A lévai köztemetőben vettünk búcsút a lévai és a felvidéki magyar közélet meghatározó személyiségétől, Újváry Lászlótól, mindenki szeretett Laci bácsijától. A Léváról, a Garam mentéről, de Felvidék számos távoli pontjáról érkezett nagyszámú gyászoló tömeg a ravatalozó előtti nagy téren állta körül drága halottunk koporsóját. A gyászolók többsége érkezését követően helyezte el a megemlékezés virágait Laci bácsi koporsójához, így csakhamar egy nagy virágerdő borította annak környékét.
A római katolikus szertartás megkezdése előtt Laci bácsi utolsó kívánságára Kibédy Ervin Valami mindig közbejött című versét Nagyné Csető Csilla szavalta el mély átéléssel. Majd Benčík Tibor deméndi plébános, a lévai katolikus hívek lelkiatyja Tóth Árpád gyönyörű gondolataival kezdte gyászbeszédét.
Laci bácsit méltatva többek között kiemelte: „Újváry László sok ember életének a része. Szándékosan nem használok múlt időt. Hiszen hogyan is halhatna meg az, aki az örökkévalóság építőmestere? Hogyan is léphetne ki az életünkből az, aki mély nyomokat hagyott bennünk? Hogyan is hagyna magunkra az, aki megteremtette azokat az eszméket, amelyek a jelen és a jövő generációi számára is útmutatást adnak? A halál nem tudta legyűrni őt! Ő győzte le azt életével, munkájával! Újváry Laci bácsi itt marad közöttünk, mert nem a matéria, nem az elismerés, hanem az emberek miatt cselekedett. Minden álmának, tervének középpontjában az ember állt. Azt kereste, kutatta, hogyan tudja boldogabbá tenni az embereket. Azon fáradozott, hogy jobbá tegye az életüket. Ne feledjük, hogy ez nemcsak a búcsú, hanem a köszönet pillanata is. Amikor búcsúzunk, egyúttal köszönetet is mondunk belső csendünkben az Alkotónak mindazért, ami rá emlékeztet, amit neki köszönhetünk. Vigasztaljon minket a tudat, hogy ismerhettük, hogy köztünk, velünk élt. Nyújtson vigaszt a gondolat, hogy nekünk, értünk dolgozott! Emléke örökké bennünk él! És igen, nem tagadhatjuk, nem is akarjuk tagadni, hogy hiány és fájdalom, mélységes fájdalom is van most mindannyiunk szívében, akik itt állunk. Ezen a hiányon és fájdalmon azonban átragyog az a remény és az a hit, amit innen és most üzen nekünk, az őt gyászolóknak: „Boldog vagyok, mert a tiszta szívűek valóban meglátják Istent!”
Csáky Pál (Fotó: Müller Péter)
Majd Csáky Pál lépett a mikrofonhoz. Meghatottan idézte fel, hogyan tevékenykedtek Laci bácsi irányításával a lévai magyar kultúréletben, s ez a közös munka hogyan vált kettőjük között egy életre szóló barátsággá, eszmetársi kapcsolattá.
Csáky rámutatott, hogy hiába távolította el a múlt rendszer Laci bácsit a pedagógiai pályáról, ahol ő megfordult, mindenütt szervezett, rendezett, versmondókat százait nevelte, s vívta ki szűkebb és tágabb közösségünk tiszteletét.
Újváry László fáradhatatlan, szépet és jót terjesztő munkásságával erkölcsi győzelmet aratott. Csáky Pál nemcsak a saját nevében búcsúzott Laci bácsitól, de a Csemadok helyi, országos és regionális szervezetei, a Reviczky Társulás és a Rákóczi Szövetség nevében is.
Szertartás a sírnál (Fotó: Müller Péter)
A lévai Juhász Gyula Alapiskola igazgatónője, Lőrincz Katalin I. László magyar király törvényének alábbi részletével kezdte búcsúztatóját: „Mert nem azt az Embert szereti az Isten, nem azt a Magyart, aki meghunyászkodik, és kezet csókol a világ urainak – hanem az olyan Magyart szereti az Isten, aki szembe szegül a világgal a maga jussáért, s küzd, miként az angyalok seregei küzdöttek vala az ördögök seregeivel e világnak megmentéséért.“
Majd Laci bácsit, mint pedagógust és embert méltatta. Kiemelte: „A nagy emberi teljesítmények, alkotások, életművek tiszteletet és megbecsülést érdemelnek. Sokszorosan így van ez, ha céljuk mindenkor a közösség szolgálata. A közösség szigorú ítész, csak makulátlan jellemű emberek lehetnek kiválasztottjai, olyanok, akikre felnézhet, akik példaképekké válhatnak, akikhez mindenkor igazodni merhet. Ilyen volt Újváry László. Ő lámpás volt, őt hallgatni kellett, nézni kellett, ő világított mindnyájunknak! Jószívű tanítója, nevelője volt a gyermekeknek, segítője az ifjaknak, tisztelője az embereknek, az udvariasság, az úri elegancia megtestesítője! Pedagógusi élete példa, senki máshoz nem fogható személyisége legenda. Az ő emberi teljesítménye a tanítványok irodalmi gazdagsága!”
Majd az igazgatónő Laci bácsi koporsójához fordulva így emlékezett: „Egész életedben szeretni tanítottál minket a szép szóra a verseken keresztül, a magyar költészet remekei által. …Volt hozzánk türelmed. Volt ránk időd. Megtanítottad a szavak súlyát: szeretet, szerelem, öröm, remény, és azt is, hogy ember és magyar! De azt is, hogy sírás, sírhant, koporsó. Szavak, amik az elmúlásra utalva arra intenek, hogy tartalmat, értelmet adjunk mindennapjainknak.
Sándor Ágnes szavalata a templomban (Fotó: Müller Péter)
Az igazgatónő búcsúztatóját így zárta. Igazgató Úr, Tanító Úr! Isten veled. Emléked a lévai Juhász Gyula Alapiskola közössége, a magyar pedagógustársadalom örökre szívébe zárja. Nyugodj békében, tisztelet emlékednek!”
Az egyházi szertartás további részében Tibor atya a család, a rokonok és ismerősök nevében búcsúzott el Laci bácsitól. Majd a Szózatot énekelte el közösen a gyászoló tömeg. A ravatalnál utoljára Kosztolányi Dezső Halotti beszéd című verse hangzott le Sándor Ágnes gyönyörű tolmácsolásában.
Majd a hosszú gyászmenet végső nyughelyére kísérte drága halottunkat. A családi sírhelynél az egyházi szertartás közben a „Boldogasszony Anyánk” kezdetű egyházi ének is felcsendült, majd a gyászolók a Himnusz közös eléneklésével mondtak utolsó Isten hozzádot Laci bácsinak, aki végső nyughelyére szülei családi sírjában lelt.
Gyászmise (Fotó: Müller Péter)
A gyászmise Laci bácsink lelki üdvéért december 20-án, hétfőn került bemutatásra a lévai Szent Mihály-plébániatemplomban. A szentmise elején újra elhangzott Kosztolányi Dezső Halotti beszéd című verse Sándor Ágnes gyönyörű tolmácsolásában.
Majd Benčík Tibor lelkiatya a napi evangéliumhoz kapcsolódva rámutatott, hogy Laci bácsi többek között azért is járt a krisztusi úton, mert az igazságot kereste, s ez az igazság tette őt szabaddá akkor is, mikor a múlt politikai rendszer mellőzni akarta. A gyászmisén is sokak imádkoztak közösen Laci bácsi lelki üdvéért.
Szeretett Laci bácsink, úgy érezzük, hogy Tóth Árpád gyönyörű verssorainál semmi sem fejezi ki tökéletesebben példamutató életpályádat és irántad érzett tiszteletünket:
„Küzdöttél, de már nem lehet/ A csend ölel át és a szeretet./ Csak az hal meg, akit elfelejtenek/ Örökké él, akit nagyon szerettek.”
(Müller Péter/Felvidék.ma)
