A húsvét előtti vasárnapot virágvasárnapnak is hívjuk. Több nyelven pálmavasárnapnak nevezik. A keresztény ünnepkörben ezen a napon emlékezünk meg Jézus dicsőséges bevonulásáról Jeruzsálembe szamárháton, mégpedig szenvedése és kereszthalála előtt, miközben az ujjongó nép ruhákat terített elé az útra és pálmaágakat lengetett.
Az ókorban szokás volt ugyanis a Közel-Kelet országaiban, hogy az arra méltó személyek útját valamilyen módon befedjék. Az evangéliumok feljegyzése szerint ezt a tiszteletet adták meg Jézusnak. A pálma a győzelem és diadal jeleként jelenik meg az eseményben.
„Amikor Jézus „dicsőségesen” bevonul Jeruzsálembe, erre a futó ünneplésre futotta a világ erejéből. Azután még az emlékét is elsodorja a pillanat és belepi az út pora. Az igazi, a tulajdonképpeni „megdicsőülés” még hátravan“ – olvassuk Pilinszky János Virágvasárnap című művében. S valóban, a virágvasárnapi dicsőség egy későbbinek az előképe, az igazinak. Csupán néhány napnak kellett eltelnie és a Jézust éljenző tömeg helyett a keresztre feszítését követelők tömegével találjuk szembe magunkat. Sokan talán éppen az egyik tömegből pártoltak át a másikba, talán egyszerűen átsodródtak. Az ünneplést felváltja a szenvedéstörténet. Sőt, Jézus számára, aki ismeri az emberi szándékot, már ez a bevonulás a szenvedés megízlelését jelenti: tudja mi vár rá, de azt is tudja, miért vállalja mindezt, az emberiség megváltásáért. Éppen ezért a pálmaágas, illetve nálunk szokásban levő barkás körmenettel kezdődő virágvasárnapi szentmisék liturgiájában felhangzik Jézus szenvedéstörténete is, a passió. Észszerű tehát e vasárnap elnevezése a liturgikus naptárban: az Úr szenvedésének vasárnapja. A szenvedő Jézusra irányítja a figyelmet, de a valódi megdicsőülés, vagyis a feltámadás reményében.
Miért ez a kettősség virágvasárnapon? Betekintést nyújt a győzelembe, az ünneplésbe, hogy kitartást kínáljon a szenvedés átéléséhez. Megvilágítja, hogy éppen a szenvedésen és halálon át vezetett Jézus útja is a feltámadás dicsőségéhez. Krisztus kínszenvedése és kereszthalála által váltotta meg az emberiséget, hogy az az örök dicsőség és boldogság részese lehessen. Virágvasárnap rámutat a szenvedés, a kereszthalál értelmére, amely győzelmet jelent: Krisztus győzelmét a gonosz, a bűn felett. Feltámadása pedig az élet győzelme a halálon, az igazi dicsőség.
Virágvasárnap a nagyhét kezdete. A liturgia a következő napokban nagy eseményeket idéz fel Jézus életéből. Elvezet a legnagyobb keresztény ünnephez, a húsvéthoz. Jézus Krisztus feltámadásának ünnepe, egy újfajta élet kezdete, szorosan összefügg az egyén lelki életének megújulásával is. Néhány nap múlva majd, húsvét éjszakájának egyik liturgikus imája úgy szólítja Istent, mint aki csodálatosan teremtette, és még csodálatosabban megváltotta az embert. A megváltás műve, s Jézus Krisztus feltámadása a halálból a keresztény vallás központi eseménye, s ezért ennek évenkénti megünneplése nem véletlenül jelenti a legnagyobb egyházi ünnepet. Még a teremtésnél is csodálatosabb megváltás? Egy új lehetőség? Megújult élet?
Vidékünkön húsvét ünnepe egybeesik a természet megújulásának időszakával, a tavasszal. A virágba boruló fák, az intenzívebb madárcsicsergés, a ragyogó napfény által új fénybe öltöztetett világ is a megújulást, az élet dinamizmusát sugallják fennhangon. A kipattanó rügy, a tojás héját belülről csőrével kopogtató, majd kis idő elteltével szárnyait próbálgató kismadár, a kopár kertet színessé varázsoló virágszőnyeg az új élet lelkesedésével kívánja a világban különleges helyet betöltő embert elárasztani. A kellemes meleg és csalogató napsütés hatására ismét benépesülnek a parkok, a Duna menti töltésen egymást kerülgeti a futó, a kerékpáros, a görkorcsolyázó, vagy épp a kutyáját sétáltató, a tavaszi levegőből nagyokat szippantó fiatal és idős egyaránt. A teremtett világ egyfajta megújulását jelenti a tavasz. A Teremtő nem szűnik meg újítani. S mi ennek idén is hálatelten örülhetünk.
Az emberiségnek azonban sokkal nagyobb megújulásra is szüksége volt már a világtörténelem útján haladva, a már említett megváltásra. A szeretetet visszautasító bűnt jóvá kellett tenni, az elrontottat helyre kellett hozni. A Megváltó vállalta ezt. Minden emberért. S innen kezdve létezik az új lehetőség: megtisztultan, megújultan továbblépni, az új élet lelkesedésével lépkedni. Keresztényként, elutasítva a reinkarnáció elméletét, valljuk, hogy egy életünk van. Ezt az egy életet kell tehát időnként helyreállítanunk, ahelyett, hogy abban bíznánk, majd valami lélekvándorlás következtében egyszer, máshol, másként más lesz, s így tétlenül, vagy akár a depresszió leple alatt hagynánk, hogy ez az élet már csak úgy átfolyjon az ujjaink közt. Lelkünk a földi élet idején testünkben vándorol, s utána sem szűnik meg örökre létezni. Örök létezésének minősége azonban nagyban függ a földi élet útján történő lépéseitől. S ha arra az örökre éppen ez az egyetlen véges földi készít elő, ezt a lehetőséget kell jól felhasználnunk. Ebben az életben kell ismételten „lelki tavaszra” vágynunk, s azért tennünk.
Nagy esemény lehet tehát az idei húsvét is mindnyájunk személyes életében. Segítségünkre lehet ez a néhány nap is. Ne csak a tömegből szemléljük. Ne sodródjunk a közömbösek tömegével. Az emberi élet több területe mellett, keresztény ünnepünkre készülve, személyes lelki életünk, hitünk, vallásunk területén is keressünk választ azzal kapcsolatosan, mennyire nagy gondot fordítunk arra, hogy ne csupán a megszokás, a közvélemény, az eltorzított hírözön irányítson minket a szalmalángú hozsannázásban vagy éppen Krisztus és egyháza megfeszíttetésében?! Mennyire nagy gondot fordítunk arra, hogy a közösséget építő tagként aktívan éljük meg Istenbe vetett hitünket?! Meggyőződésből. Megújulva. Az igazi dicsőség, az örök élet reményében. A keresztre feszített, de új életre támadt Krisztusból fakadó reményben.
Lelkiismeret-furdalás, bűntudat, ráeszmélés egy szándékosan helytelen tettre… Kitavaszodhat? Igen! Létezik bocsánatkérés, bűnbevallás, jóvátétel!
Egyre csak feszülő szálak férjjel, feleséggel, szülővel, gyermekkel, unokával szemben, vagy olykor hosszas forrás után kirobbanó veszekedések rejthetnek magukban még legalább egy szikrányi új lehetőséget valami jobbra, a jóra? Igen, a megújulás lehetősége ott van. Csak annak felfedezéséhez, előhalászásához párbeszéd kell. A párbeszédhez pedig legalább két ember szükséges. Egy fecske nem csinál nyarat. Két embernek azonban meg kéne tudnia teremteni legalább az új tavaszt a kapcsolatukban. Vagy legalábbis minden erejükkel megpróbálni azt.
Munkahelyi kötelességek tornyosuló hullámai a fejünk felett, betartani képtelennek tűnő határidők, mókuskerék, idegpróba, s még sorolhatnánk, mi minden tudja a mai kor felgyorsult világában a történések alanyát, az embert sújtani, hogy annak a tavaszra még gondolni sincs ideje. Ám vágya van utána! S ezt a vágyat nem kéne elfojtania… Mert a megállás, megfontolás, megújulás hoz magával hatékony továbblépést.
A közelgő húsvét ünneplése serkentsen minket arra, hogy a lelki tavaszt hozó lehetőségekkel életünk minél több területén éljünk, mert a tiszta lelkiismeret, a békésebb embertársi szálak, a lélek javát szolgáló helyes érték- és időrend valóban a megújult élet boldogságával tud megajándékozni, vagyis érdemes ezt az egy földi életet mindig a lelkesedés tavaszi színeibe öltöztetni.
(A szerző a pozsonyi magyar katolikus hívek lelkipásztora.)
