Portálunkon a napokban tudósítás jelent meg arról, hogy Somorján megújul a Magyar Királyság egyetlen paulánus kolostora. Ennek kapcsán az íráshoz fűzött hozzászólásokban kifogásolták a paulánus megnevezést, miszerint helyesen pálost kellett volna írni. Nos, a paulánus és a pálos két különböző szerzetesrend volt.
A pálos rend az egyetlen magyar alapítású férfi szerzetesrend, amely a mai napig működik. A rendet Boldog Özséb esztergomi kanonok alapította, aki híres magyar családból származott, káptalani iskolában tanult és élénk kapcsolatban állt az Esztergom környéki remetékkel. Özséb az 1241/42-es tatárjárás után lemondott kanonoki méltóságáról, szétosztotta javait, majd a Pilis hegység rengetegébe vonult vissza remeteségbe – a mai Pilisszentlélek és Kesztölc határában lévő Hármas-barlangba – néhány társával, ahol 1250-ben a Szent Kereszt tiszteletére monostort és szentélyt építettek maguknak. Később egy látomás nyomán egybegyűjtötte és megszervezte a pilisi és patacsi remetéket.
A pálos rendet a paulánusokkal azonos időben oszlatta fel II. József. I. Ferenc császár több rendet – bencések, ciszterciek – visszaállított, azonban a pálos rendet nem, annak magyar szellemisége miatt, továbbá azért, mert az elkobzott vagyonukat nem kívánták visszaadni. Ezek után hosszú ideig csak a lengyel területen működött két pálos kolostor.
A pálosok végül 1934-ben térhettek vissza szülőföldjükre, és kezdhették meg újból – majd 150 év kényszerű szünet után – a magyarság szolgálatát, azonban a második világháború után, a kommunista rendszerben újra üldözni kezdték őket, államosítások, letartóztatások és deportálások sújtották az egyházakat és azok tagjait. A rendszerváltozás után Árva Vince atya felélesztette. A rend központja jelenleg a lengyelországi Częstochowában, a Jasna Góra-i kolostorban van, a magyar tartomány székhelye pedig Pécsett. Magyar pálos közösségek vannak Budapesten (a Magyarok Nagyasszonya-sziklatemplomban), Márianosztrán és Petőfiszálláson.
Ezzel szemben a paulánus szerzetesrendet – vagy mint kezdetben nevezték, a Jézus Mária-rendet – Paulai Szent Ferenc alapította, s az alapítást IV. Sixtus pápa erősítette meg 1474-ben.
A paulánusok, ahogy az említett írásban is szerepel, szigorú aszkétikus életet élő koldulórendi szerzetesek voltak. Minimistáknak is nevezték magukat („legkisebb testvérek”), ezért gyakran összetévesztik őket a pálosokkal. Jelszavuk – Charitas (szeretet) – Istenhez és felebarátaikhoz való kapcsolatukat fejezte ki.
Alázatos és bűnbánó életet éltek, és egyéb szerzetesi fogadalmaik (szegénységi és hallgatási fogadalom) mellett a hús fogyasztásáról, valamint a zsírral és a vajjal készült ételekről is le kellett mondaniuk. A paulánusok kezdetben kolostor- és templomépítő, később missziós, lelkipásztori és oktatói tevékenységet is folytattak. II. József 1786-ban feloszlatta a rendet.
Ennek előzményeként kevésbé ismert tény, hogy az egyházak reformja már Mária Terézia idején megkezdődött – legalábbis a Lajtán túl. Az uralkodónő 1767. május 21-én kiadott rendelete szerint ugyanis az örökös tartományokban minden pápai brévét, azaz pápai rendelkező levelet csak az uralkodó engedélyével lehetett kihirdetni. E rendeletet II. József 1781-ben megújította és kiterjesztette Magyarországra is. Még ugyanebben az évben egy másik rendelete útján garantálta a protestáns és ortodox hívők vallásszabadságát és engedélyezte számukra, hogy magas szintű állami hivatalokat töltsenek be, amely korábban tiltott volt számukra.
Ezzel azonban még nem volt vége az egyházat érintő rendelkezéseknek. 1782. január 12-én kiadott rendeletében az uralkodó feloszlatta azokat a szerzetesrendeket, amelyek – az ő értelmezése szerint – nem folytattak „hasznos” tevékenységet. Hasznos tevékenység alatt az uralkodó az oktatást és a betegek ápolását jelölte meg.
Ennek következtében részben vagy teljesen feloszlottak a kamalduli, a kapucinus, a karmelita, a karthauzi, a klarissza, a kamillánus, a hieronimita, a trinitárius, a bencés, a ciszterci, a domonkos, a ferences, a pálos, a paulánus és a premontrei szerzetesrendek.
A rendelet végrehajtása évekig tartott, az 1780-as évek második felében is zajlott még az egyes rendházak felszámolása. A szerzetesek saját, magántulajdonukban levő tárgyaikat megtarthatták és bizonyos mértékű „végkielégítést” is kaptak, s amennyiben az állam elhagyása mellett döntöttek, útiköltségeikre kaptak némi támogatást.
A feloszlatott rendek vagyona az uralkodó utasítására a Magyar Kamara Vallásalapjába került, amelyet elsősorban a plébániák fejlesztésére és a rászorulók támogatására, továbbá a papság létszámának és javadalmainak növelésére fordítottak. Az elkövetkező években a papi képzés menetét és a misék szertartásrendjét is szabályozta az uralkodó, valamint csökkentette az egyházi ünnepnapok számát.
Nos, az írásban szereplő somorjai kolostor tehát a paulánusoké volt, a történelmi Magyarországon ez volt az egyetlen paulánusok számára épített kolostor.
Amikor II. József 1786-ban feloszlatta a rendet, a szerzetesek eltávoztak, a megüresedett templom és kolostor ezután a somorjai katolikus egyházközség, majd a város tulajdonába került.
