Csehországnak és Szlovákiának gesztust kellene gyakorolniuk a szudétanémetekkel és a szlovákiai magyarokkal szemben, és szimbolikusan megszüntetniük a Beneš-dekrétumokat. Jelentette ki Csáky Pál, az MKP EP-képviselője a Mladá Fronta Dnes című cseh napilappal készült beszélgetésében. „A nemzet nagyságáról és szellemiségéről tanúskodó gesztus lenne ez, a csehek és a szlovákok esetében is” – állítja a képviselő.
Csáky szerint a szabadság szintjét tekintve a Szlovákiában élő magyarok nem állnak olyan jól, mint a magyarországi magyarok, mivel a jogaink nincsenek olyan szinten garantálva, amilyenen kellene, hogy legyenek. Bár a jelenlegi kormányban magyar elem is van, ez inkább csak demoralizálja a Szlovákiában élő magyarokat, mert az a „Minden eladható és minden megvehető elv” alapján cselekszik, ami egyáltalán nem jó, vélekedik Csáky.
Ha összehasonlítjuk a statisztikákat, Csáky szerint az embernek lehet az a benyomása, hogy Szlovákiában időnként nagyobb a gazdaság dinamikája, mint Magyarországon. Ám Szlovákia problémája a rendkívül nagy regionális különbségek. Azok a területek, ahol a magyarok élnek, vagyis a dél- és kelet-szlovákiai területek, a leszakadó régiók közé tartoznak, vélekedik Csáky. „Ha Szlovákia déli részén elmegy az ukrán határig vagy Komáromtól keletre, akkor azt látja, hogy ott súlyos gondok vannak. Az átlagos gazdasági szint alapján a szlovákiai magyaroknak jobban kellene élniük, mint a magyarországiaknak, ám a valóság nem ez” – fűzi hozzá az EP-képviselő.
Csáky szerint a szlovákiai magyarok közt is létezik a munka utáni elvándorlás, ám nem igazán Magyarországon keresnek boldogulást, hanem nyugatabbra, elsősorban Csehországban, és egyetemre is ide megy külföldre tanulni a legtöbb fiatal. Csehország ugyanis kedvező feltételeket biztosít a szlovákiai diákoknak, ami bizony a szlovákiai magyar fiatal értelmiség egy részét is elszívja.
A szlovák-magyar viszonyok kapcsán Csáky megjegyezte, ebben a nyugtalan időszakban, amikor az emberek egyre inkább elveszítik a biztonságérzetüket, a kis államoknak, mint amilyen Szlovákia és Magyarország is, szükségük van a szövetségesekre. Ez tartja együtt a Visegrádi országokat, és ez adja a szlovák-magyar úgymond „együvé tartozást” is, mivel Budapest és Pozsony ráébredtek, hogy a kettő több, mint az egy. „Kormánykörökben mindkét oldalon a pragmatizmus az uralkodó, ami nem rossz, jót tesz a gazdasági együttműködésnek. De a magyarok és szlovákok viszonyának problémás témáit illetően, mint amilyen a Szlovákiában élő magyarok nyelvi jogai, semmilyen változásra nem került sor, éppen csak háttérbe szorították azokat”.
Miért jelentenek gondot még mindig a Beneš-dekrétumok?
Az egyik ilyen forró téma a Beneš-dekrétumok, amelyek a második világháború után nemcsak a szudétanémetekre vonatkoztak, hanem a magyarokra is. Magyarország nemrégiben újfent beadvánnyal élt a megszüntetésüket illetően. De miben jelentenek gondot a Beneš-dekrétumok ma a szlovákiai magyarok vagy a Magyarországra kitelepített magyarok számára? – tette fel a kérdést a riporter. A gondot csak azok a dekrétumok jelentik, amelyek alapján a kollektív bűnösség elve megvalósult, felelte Csáky. „Nem értem, miért nem ülhetünk össze, és azt a 14 dekrétumot, amelyekről szó van, szimbolikusan miért nem szüntethetjük meg. Azért mondom, hogy szimbolikusan, mert jogi hatálya ma már egyiknek sincs” – fogalmazott az EP-képviselő, aki szerint, ha az ember hibát követ el, ha valakivel szemben igazságtalanul jár el, amit később tudatosít, akkor az, hogy élete végéig azt hajtogatja, ez a rossz lépés helyes volt, nem éppen a lelki és szellemi nagyságról tesz tanúbizonyságot.
Csáky szerint a mögött, hogy a szlovák parlament már 1990-ben képes volt megkövetni a Szlovákiából kiűzött németeket, de máig nem volt képes ugyanezt megtenni a szlovákiai magyarokkal szemben, Csehország és Szlovákia különböző hozzáállását kell keresni a kérdéshez.
„Csehország most mégiscsak megtalálta a történelmi nemzethez méltó hozzáállást, amely a tevékenységét történelmi összefüggésekben látja, s azok a lépések, amelyeket (a szudétanémetekkel szemben) Václav Havel, Petr Nečas és más politikusok megtettek, mint például idén Pavel Bělobrádek miniszterelnök-helyettes, a politikai és történelmi érettség jelei. És úgy gondolom, hogy erre vezet az út, amelynek annak a néhány gondot jelentő beneši dekrétumnak a szimbolikus eltörlésével kellene végződnie. Nem a németek, nem is a magyarok, hanem a cseh történelem és a cseh jövő tisztasága miatt” – fűzte hozzá Csáky.
Szlovákiában azonban más úton haladt a fejlődés, véli a politikus. „A kárpáti németektől való bocsánatkérést nem mi, magyarok találtuk ki, hanem 1990-ben a szlovák parlament. Ugyanazokért a dekrétumokért kértek bocsánatot tőlük, amelyeket velünk, szlovákiai magyarokkal szemben is alkalmaztak. A második bocsánatkérés a háború alatt Szlovákiából elhurcolt zsidókra vonatkozott. A szlovákok 1993-tól azonban úgy tesznek, mintha a dekrétumokkal nem lenne több gond. Ha ezt a témát felhozzuk az Európai Parlamentben, azt állítják, hogy az Szlovákiával szembeni támadás” – jelentette ki az EP-képviselő.
Egy gesztusértékű alap a szlovákiai magyarok jövőjének támogatására
Csehországban azonban a prágai gesztust megelőzte egy gesztus a szudétanémetek részéről. Legutóbb lemondtak például a visszatérésre való jogukról és a kiűzetésük előtt elkobzott vagyonuk visszatérítéséről. Elképzelhető valami ilyesmi a magyarok részéről is, akiknek 1945 után kellett távozniuk Szlovákiából? – tette fel a kérdést a riporter a képviselőnek. Csáky szerint a magyarok esetében mások voltak a körülmények, mivel a németek kiűzetésével Csehszlovákiából a potsdami konferencia minden résztvevője egyetértett, a magyarok kiűzetésével azonban nem, a britek és az amerikaiak megvétózták. A magyarok esetében tehát, akik a potsdami döntés után távoztak Csehszlovákiából, hivatalosan „lakosságcseréről” volt szó – összesen 150 ezer embernek kellett így elhagynia az országot.
„De azokkal szemben is, akik itt maradtak, alkalmazták a Beneš-dekrétumokat és a kollektív bűnösség elvét. Négy évig iskolák, újságok nélkül maradtak, nem alkalmazhatták őket, elkobozták a vagyonukat, valamennyi jogukat elveszítették, de facto nem léteztek. Szörnyű időszak volt. Apám és anyám nemzedékével történt meg mindez. Nem helyes tehát úgy tenni, hogy semmi sem történt” – fogalmazott Csáky, hozzáfűzve, a vagyon kérdésében azonban a helyzet könnyebb, vagyonjogi kérdésekben ugyanis az ún. Csorba-tói egyezményben Csehszlovákia és Magyarország már rég lemondtak az egymással szembeni vagyonjogi igényeikről.
Csáky szerint ezért a legjobb az lenne, ha a vagyonigényekről lemondanánk, ám a szlovákiai zsidó kárpótlás mintájára, létre lehetne hozni, mondjuk, egy negyvenmillió eurós alapot, amelyből a magyar kisebbség tevékenységére lehetne pénzt meríteni. „Nincs értelme, hogy visszatérjünk 1945-höz, de egy, a szlovákiai magyarok jövőjét támogató gesztusnak annál inkább” – zárta Csáky.
(MF Dnes/Felvidék.ma)
