Történelmi pillanat részese lehetett Gúta közössége augusztus 16-án, a hagyományos gútai búcsú és vásár utolsó napján: a Templom téri körforgalomnál ünnepélyesen leleplezték és megáldották Szent István király szobrát, a város első, történelmi személyiséget ábrázoló köztéri alkotását.
A szobrot Szilágyi Tibor szobrászművész készítette, létrejöttében Bartusz Zsolt bronzöntő mester és Tóth Tamás kőfaragó is közreműködött.
Az ünnepségen Halász Béla polgármester mondott beszédet, a műalkotást Nagy Péter János gútai plébános áldotta meg, a kulturális műsorban pedig Rudán Joe, Kalapács József és Vadkerti Imre, valamint Szabó Viktor, a Jókai Színház művésze működött közre. Az eseményről készült részletese beszámolónkat ITT olvashatják.
Szalai Erika képriportja az ünnepi eseményen készült:
- A gútai vásár és búcsú idején avatták a szobrot (Szalai Erika/Felvidék.ma)
- Mayer János, az Adamis Anna Városi Művelődési Központ igazgatója (Szalai Erika/Felvidék.ma)
- A Rocklegendák előadói (Szalai Erika/Felvidék.ma)
- Halász Béla polgármester (Szalai Erika/Felvidék.ma)
- A környező településekrő és a testvértelepülésekről is érkeztek vendégek az ünnepi eseményre (Szalai Erika/Felvidék.ma)
- Peczár Károly olvasta fel az utolsó magyar király leszármazottjának ünnepi gondolatait (Szalai Erika/Felvidék.ma)
- Nagy Péter János atya (Szalai Erika/Felvidék.ma)
- Szilágyi Tibor alkotása (Szalai Erika/Felvidék.ma)
- A gútai plébános áldása (Szalai Erika/Felvidék.ma)
- Az ünneplő közösség (Szalai Erika/Felvidék.ma)
- Rudán Joe, Kalapács József és Vadkerti Imre (Szalai Erika/Felvidék.ma)
- Szabó Viktor színművész (Szalai Erika/Felvidék.ma)
- Sokan voltak kíváncsiak az ünnepi eseményre (Szalai Erika/Felvidék.ma)
- A leleplezett szobor (Szalai Erika/Felvidék.ma)
- Ünneplő közösség Gútán (Szalai Erika/Felvidék.ma)

















