a foglalkozásokon, ahol a fény, a fény mozgása, ennek összetettsége, egyben egyszerűsége jelentetik meg. Valódi kedvcsináló ez az interaktív művekkel való találkozásokhoz. Fényutak jelennek meg itt, fényformák tükörhelyzetek és együttmozgások – a fény hangjaira. Amint ezt Moholy Nagy is említette híres mondásában: – a fénynek is van hangja. Tehát mozgó fények, mozgó árnyak, fényélmények, árnyjátékok várják a családokat a délelőtti foglalkozásokra ,amelyek fényt, fényélményt visznek még a borongós nappalokba is.
A kiállításon ismerősökre, kollégákra is leltünk. Az Égtájak Alapítvány elnökével Goldschmid Józseffel is beszélgettünk, aki mind művészként, mind a nemzetközi kapcsolatok szakembereként vesz részt az életmű kiállításon tárlatvezetőként. Elmondta, hogy a megerősített szakmai jelenlét valóban fontos, hiszen elsősorban a külföldi látogatók határozottan elvárják, hogy – akár a nem szervezett csoportos látogatásaik folyamán is – kérdéseikre választ kapjanak. Hát igen, a Hősök Tere am olyan spontán módon is behozza a látogatókat a Műcsarnokba, hiszen legtöbbjük számára a tárlatlátogatás – életforma.
Az életmű kiállításnak volt még az elmúlt napokban egy érdekes, spontán, úgymond tervszerű véletlen apropója, mely valóban gondolatébresztő: március tizedikén a Székelyföld Szabadságáért rendeztek tüntetést, ahol az est elő folyamán a székely térkép amolyan lila fényű megvilágításban, égő gyertyákkal körülvéve jelent meg a tüntetők, a résztvevők, a külföldi nézelődők előtt. Az volt az érzésem, hogy a nyolcvan méterrel odébb található Műcsarnokból lopta ki magát az érdekes színjátékot bemutató fényözön, hiszen a tárlaton ott található a már az írásban körülírt, említett Szabásminta című grafika. Az alkotó 1970-ben, az átkos kellős közepén is figyelmeztetett: az elszakított területen élő emberek sorsa – még sokáig a megbélyegezettek sorstörténete lesz.
Csáji Attila kurátori, szakmai találkozóink alkalmával Budapesten talán minden alkalommal elmondja nekem, számára mennyire fontos is a Felvidék, vagyis születési helye, s az elszakított területen élő magyarjaink sorsa. Számos alkalmával ide látogat, s szakmailag is támogatja a honi kulturális, képzőművészeti mozgásokat, eseményeket.
Attila – jubileumod alkalmából Isten éltessen sokáig, fényutad útján még sokáig menetelj, s néha- néha továbbra is álljál meg itt, szülőföldeden a Felvidéken , vagyis otthon – minálunk.
Kalita Gábor, Felvidék.ma
További képek megtekinthetőek a képgalériában ITT. {iarelatednews articleid=”52295,52213,52026,45364,45039,26624,12966,12851,12575″}
