Az 1848-49-es magyar forradalom és szabadságharc egyik jelentős csatájának a helyszínén, Nagysallóban emlékeztek 174 év távlatából. Az 1849-es tavaszi hadjárat győztes csatáját 1849. április 19-én vívta a magyar fősereg első, harmadik és hetedik hadteste, Klapka György, Damjanich János és Gáspár András tábornokok vezetésével.
A dicső ütközet emlékére rendezett ünnepség az 1876-ban, a „Bars megye közössége” által állított gránit emlékoszlopnál vette kezdetét, a főút melletti emlékparkban.
Az obeliszk büszkén emelkedik a magasba, hirdetve a magyar történelem dicső napjait, egyben intő jelként áll a jelen nemzedék előtt, hogy ne feledje az ősök vitézségét, melyet a nemzet és a haza védelmében tanúsítottak.
Tóth Gábor iskolaigazgató a Csemadok Nagysallói Alapszervezete nevében köszöntötte az emlékezőket, majd a helyi intézmények és szervezetek, valamint az anyaországból és a környékről érkezők közösen rótták le kegyeletüket.
„Fiatal véreim, határokon innen és túl, idegen föld elhagyatottságában, az otthoni kényszerűségek sivárságában, rabságban, elnyomatásban, ahol csak vagytok: hozzátok szólok. Súlyos idők nyomása nehezedik lelkemre s mondanivalómat hosszú esztendők gondja s tudása érlelte. Ti vagytok a nemzet jövője. Veletek él vagy pusztul a magyar. Amit ehhez az egyszerű történelmi tényhez hozzáfűzni kívánok, azt fogadjátok szeretettel, mint ahogy szeretettel csordul a szívemből” – kezdte ünnepi beszédét Tóth Gábor, Wass Albert március 15-re írt gondolatait idézve.
Majd így folytatta: „Wass Albert üzenete ez a jövő nemzedékhez, mely talán kissé idealista, de kristálytisztán foglalja magába azt, hogy nekünk, és a minket követő nemzedéknek, mi dolgunk a világban. Amikor nekiültem megírni a beszédemet, gondolataimban nem tudtam elszakadni a 23-as számtól, melynek többféle üzenete van a számunkra: Ma van 23-a, sőt a 2023-as év egyik hónapjának 23. napja. ’23-ban, 200 évvel ezelőtt látta meg a napvilágot a szabadságharc költője, Petőfi Sándor. Szintén 1823-ban született Kölcsey tollából nemzeti imánk, a Himnusz. Csodálatos és magasztos dolgok, melyek önmagukban elegendőek, hogy a szabadságharchoz kötődően emlékezzünk. De sajnos a 23-as szám kevésbé örömteli viszonylatban is jelez a számunkra, mégpedig azt, hogy Nagysallóban 23 százalék a magyarság aránya. Ami még szomorúbb tényező, hogy a nagysallói magyar iskola felső tagozatának – ugye kitalálják? – 23 diákja van” – mondta a szónok.
A magyar iskola fogyatkozó diákjai méltón szerepeltek a történelmi megemlékezésen és eljöttek a régi diákok is egy-egy vers tolmácsolására.
Zenélt és énekelt a Göbő Sándor és Göbő Anna alkotta verséneklő páros, valamint Pálmai József esztergomi nyugalmazott tanár. Az emlékműnél elhelyezték az emlékezés koszorúit a helyi közösségek, a régióból érkezettek és a testvértelepülési Bátaszék és Kondoros önkormányzatainak képviselői.
Az emlékezések helyszínein díszőrséget álltak a felvidéki katonai hagyományőrzők, valamint a Nagyigmándról érkezett hagyományőrző csoport tagjai. A díszlövés és a Szózat eléneklése után az emlékező közösség a református temetőbe vonult, ahol a 1849-es csatában elesett honvédek közös sírjánál rótták le kegyeletüket, majd a nemzeti imádság eléneklésével zárult a megemlékezés.
A temetői emlékoszlopot a helyi Csemadok alapszervezete 2008-ban felújította, és az eredeti szöveget vésették a megújult emléktáblára, mely így szól: „1849 április 19-én elvérzett dicső honvédek itt nyugosznak e kő alatt egy közös sírban. Íme így becsüli meg a hálás utókor azoknak az emlékét, akik a hazaszeretettel lángoló szívvel áldozták fel egykori fiatal életüket a szabadságért a nemzet alkotmányáért. A kegyelet és emlékezés virágai sohasem hervadnak el sírjuk felett, mert mindig friss harmattal öntözi azt a nemzet hálája. Áldás béke poraikra. E sírkövet állíttatta Vida János 1910-ik évben.”
Vasárnap késő délután a lévai köztemetőben álló nagysallói emlékműnél is megemlékezett a lévai magyar közösség a győzelmes csatáról.
(Berényi Kornélia/Felvidék.ma)
