Jaroslav Naď (Fotó: SITA)

Jaroslav Naď (OĽaNO) védelmi miniszter ismét elmagyarázta, szerinte miért jó az Szlovákiának, ha MiG-29-es vadászgépeket szállít Ukrajnának. Azzal érvelt, hogy a szlovák MiG-29-es vadászgépek már úgysem repülnének, azokon már nem képeznek ki új vadászpilótákat, a tárolásuk pedig költséges.

Ukrajnának való odaajándékozásuk úgymond nem csökkentené Szlovákia védelmi képességét, a számviteli nyilvántartás szerinti szerinti értékük 50–60 százalékát pedig kifizetnék Szlovákiának az európai békekeretből, magyarázta a TA3 vasárnapi vitaműsorában. Újfent elismételte, hogy amikor időszerűvé válik, maga is részt vesz az erről folytatott parlamenti vitában.

„Amikor eljön az ideje, hogy döntsünk a MiG-ek Ukrajnának történő odaajándékozásáról és annak feltételeiről, azt előbb megvitatjuk a parlamentben“ – ígérte Naď, hozzátéve, elképzelhető, hogy nemcsak információkkal szolgál majd, hanem határozati javaslattal is él.

Mint mondta, szívesen vázolja a képviselőknek, milyen költségeket igényelne a vadászgépek hangárjainkban való tárolása. Mint mondta, jelenleg négy pilótánk, van akik képesek ezeket vezetni, újak kiképzését pedig még az előző kormány leállította.

Várakozásai szerint Szlovákia az ukránoknak való odaajándékozásukért közel 150 millióra számíthat az európai békekeretből. Feltételezi, hogy ez a segítségnyújtás részünkről más országokat arra ösztönözhet, hogy nekünk is segítsenek. Emlékeztetett, hogy az SZ–300-as légvédelmi rakétarendszer Ukrajnába küldése után az USA egy időre Szlovákia rendelkezésére bocsátotta a Patriot rendszert és 200 millió dollárt új technikai eszközökre.

Ami az ideiglenesen megbízott kormány Ukrajnának történő fegyverszállítása alkotmányos voltát illeti, ezzel kapcsolatban Naď annyit mondott, hogy ebben a tekintetben megoszlanak a jogi vélemények, ezért a helyzet elemzésére adtak megbízást.

Ő azt a nézetet vallja, hogy a kormánynak kell vállalnia a felelősséget és döntenie az eltérő jogi értelmezések között.

Az ideiglenesen megbízott kabinet egyes tagjai szerinte azon a véleményen vannak, hogy a vadászgépek elajándékozásáról döntsön a parlament. Mint mondta, a koalíció és az SaS helyesli Ukrajna haditechnikával, nemcsak vadászgépekkel való támogatását, s hogy ennek lehetőségét nem zárták ki a Hlas-SD képviselői sem.

A védelmi miniszter ismét cáfolta a behívóparancsok küldésével kapcsolatos híreket. Kijelentette, hogy nem terveznek mozgósítást és mindenki, aki ilyesmit állít, hazudik és meg akarja félemlíteni az embereket. Ezzel összefüggésben már rémhírterjesztés címén a főügyészséghez fordult.

(NZS/Felvidék.ma/postoj.sk)