Nemrégiben a nagysárosi várat látogattam meg barátaimmal. Egyórás, kellemes séta után jut föl az ember a településről a várba, melyet az utóbbi években kezdték tatarozni. Nagysárost 1217-ben említik írásos forrásaink először (Sarus). Egykor Sáros vármegye adminisztratív központja volt. A megye neve és annak központjáé nem kapcsolatos a sárral, mint ahogy első pillantásra gondolhatnánk. Nevének ősibb formáját éppen a szlovák nyelv őrizte meg: Šariš. Érdemes megismerkednünk vele!
Sárga, sárarany szavunkkal függ össze, mely kifejezés az aranymosással kapcsolatos. Ha a feketére pörkölt falapáton legalább 30-40 sárga aranyszem akadt, a lelőhely ígéretesnek bizonyult. A háromlábú, asztallap nagyságú mosópadot 10-15 fokos lejtésűre állították. Felső részére, a saroglyára vaslapáttal rakták fel a folyó hordalékát, míg lejtőjére durva pokrócot helyeztek. Ezt óvatosan és egyenletesen vízzel locsolták, s így az aranyszemek fajsúlyuknál fogva a pokróc szálain fennakadtak. A megtelt pokrócot az aranyászsajtárba öblítették, majd visszarakták. A sajtárban lerakódott aranytartalmú homokot egy csónak formájú faedény segítségével tisztították úgy, hogy a homok a szerszám elvékonyodó végén kiszökjön.
A visszamaradt ún. aranyporzót egy csuporba gyűjtötték és otthon cseréptálba öntötték. Higanyt csöpögtettek rá. Kézzel addig gyúrták, foncsorították, míg az aranyszemek feloldódtak a higanyban. Vízzel kimosták a megmaradt hordalékot. Az aranyos higanyt gyolcszacskóban kinyomkodták, hogy a fölös higanyt eltávolítsák. Az így visszamaradt higanyos aranyat vaskanálban tűz fölött kiégették. A higany elpárolgott, a kanálban visszamaradt a tiszta arany. Ilyenkor vigyázni kellett, hogy a halálosan mérgező higanygőzt az aranymosó ne lélegezze be. Nem volt szabad túlégetni sem, mert akkor veszített értékéből. Ez volt a sárarany. Kihűlve babszem nagyságú golyókká gyúrták. Ezeket értékesítették.
A sárga aranyból szóösszevonással és csonkulással keletkezhetett a sárarany kifejezés. E szónak első szótagja (sár-) ‚ragyogó, sárga színű arany, fényes, tűzfényű‘ értelmű. Gondoljunk csak arra, hogy ha a kanca sárlik, akkor tüzel. A sárkány is tüzet okád. Selyemsárhajó Magyar Ilona selyem sárhajú, azaz selymes aranyhajú.
A Sáros értelme tehát ‚tüzes, aranyos‘.
Kellemes erdőn keresztül jutunk a várhoz (Fotó: Balassa Zoltán/Felvidék.ma)
Tekintsük át a település történetét, melyen át kell hajtanunk, ha fel akarunk jutni a várba.
Nagysárosban a 13. sz. közepén szász vendégek és lengyel Ágoston-rendi szerzetesek telepedtek le, akik a 16. sz. közepéig éltek itt. A 14. sz. végéig hiteles helyként működött. (Ez a mai jegyzőségek elődje. Itt hitelesítették az okiratokat.) Plébániája 1262-ben a sárosi segéd-főesperesség és a vármegye vallási központja lett. IV. Béla látta el őket ugyanakkor kiváltságokkal Eperjessel és Kisszebennel együtt. III. András ezt a jogot a szepesi városokéval bővítette (1299). Egy évszázad múlva Zsigmond felszabadította a megyei vámfizetés kötelezettsége alól. A 14. században a nemesi vármegye központja lett. Mivel a vár tövében feküdt, csak mint földesúri város fejlődhetett, így elveszítette városi jogait. 1509-ben Perényi Imre támogatta városi latin protestáns iskoláját, mely a 18. században szűnt meg.
A 16. században a vármegye legnagyobb települése volt. 1635-ben vásártartási jogot kapott. A rendi fölkelések a 17. és 18. században közelről érintették, hiszen birtokosai a Rákócziak voltak (1642-től), majd az Aspremontoké (18. sz.) lett.
A település fellendülésére a 18. és főleg a 19. században került sor. 1856-ban gőzmalmot építettek, majd posztógyárat (1863). A gőzmalom berendezését a visszavonuló német katonák pusztították el a második világháború végén. Közismertté azonban a sörgyár tette, mely 1967-ben létesült. Egyedüli szlovákok lakta település, ahol II. Rákóczi Ferencnek utcája van.
A sárosi királyi erdőispánságot először 1200 körül említik forrásaink. A Tarca és Tapoly folyók menti gyér lakosságú erdős vidék az Árpád-házi uralkodók magán vadász területének számított, amit a királyi erdőóvók, erdőőrök felügyeltek. Az Árpád-házi királyok parancsára építették a tatárjárás után a várat olyan helyre, melyről a távolabbi környéket is szemmel lehetett tartani ugyanúgy, mint a kereskedelmi utakat. Vak Béla egyik leányát a várkápolnában temette el.
A nagysárosi vár így nézett ki
Újvár megye három megyére osztódott: Abaújra, Tornára és Sárosra. Ekkor lett Sáros központja, melynek székhelye a 18. sz. végén vándorolt Eperjesre. Várát forrásaink 1262-ben említik először (castrum Sarus).
A legkorábbi mag a magas hegy fennsíkjának közepén emelt 13,2 x 13,2 méteres külső méretű és 4,3 méteres falvastagságú többemeletes, eredetileg 28 méter magas öregtorony volt, amihez dél felől egyemeletes palota csatlakozott. Ezt az ispánsági épületegyüttest 34×19 méteres területet erős várfal kerített. A toronyba az első emeleten vezetett a bejárat, majd tovább a falban egy lépcsőn a felsőbb szintekre. Az öregtoronyból 2 méteres fahíd vezetett a várfal gyilokjárójára a keleti oldalon. Az egész várat mély szárazárok vette körül. Ettől a kisméretű ispáni vártól délnyugati irányban 150 méterre, a hegyoldal szélén ekkoriban építettek egy önálló, 9 méter átmérőjű tornyot, amely az erősségbe vezető utat őrizte. Ezt a tornyot a XV. századi huszita bővítés idején része lett a nagyméretű külsővár védelmi rendszerének.
1269 december 12-én István ifjabb király követei szerződést kötöttek Károly szicíliai királlyal, hogy összeházasítják gyermekeiket, a későbbi Kun Lászlót és Izabellát {a magyar krónikákban Erzsébetként szerepelt). A tervezetet István ifjabb király a sárosi várban véglegesítette. 1290-ben Sáros erőssége és a hozzá tartozó jobbágyfalvak sora a sóvári Soós nemesi család birtokába jutottak. 1299. január 28-án III. Endre király a sárosi telepeseknek városi jogokat adományozott.
(Fotó: Balassa Zoltán/Felvidék.ma)
Valamikor a 14. század elején a várat jelentős mértékben kibővítették. A jóval vastagabb kőfallal ellátott erődítményt már 50×32 méteres területen kerítették körbe.
1312. április 10-én I. Károly király serege az Aba Amadé fiúk által uralt Sáros vára körül táborozott. Mivel Zólyomi Miklós fia Demeter sárosi ispán és várnagy nem volt az erősségben, a nevében Tarkői Rikalf fia Henrik parancsolt a védőseregnek. Bár néhány hétig erősen védelmezték, de belátva helyzetük tarthatatlanságát, Henrik titokban egyezséget kötött az ostromlókkal. Április végén, vagy május elején Henrik várnagy és emberei kiverve az Abák fegyvereseit, kaput nyitottak a királyi seregnek. Árulásának díjául azonban azt szabta meg, hogy továbbra is ő maradjon a sárosi ispán és egyúttal a várnagy, testvére Kakas mester pedig a szepesi vár élére állhasson.
1314. december 13-a után I. Károly Szepesvárra érkezett ahol leváltotta Rikalf fia Kakas ispánt és vasra verette testvérét, Henrik sárosi ispánt, mivel a báró vonakodott neki átadni Sáros várát. 1315 január elején Ákos nembeli Mikcs, a királyi sereg vezére szabályszerű ostromban vette be Sárost az ellenálló Rikalf familiárisoktól. A megszállt erődítmény élére Mikcs mester került, aki ekkortájt kezdte meg karrierjét.
Az elkövetkező évszázadban a hatalmas uradalom központjának számító Sáros vára mindvégig királyi kezelésben állt.
A várfal (Fotó: Balassa Zoltán/Felvidék.ma)
Szapolyai János özvegye, hatalmának megtartása érdekében, az országba hívta Giszkra János cseh zsoldosvezért és tapasztalt, harcedzett katonáit. Legfőbb feladata lett, hogy megakadályozza az ellenkirály, Jagelló Ulászló híveinek közlekedését Lengyelország felé. Giszkra harcosai a környező vidékkel együtt elfoglalták Sáros várát is a Perényi famíliától.
Az V. László király pártján álló Giszkra váltakozó eredményű harcokat vívott az ellentábor Újlaki Miklós és Hunyadi János bárók vezette ligájával. Giszkra a békekötések alkalmával ugyan többször is megígérte többek között a sárosi erősség visszaadását jogos birtokosának, de ezt nem teljesítette (1446, 1447). Itt tartották fogva a csehek Hédervári László egri püspököt. 1455-ben V. László megerősítette a visszapártolt Perényi V. János tárnokmestert a sárosi uradalmában, de azt a főúr nem tudta visszaszerezni a huszitáktól.
Nagy valószínűséggel 1441–61 között a zsebrákoknak köszönhető az addig viszonylag kisméretű Sáros várának kibővítése. Mivel ők köztudottan a harci szekerek nagyarányú alkalmazásával győztek a csatákban, a támaszpontjaikon nagy hely kellett az elhelyezésükhöz. A szekérvár módszerét viszont a magyaroktól vették át. Erre igen alkalmas területnek bizonyult a 4,5 hektár nagyságú fennsík. A cseh fegyveresek kőfalat húztak a meredek hegy peremén, amit kör és patkó alakú kisebb-nagyobb tornyok tagoltak, melyek omladékai ma is jó láthatók. Az ovális alakú területet kerítő új várfal kapuját a nyugati oldalon alakították ki. (Ezt fogják majd helyreállítani.)
Hunyadi Mátyás minden erejével igyekezett megtörni a csehek felvidéki hatalmát. 1461. május 25-én királyunk a bártfai polgároknak megparancsolta, a csehek által megszállva tartott Sáros és Újvár ostromához lőport, ágyúkat és nyílvesszőket szállítsanak. Ezután Sárost a királyi csapatok elfoglalták.
A legmagasabb pont, a lakótorony (Fotó: Balassa Zoltán/Felvidék.ma)
1462 után a birtokot visszakapta jogos ura, a Perényi család. A Mátyással elégedetlenkedők, Vitéz János esztergomi érsekkel az élen, Kázmér lengyel királyfit hívták meg a magyar trónra, aki 1471. október 29-én Sáros vára alatt táborozott. Itt csatlakoztak hozzá az erődítmény földesurai, Perényi István és Miklós bárók és familiárisaik, de az év végén távozott az országból.
A főnemesi összeesküvők kegyelmet kaptak, így a Perényi család tagjai is. 1483. november 15-én Mátyás az Felső-Magyarországon hatalmaskodó Perényi István főúr elleni felkelésre szólította fel a szomszédos vármegyéket és szabad királyi városokat. 1483-ban a Both Lábatlani András vezetésével megérkező királyi sereg megostromolta és elfoglalta a rablólovaggá züllött Perényi IV. István felvidéki uradalmait, köztük Sárost is.
1483 után az uralkodó minden felszabaduló birtokot a házasságon kívül született fiának, Corvin Jánosnak adta. Más váruradalmakkal együtt Sárost is.
Közelebbről ismeretlen időpontban Szapolyai István nádor megszerezte Sáros erősségét a hozzá tartozó jobbágyfalvak sorával együtt. 1499-ben a nádor halála után a hatalmas váruradalmakat két fia György és János örökölte. 1510-ben Szapolyai János megszerezte az erdélyi vajda tisztségét, ezáltal befolyása még jelentősebbé vált. 1526. augusztus 29-én a mohácsi csata után János király hívét, Perényi Péter temesi főispánt erdélyi vajdává nevezte ki, egyúttal neki adományozta Sáros várbirtokát, de az átállt ellenlábasához.
1537. június végén I. Ferdinánd zsoldosvezére, Leonhárd Vels generális ostrom alá vette Sáros erődítményét. Négy vagy nyolc hétig tartó viadalban győzedelmeskedett.
A sárosi erődítménynek nagy jelentősége volt a felső-magyarországi Habsburg uralom biztosítása szempontjából, mivel a környező kicsiny várakhoz képest rendkívül nagy területűnek számított, így jelentősebb csapatok tudtak benne állomásozni.
(Fotó: Balassa Zoltán/Felvidék.ma)
A 16. században az ismert humanista tudós, Werhner György (1497-1567) lett a parancsnoka (1538-57). A sziléziai származású német költő, természettudós, balneológus, humanista, kassai és eperjesi tanár valamint királyi tanácsos (1535), I. Ferdinánd diplomatájaként is tevékenykedett. Magyarország csodálatos vizeiről c. munkáját latinul jelentette meg (De admirandis Hungariae aquis hypomnemation… Bázel 1549, majd Bécs 1551, majd még többször megjelent). Ez a kötete alapozta meg a fürdőkkel kapcsolatos tudományos érdeklődést. Érthetetlen, hogy ez a munka ezidáig, csak szlovákul jelent meg (1974). 22 forrást említ, melyek zömmel a Felvidéken találhatók.
1539 nyarán Thomas Lascano az Eperjesen állomásozó Habsburg párti zsoldosvezér a szabad királyi városok felfegyverzett szász polgárságán kívül az Österreicher Lénárd sárosi várkapitánnyal együtt Kassát szerette volna János királytól elvenni. Czeczey Lénárd kassai városparancsnok katonasága július 22-én ellenfelét legyőzte. Maga Lascano elesett, Österreichert elfogták. A helyőrség katonáiból csak 20 fő tudott visszajutni a magas hegyen emelkedő Sáros várába.
1557-ben királyi biztosok vizsgálták a sárosi várat. Elszomorító állapotokról számoltak be. Hanyagságról, rendetlenségről, elhanyagolt állapotokról. A sárosi királyi őrség létszáma a várkapitánnyal együtt mindössze 102 főt tett ki. Gyönge fal övezte a várat, a hegy csaknem a falig be volt fásítva, ami az ellenség támadásait könnyen takarhatta.
Azonban a török csataterektől távol eső erősséget a Bécsi Haditanács nem tudta és nem is akarta a korabeli haditechnikai követelményeknek megfelelően kiépíttetni.
1560-ban a dúsgazdag Thurzó család vette zálogba. Majd a Báthory família kezébe került. Bocskai István felkelése idején a fiatal Báthory Gábor az ő táborához tartozott, így csapatai Sáros várát elkerülték. 1608. március 5-én Rákóczi Zsigmond volt erdélyi fejedelem cserébe, hogy lemondott Erdélyről, a trónusra lépő Báthory Gábortól megkapta Szádvár és Sáros váruradalmait.
A várfal egy része (Fotó: Balassa Zoltán/Felvidék.ma)
Rákóczi Zsigmond halála után fia, Pál báró vette át, 1613-ban a vár alatt, a Tarca folyó közvetlen közelében reneszánsz várkastélyt emeltek. A Rákócziak a várat és kastélyt jó karban tartották, erős tüzérséggel látták el. Bethlen Gábor erdélyi fejedelem hadjáratai idejében Rákóczi György – a későbbi fejedelem -, Pál testvére volt, aki Bethlen szolgálatában állt, így természetesen nem ostromolták meg.
1644 júniusában Esterházy Miklós gróf, nádorispán a vár alatti táborában eredménytelen tárgyalásokat folytatott I. Rákóczi György erdélyi fejedelem megbízottaival.
1660-ban felrobbant a belsővár puskaporos tornya nagy pusztítást végezve a védművekben. A robbanást emberi figyelmetlenség okozta. Ezután már nem használták a romos épületeket, míg a külsővárban továbbra is a Rákócziak őrsége állomásozott.
1664. szeptember 14-én Lipót király I. Rákóczi Ferencet – László volt unoka-nagybátyja – nevezte ki a vármegye élére, aki apja halála után, a töröktől megfélemlített erdélyi országgyűlés száműzetési rendelete miatt a felvidéki birtokaira költözött vissza. Általában Zborón és Sároson tartózkodott. Mivel részt vett a Wesselényi-féle összeesküvésben, Sáros erősségébe is császári zsoldosokat volt kénytelen beengedni.
Majd Sáros császári helyőrsége valamikor 1683 végén meghódolt Thököly Imre előtt.
A Bécs alatt győztes lengyel hadak, Eperjes sikertelen ostromával egy időben elfoglalták Sáros várát, amit a kivonulásukkor felgyújtottak. 1684-ben a támadó császári katonaság elől Székely Márton, Thököly sárosi várkapitánya és fegyveresei kivonultak a gyenge védőművekkel rendelkező várból. Előtte lőporral több helyen is megrongálták és felgyújtották. Ezzel befejeződött Sáros várának katonai szerepe.
A továbbiakban a híradások már csak a Várhegy alatti Rákóczi várkastély lakóiról számolnak be.
Az idő vasfoga alaposan belemart a falakba (Fotó: Balassa Zoltán/Felvidék.ma)
II. Rákóczi Ferencet (1676-1735) itt iktatták be Sáros vármegye főispáni székébe (1694). A későbbi fejedelem sokat vadászott a környéken. Itt töltötte a nyarakat ifjú nejével. 1701. április 18-án a kastélyban tartóztatta le Solari osztrák tábornok a későbbi fejedelmet, mivel a francia királynak szóló leveleit Longueval lovag, a badeni gyalogezred századosa átadta a császári udvarnak. A jelenetet Benczúr Gyula híres festménye örökítette meg. A kastély azonban már nincs meg. Vélhetőleg szándékos gyújtogatásnak esett áldozatul a második világháború után. Megmenthették volna, azonban ez nem állt az érintettek érdekében. Közben azt se feledjük, párizsi emigrációban élő fejedelem Sáros grófjának (comte de Charoche) nevezte magát.
Azóta a vár romos, várva a jobb időkre. Történetét külön kötetben Tuhrinszky Károly méltatlanul feledett történészünk adta ki Eperjesen 1899-ben.
1972–1981 között főleg a belsővár területén folytattak régészeti feltárásokat. 2001 körül kezdték meg a mindent elborító bozóttengertől megszabadítani építményeit, amit mindmáig megszakításokkal folytatnak.
Szép nyári napon vágtunk neki a túrának. Az enyhén emelkedő út egyáltalán nem megterhelő. A túra két harmadának megtétele után bekanyarodik. Ott olvastam az útjelző táblán, ha bal felé indulnánk, akkor a szepesi várhoz érkezhetnénk. Potom 56,1 km-t kellene megtennünk. Inkább jobb felé tartunk az aszfaltozott úton. Majd balra fordulva, egy rövid meredekebb szakasz után felérünk a falakhoz. Balra fordulva körbejárhatnánk a várat, de inkább a jelenlegi bejáraton át belépünk az erődítmény területére, ahol már látni a helyreállítási munkák eredményét. Az eredeti bejárat rendbetétele lesz a következő munkálatok elsőrendű feladata.
Az eredeti bejárat. Ennek a helyreállítása a legsürgősebb feladat (Fotó: Balassa Zoltán/Felvidék.ma)
Mivel hétfői napon érkeztünk a várba, így a lakótorony tetejére nem juthattunk föl, mert zárva tartott. De azért bebarangoltuk a vár területét és onnan is szép kilátás nyílt a környékre.
