Az Ipolysági Szalon kiállítói és szervezői (Fotó: Somogyi Péter/Felvidék.ma)

Közel húsz amatőr és profi alkotóművész mutatkozott be az Ipolysági Szalon immár ötödik alkalommal meghirdetett csoportos kiállításán. A  hagyományokat követve július elsején a Menora Saag Centrum Artis épületében megnyílt tárlaton igen színes művészi felhozatalt láthatnak az érdeklődők.

Mint a megnyitón elhangzott, a csoportos kiállítás ötlete Peter Paulenka helyi fiataltól, a társadalmi élet aktív tagjától származik. A tárlat kurátora idén is Kutak Adrienn keramikus iparművész volt. Mint elmondták:

a szalon célja, hogy bemutatkozási lehetőséget biztosítson a környéken élő tehetséges képzőművészeknek.

A kiállításon a legkülönfélébb technikával készült festmények, rajzok, grafikák, valamint fotográfiák, illetve fali kerámiaplasztikák jelennek meg. Ugyanakkor gobelinek és enkausztikai művek is szerepelnek a volt zsinagóga épületében berendezett tárlat választékában.

A megjelenő témákat szintúgy a sokszínűség jellemzi. Tájképek, portrék,  valamint önarcképek mellett megjelennek Ipolyság letűnt polgári miliőjének képei is. Számos absztrakt alkotás is látható, különös világot jelenítenek meg a szobrok is. Külön csoportot képeznek a fotográfiák, melyek csendes természeti tájakat, épületek architektúráját örökítenek meg.

Az alkotók Ipolyságról és a város szűkebb környékéről származnak. Ugyanakkor a városból elszármazott és jelenleg Németországban élő művész is jelentkezett alkotásaival. A kiállítók között találunk profi képzőművészeket, akik országos, illetve nemzetközi szinten is bemutatkoztak már csoportos, illetve egyéni tárlatokon.

Akadnak visszatérő amatőr képzőművészek is, akik az előző években már szerepeltek alkotásaikkal a csoportos kiállításon. Többüknek a szomszédos MyHont Café emeletén is láthatták már az alkotásait, illetve jelen pillanatban is megcsodálható az emeleten pár alkotásuk a szalon kiállítóinak munkái között.

Természetesen bemutatkoztak új kiállítók, fiatal tehetségek is, akik első alkalommal mutatják meg a közönségnek műveiket.

Az Ipolysági Szalon jubiláló évadában az alábbi alkotók állítanak ki: Kutak Adrienn, Tóth RenéRadúz Galčík, Krajčík Magdolna, Ina Szabó, Kissimonyi István, Kosorú Milan, Hojsza Zsuzsanna, Majoroš Júlia, Czibulya Lívia, Ela Bodnárová, Dominik Hlinka, Pölhös Éva, Anastasiia Voitiuk, Csomó Tihamér, Pásztor Péter, Šulek Mária, Híves Bianka, illetve a Lámpás Alapítvány.

Az Ipolysági Szalon ötödik tárlata augusztus elejéig látható a Menora Saag Centrum Artis épületében.

Pásztor Péter felvételei a megnyitóról.

https://www.facebook.com/pg/felvidek.ma/photos/?tab=album&album_id=2476899425665692