(Fotó: Ipolynyéki Önkéntes Tűzoltóság, Facebook)

A nagy szárazság, csapadékhiány sajnos egyre több településünk közelében okoz jelentős károkat.  Vasárnap a Lévai, a Nagykürtösi és a Korponai járásban is több helyen kaptak lángra mezőgazdasági területek.  A tarló mellett a gyűgyi Búroš parkerdőt is tűzkár érte a nap folyamán.

Tegnap délután volt elég dolguk a tűzoltóknak az említett térségben. Kora délután Léva határában kapott lángra egy mezőgazdasági terület. Délután öt óra környékén Ipolynagyfalu és Ipolyszécsényke határában ütött ki tűz. Állítólag egy bálázógép kapott lángra munka közben. A kár jelentős. A tűz oltásában részt vettek az ipolysági, s a kékkői tűzoltók, valamint az Ipolynyéki Önkéntes Tűzoltók is.

Mint az Ipolynyéki Önkéntes Tűzoltóság közösségi oldalán olvasható:

„A mai napon újra bebizonyosodott, hogy a tűz nem játék, ebben a szárazságban mindenkinek fokozottan kell ügyelnie, nehogy akarva vagy akaratlanul tüzet okozzon.

Délután a szomszéd településre riasztottak, a ipolyszécsénykei kereszteződés és Ipolynagyfalu között a gabonatábla kapott lángra. A nagy szárazság mellett még az erős szél is gyorsította a tűz terjedését. Amikor kiértünk, a tűz már Ipolynagyfalun a lakóházakat, családi házakat veszélyeztette, nem késlekedtünk, azonnal megkezdtük az oltást. Hamarosan csatlakoztak hozzánk Ipolyság és Kékkő tűzoltói, így négy autóval tudtuk folytatni az oltást. Személyi sérülés nem történt, de az anyagi kár nagy. Vigyázzunk magunkra, egymásra, különösen ebben a szárazságban! Köszönjük mindenkinek, aki részt vett az oltásban!”

(Fotó: Ipolynyéki Önkéntes Tűzoltóság, Facebook)

Ugyancsak vasárnap délután kapott lángra a nemzetközi hírű gyógyfürdő területén lévő Búroš. A parkerdő kedvelt pihenőhelye a helyieknek, a gyógyszálló vendégeinek, valamint a környéken élőknek. A helyi tűzoltók mellett az ipolysági különítmény is részt vett az oltásban.

Az Ipoly mentén, illetve a honti térségben egész nap erős szél fújt, s ez megkönnyítette a tüzek terjedését is. A Lévai járásban az elmúlt napokban több helyen is lángra kapott a tarló, valamint a gabonatáblák. Az említett településeknél jelentős károk keletkeztek.

A nagy szárazság miatt az egész ország területén tilos a tűzgyújtás, a fű égetése, valamint az égő cigarettacsikk eldobása.

Különösen óvatosnak kell lennünk ebben a száraz időszakban, mert fennáll a tűzveszély.

(Pásztor Péter/Felvidék.ma)