(Fotó: Komárom város közösségi oldala)

Komárom egyik jelképe, a 19. században neogótikus stílusban épült Tiszti pavilon elölső homlokzatának középső része újult meg, valamint a Kossuth tér meghatározó épülete, a Csemadok-székház.

A Tiszti pavilon homlokzatának felújítását még tavaly ősszel kezdték el, a Klapka tér felőli bástyát restaurálták először. Ezt követően került sor a homlokzat középső részének felújítására, melynek során megújult a Viribus Unitis felirat, most már domború változatban látható. Az év végéig várhatóan elkészül a másik bástya is.

A műemlékvédők javaslatára a Tiszti pavilon színei némileg változtak, ám a mostani munkálatok nem csupán a festésre korlátozódtak, restaurátori munkára is szükség volt, mivel a tetőn található fogazat több része is egyedi darab. A munkálatok teljes összege közel 200 ezer euró, melyet a város a saját költségvetéséből fedez.

A Tiszti pavilon 1863-ban I. Ferenc József uralkodása alatt épült, főhomlokzatán személyes jelmondata, a Viribus Unitis (Egységben az erő) is szerepel. Az épület emeleti helyiségei a komáromi erődben szolgáló császári és királyi hadsereg tisztjeinek és azok családjainak szállásaként szolgáltak. A földszinten a tisztek részére kaszinót hoztak létre, mely ma is az egyik legimpozánsabb közösségi terem a városban.

(Fotó: Komárom város közösségi oldala)

A Tiszti pavilon ma már a városé, a hivatal irodái, a városi televízió, a Selye János Egyetem és az SZMPSZ irodái működnek itt, az orvosi rendelők és a gyógyszertár mellett. Belső udvarában szabadtéri színpad is épült, az udvaron látható továbbá Selye Jánosnak, a stresszelmélet kidolgozójának mellszobra, valamint egy híd, amely Észak- és Dél-Komárom összetartozását szimbolizálja.

Az elmúlt hetekben megszépült a Kossuth téren található Csemadok-székház külső homlokzata is. Az épület nem csupán az  alapszervezet és a területi választmány tevékenységeinek ad otthont, itt található a több mint 400 tagot számláló Komáromi Nyugdíjasok Klubja és a Szövetség a Közös Célokért irodája is, amely több közhasznú tevékenységet folytat.

Az elmúlt években Komárom önkormányzata kiemelt partnerként támogatja ezen kulturális szervezeteket, amelyek számos ünnepség és más kulturális program szervezői.

A megszépült Csemadok-székház (Fotó: Szalai Erika/Felvidék.ma)

Az elmúlt évben már elkezdődött az épület részleges felújítása, a város támogatásának köszönhetően akkor a nyugdíjasok klubjának belső helyiségei és konyhája újult meg. A tavalyi 10 ezer eurós támogatási összeg idén a koronavírus miatt 5 ezerre csökkent, azonban ebből is látványos felújítást sikerült megvalósítani. Az utcára néző homlokzat kapott megújult külsőt, a műemlékvédők irányadása alapján pedig új színt.