Karikó Katalin, a Szegedi Tudományegyetem kutatóprofesszora egyetemi tanári kinevezésben részesült. A döntést a Magyar Közlöny legfrissebb száma tette közzé.
A Nobel-díjjal elismert Karikó Katalin 2021 óta a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) kutatóprofesszora. A világhírű mRNS-kutató adjunct professzor a Pennsylvaniai Egyetemen, ahol 24 évig dolgozott. Társalapítója, illetve 2006 és 2013 között vezérigazgatója volt az RNARx cégnek. A német BioNTech-nek 9 évig volt alelnöke. Biokémiából 1982-ben a Szegedi Tudományegyetemen doktorált.
Kutatóként négy évtizede az RNS-alapú mechanizmusokra összpontosít, munkájának végső célja az in vitro módosított mRNS kifejlesztése és terápiás alkalmazása. Vizsgálta az RNS okozta immunaktivációt, és kutatótársával felfedezte, hogy a nukleozid-módosítások tompítják az RNS immunogenitását, ami kiszélesítette az mRNS terápiás alkalmazási lehetőségeit. A Drew Weissmannal közösen feltalált, az mRNS-ben lévő nukleozid-módosított uridinekre vonatkozó szabadalmukat a SARS-CoV-2 elleni mRNS-vakcinákban alkalmazták.
Eddigi kutatói teljesítményét, tudósi erényeit és emberi attitűdjét több mint száz tudományos és társadalmi kitüntetés, illetve a kutatótársával megosztva kapott 2023. évi fiziológiai és orvosi Nobel-díj ismerte el. Tizennyolc egyetem – köztük alma matere, az SZTE – díszdoktora; tíz akadémia – köztük az MTA – tagja.
Magyarország Köztársasági Elnöke a Magyar Közlönyben 2024. május 31-én megjelent határozatával, az SZTE Szenátusának egyhangú kezdeményezésére, az SZTE Interdiszciplináris Kutatásfejlesztési és Innovációs Kiválósági Központ kutatóprofesszorát, Karikó Katalint – a Kulturális és Innovációs Miniszter felterjesztésére – egyetemi tanárrá nevezte ki. Ez alapján Karikó Katalin az SZTE Természettudományi és Informatikai Kar professzoraként folytatja munkáját.
(A Szegedi Tudományegyetem sajtóközleménye)