A nyitracsehi Szent György-napi vigadalom elfújta a falu feletti sötét felhőket

A világjárvány, a háború keservei és a mindennapok küzdelmei közepette a nyitracsehi Jurta Látványtár idén is tárt ajtóval várta a felüdülni vágyó embereket, feledtetve az elmúlt évek bezártságát.

Szent György napja a tavasz és a megújulás ünnepe. Csámpai Ottó, a rendezvény házigazdája köszöntötte a vigadalom résztvevőit, akik alig fértek el a nézőtéren. Izgatott fiatal talentumok rendezték soraikat a jurta előtt, arrébb mézeskalács díszítésén szorgoskodtak felnőttek és gyermekek.

A régi barátokból nemrég formálódott „Ghymesalji Kincskeresők” zenével és énekszóval biztosították a jó hangulatot a közönségnek. A zsérei Földessy László pánsípján kísérte a gímesi Puchovsky Molnár Katalin énekét, majd a délután folyamán szórakoztattak ismert és közkedvelt magyar dalainkkal. A ghymesalji jelzőt már a XVII. században használta gróf Forgách Ádám újvári főkapitány, amikor arról panaszkodott, hogy a török martalócok feldúlták a vidéket. De aztán néhány hét múlva, 1652 augusztusának végén Nagyvezekény mellett csapataival megfutamította törököt. Ez a tény is ott lebegett a nézősereg előtt, hiszen ebben az évben emlékezünk az esemény 370. évfordulójára. Nyitásként a közönség is együtt énekelte Zoboralja himnuszát.

A vigadalom mellett volt azonban két szomorú mozzanata is a rendezvénynek, amelyről a szervezők méltóképpen megemlékeztek. Korábban a Jurta Látványtár rendszeres látogatója és előadója volt az ugyancsak Szent Gyögy-lovag Kátai Zoltán Kossuth-díjas énekmondó, aki sajnos már két éve nincs közöttünk. Az ő örök emlékére hangzott el barátai, Heinczinger Mika és Osztrogonácz Miklós gyönyörű szerzeménye, a „Mondj nekünk most éneket …”.

A dal hallgatása közben sokak szemében megcsillantak a meghatottság könnyei és talán ráeszméltek, hogy milyen jó magyarnak lenni ezen a földön. De volt még valaki, akiről megemlékeztünk. Ő Keleten kutatta a magyarság gyökereit és a XX. század 90-es éveiben sokszor találkozott a jurta házigazdájával, akihez baráti viszony fűzte. Mándoky Kongur Istvánt sajnos Dagesztánban érte a halál és a kazakisztáni Almatiban temették el. Róla felesége, a Budapesten élő Mándoky Ongajsa osztotta meg gondolatait, majd a kazakisztáni vendégek egyik fiatal képviselője, Aibar Tangatov emlékezett a dombra mély, szívre ható hangjával a híres kutatóra. Őt Babakumar Khinayat követte, akit budapesti tanulmányai alatt a Mándoky család támogatott. A kazakisztáni barátainkat szemmel láthatóan elvarázsolta a vigadalmi forgatag.

A jókedvhez és a vigadalom szelleméhez nagyban hozzájárultak a meghívott előadóművészek. A tardoskeddi Recefice Citerazenekar négy gyermekkel kezdte meg működését egy évvel korábban Halász Bianka és Bračo Péter vezetésével.

Most kilenc citerás kíséretében adtak elő népi és gyermekdalokat. Még az olykor felerősödő széllökések sem tudták megzavarni az ifjú tehetségek szívmelengető műsorát.

Az Alsóbodoki Nefelejcs Népdalcsoport szintén iskolásokból álló csoportja is vastapsot kapott a közönségtől, nem is indokolatlanul. Gyepes Angelika odaadó és kitartó munkája szolgál bizonyítékul, hogy a helyi népviseletbe öltözött gyermekkórus ajkán áradó tiszta hangok tovább éltetik a mai generáció szívében csodálatos népdalkincsünket.
A porondon két tehetséges iskolás lepte meg aranysávos helyezéssel díjazott szavalatával a résztvevőket, mégpedig Csámpai Noémi, az Alsóbodoki Alapiskola tanulója, és Nagy Ádám, a pozsonyi Duna Utcai Alapiskola növendéke.

Természetesen nem hiányozhattak a Szent György Lovagrend katonai hagyományőrzők visegrádi és felvidéki képviselői sem. Ők már a reggeli órákban megérkeztek a helyszínre, hogy egy közös harci bemutatót tartsanak. Dobpergéstől volt hangos az udvar, feszültek az íjak, célba találtak a nyílvesszők, csörrentek a lándzsák, szikráztak a kardok a csattanó páncélzat ütközése során az egymásnak feszülő ellenfelek már-már akrobatikus mutatványai során.

Nyitracsehin már több mint egy évtizedes hagyománya van a Szent György-napi vigadalomnak, amely remélhetőleg a jövőben is folytatódik, hiszen jó volt látni az emberek arcán a felszabadult boldogságot, mikor hosszú idő után újra együtt ünnepelhettünk.

Fotók: Brath Mária, ifj. Csámpai Ottó, Ladányi Lajos és Mándoky Ongajsa

(Csámpai László/Felvidék.ma)