Az egykori Honti Lapokban közölt nekrológban olvassuk földinkről a következőket: „ő volt a mi alkalmi poétánk. Ha a mi örök büszkeségünk, a hős Szondy emlékét kellett dicsőíteni, ha Ipolyinak emeltünk egy emléktáblát és rendeztünk egy gyászünnepélyt, ha kaszinónk tartotta jubileumát, ha tisztviselői jubileumot rendeztünk, ha a szegénynek, árvának, éhezőnek könnyét kellett felszárítani, mindenkor hűségesen megjelent a mi jeles poétánk s elhozta magával költői ihletének egy-egy fényes szülöttét.“ (Honti Lapok, 1899. IV. 13. 3-4. p.)
S bár nem váltak ezek a versikék korszakalkotó művekké, Hontban és Nógrádban valahol mégis helyük volt. Mert emlékeztettek, buzdítottak és mozgósítottak; belőlük tisztelet áradt, szeretet sugárzott, s egyféle önbecsülésre okítottak. (Csáky Károly: Pajor István. Honti arcképcsarnok. Dunaszerdahely, 1998. 58. p.)
Mint már említettük is, az ipolynyéki születésű Pajor több nyelvet beszélt. A klasszikus nyelveken kívül ismerte az olaszt, a spanyolt, az angolt, a franciát és a németet, s beszélt csehül és szlovákul is. Magyarra ültette például Ján Kollár verseit, Horatius epistoláit (Quintus Horatius Flaccus Epistolái. Ford. s az eredeti szöveg kiséretében jegyzetekkel ellátta Calomjai. Balassagyarmat, 1877.) és további művét (Horácz levele a Piso fivérekhez / De arte poetica. Az eredetiből fordította Csalomjai Balassagyarmat, 1881.), Geothe és Schiller epigrammáit / Schiller és Göthe epigrammái. Ford. Csalomjai. Balassagyarmat, 1883.) stb. S bár – amint azt Leblancné Kelemen Mária megállapította – „Műfordításaival gazdagította irodalmunkat /…/ az országosan számon tartott műfordítók között nevét nem ismerjük.“ (I.m. 1981. 77-83.)
Csalomjai Pajor István, a kitűnő nyelvérzékkel rendelkező vidéki író a nyelvészet elméleti és gyakorlati kérdéseivel is foglalkozott. E témakörből két önálló kötete is megjelent: 1860-ban Pesten adta ki a Vázlatos jegyzetek a magyar nyelv és helyesírás körül című munkáját, majd 1883-ban Balassagyarmaton megjelentette a Neologia és orthologia című művét.
Ezenkívül több tanulmányt, cikket publikált a vidéki és a központi lapokban. Leblancné Kelemen Mária írja, hogy földink „harcolt a magyar nyelv ügyéért. Síkraszállt a nyelvrontás különböző fajtája, az idegen szavak felesleges használata, a helytelen szóhasználat ellen. Foglalkozott a magyar nyelv, a szavak eredetének vizsgálatával. Álláspontja korához viszonyítva haladó, a magyar nyelv szeretetétől áthatott, bár összefüggésében csupán a régi magyar nyelvi harcok halvány utórezgésének nevezhető“. (I. m., 1981. 77. p.)
Számos olyan cikket is publikált Pajor, melyek a néprajz témakörét is érintik. Értekezett például a palóc népfajról, foglalkozott Balassagyarmat táj- és néprajzával. Az utóbbi munkája is sok hasznosítható adatot, értékes megfigyelést tartalmaz. Különösen helyrajzi leírásai élvezetesek, pontosak. Ezt olvashatjuk többek között a város környékéről: „Szőlőhegye Balassagyarmatnak az Ipolyon túl fekvő s részint a b.-gyarmati, részint a podluzsányi határhoz tartozó hegylánc keleti oldalán van, s kellemes ízű bort ad. Erdeje csekély, leginkább nyírfából álló; rétjei azonban a szelestényi és patvarci határoktól egész a kővári határig bő kiterjedésűek, s némely ingoványos és csátés helyeit kivéve, jó minőségű takarmányt szolgáltatnak, mely a b.-gyarmati szép szarvasmarha, s közvetve a határ termő képességének is tényező alapjául tekintendő.“
Pajor fent idézett néprajzi vonatkozású cikkein kívül megemlíthetnénk még az Életképekben megjelent (1845. I. 177-183) Falusi vendégség című munkát is. Az 1840-es és az 1850-es években kifejtett „néprajzi“ munkássága kapcsán feltétlen szólnunk kell ama gyűjtőtevékenységéről, melynek eredményeként például 25 Hont és Nógrád megyei népdalt küldött Erdélyi Jánosnak, s több népmese s egyéb hiedelemanyag került tőle Ipolyi Arnoldhoz. ( Lásd erről részletesebben: Hála József: Ipolyi Arnold és Hont vármegye. Ethnographia,1995.l.195-230. p.)
Ipolyi Arnolddal, kedves földijével és barátjával egyébként életük végéig tartott szoros kapcsolatuk. Ennek bizonyítékai azok a levelek is, melyek az Országos Széchényi Könyvtárban és Levéltárban, illetve az esztergomi Prímási Levéltárban találhatók, s melyek néprajzi szempontú feldolgozása igen fontos lenne.
Hogy Pajor Istvántól mi minden került Ipolyi Arnoldhoz, arról Hála József tanulmányából értesülhetünk. Ő dolgozta fel ugyanis az Ipolyi kéziratos folklórgyűjteményében és a műveiben fellelhető honti adatokat. Pajor István hét ipolynyéki és három kiscsalomjai mesét küldött mitológiánk kutatójának. Az ipolynyéki mesékből például ötöt mitológiájában is felhasznált Ipolyi. Nem csoda, hisz olyan hiedelemlényekkel találkozhatunk ezekben, mint a sárkányok, az ördögök, a vasorrú bába vagy a vízicsikó. Négy Pajor-mese a jeles kutató 1914-ben kiadott népmesegyűjteményében is megjelent, cím szerint A talált gyermek, A mostoha- és az édesgyermek, a Szép Ilonka s az Elátkozott királyfi. A kiscsalomjaiak közül pedig A pénzt terítő kakas is napvilágot látott. A meséken kívül hiedelemleírást és szokásanyagot is küldött még Pajor az Ipoly mentéről. A neves mitológiakutatónknak hosszabb távú tervei is voltak még Pajorral, többek között egy mesegyűjtemény kiadását illetően. Elfoglaltsága és korai halála sajnos megakadályozta őt elképzeléseinek kivitelezésében.
