Ligeti Teofil kormányzati kommunikátor
Ez a réztábla hirdette büszkén irodájának az ajtaján, hogy bent nem akárki dolgozik, hanem a kormány legfontosabb tagja… természetesen, szigorúan csak a Miniszterelnök után!
Habár, jobban belegondolva, még a Nagyfőnök is rá volt szorulva a tanácsaira egy-egy rázósabb ügyben. De hát, neki éppen az volt a dolga, hogy mindig ott legyen kéznél, ha szükség volt rá. Hisz a modern kormányzásnak pontosan a kommunikáció volt a legfontosabb területe. Úgyis mondhatnánk, hogy ez volt a kormányzás stratégiai ágazata!
Csinálhatsz bármit, csak kommunikáld jól, akkor nyert ügyed van! Ez volt a fő szabály. Kormányozni nem is olyan nehéz. Beadni az embereknek, hogy mindez az ő érdekükben történik. Na, ez a tudomány…vagy, ha úgy tetszik, művészet.
Kiemelt pozicíóját az is jelezte, hogy a miniszterek kénytelenek voltak felkeresni őt, ha a szolgáltatásait akarták igénybe venni. Természetesen, a Nagyfőnök kivétel volt, az ő irodájából vészcsengő volt bekötve hozzája, ami, ha megszólalt, neki ugorni kellett. Mint most is, a csengő felberregett.
…
A Nagyfőnököt gondba merülve találta, fejét a kezébe temette. Fel se nézett, úgy mondta:
– Most aztán bajban vagyunk, igazán nagy bajban. A VÁG ÉPÍTŐIPARI VÁLLALAT nem akar fizetni az alvállalkozóinak, és mindenki nekünk ugrott, az ellenzék, a sajtó, a vállalkozók meg persze rajtunk keresik a pénzüket.
–
Ligeti jól ismerte a VÁG ÉPÍTŐIPARI VÁLLALAT című szappanoperát, mert az utóbbi napokban a média másról se szólt, mint erről a botrányról. Az újságírók előszeretettel mutogatták a VÁG ÉPÍTŐIPARI VÁLLALAT tulajdonosának, SZÉLES VILMOSNAK /igen, igen, SZÉLES GÁBOR unokatestvéréről van szó, de ez történetünk szempontjából nem releváns/ Bahamákon épült luxusvilláját, aminek az árából vélhetően az összes alvállalkozót ki lehetne fizetni, sugallták a képekkel a nézőknek – ez azonban nem más, mint undorító populizmus, de hát az újságírók már csak ilyen undorítóan populisták.
A Nagyfőnök folytatta a siránkozást, mintha legalábbis fizették volna érte:
– Jó nagy slamasztikában hagytak minket…pedig anno milyen jókat is üzleteltünk. Ráadásul, alig egy óra múlva tartunk sajtótájékoztatót, és addig ki kellene találni, hogy mit mondjunk.
–
Ligeti fölényesen elmosolyodott, amivel azt mondta, hogy jó nagy szarban vagytok, de szerencsétek, hogy itt vagyok, mert én majd pelust cserélek nektek. Tudta, hogy a Nagyfőnök mennyire gyűlöli ezt a mosolyt, de hát, tényleg nagy szarban voltak, és szükségük volt valakire, aki kicseréli a pampers-t.
– A legjobb védekezés a támadás – magyarázta nagyképűen. – Ezért azt kell mondani, hogy a VÁG ÉPÍTŐIPARI VÁLLALAT most azért nem tud fizetni az alvállalkozóinak, mert az ellenzék a maga idejében túl olcsó autópályákat építtetett, és a VÁG ÉPÍTŐIPARI VÁLLALAT most ezért nem tud fizetni az alvállalkozóinak.
–
A Nagyfőnök sűrűn pislogott, mindaddig, amíg csak fel nem fogta, aztán egyszerre felderült az ábrázata.
– Jó, ez nagyon jó… de lesz, aki ezt elhiszi nekünk?
–
Ligeti meggyőződéssel bólintott.
– Ha elég gyakran és kellő átéléssel mondják, a nép szinte bármit hajlandó elhinni.
–
A Nagyfőnök, amint nyeregben érezte magát, egyszeriben dühbe gurult.
– Mi maga, rendező, hogy instruáljon minket? Tudja meg, hogy ebben az országban mi vagyunk a legjobb színész, mi ezzel választásokat és felméréseket nyerünk meg. Ez nekünk ujjgyakorlat lesz.
–
Ligeti Teofil ebből a kitörésből tudta, hogy az audienciának vége, mert a Nagyfőnök most már tudja, hogy mi a dolga. Azzal a jó érzéssel távozott, hogy ez egyszer újfent sikerült a nemzetet…lóvá tenni!
Sztakó Zsolt, Felvidék.ma{iarelatednews articleid=”52289,51756,51447,51434,50756,50383,50272,49908″}
