Vannak, akik egész színteológiát kevernek ki a bibliai alapszínekből, amelyek foglalatát a szövetség jelében, a szivárványban látják legélénkebben megjelenni. Kétségtelen, mindannyiunk számára élmény, ha megláthatjuk egy-egy nyári zivatar közben vagy végén a hatalmas szivárványívet, amint átöleli a tájat, a várost, a helyet, ahol éppen vagyunk. Ennek a gyönyörűséges természeti jelenségnek és Isten-jelnek az eredete visszavezet az ősidőkbe, amikor az özönvíz után Isten szövetséget kötött Nóéval és fiaival, meg az egész teremtett földdel.
Szívderítő Igékkel együtt adta nekünk ezt a jelet, ami nyilván addig is volt, de sajátos jelentéstartalmat Ő adott neki.
„Ez a jele a szövetségnek, amelyet most szerzek veletek és minden élőlénnyel, amely veletek van, minden nemzedékkel örökre. Szivárványívemet helyezem a felhőkre, az lesz a jele a szövetségnek, amelyet most a földdel megkötök. Amikor felhővel borítom be a földet, és feltűnik a szivárvány a felhőn, akkor visszaemlékezem a szövetségemre, amelyet veletek és minden élőlénnyel kötöttem, amely testben él, és nem válik többé a víz özönvízzé minden élőlény pusztulására. Ha ott lesz a szivárvány a felhőn, látni fogom, és visszaemlékezem az örök szövetségre, amelyet Isten kötött minden élőlénnyel, amely testben él a földön”
– olvashatjuk 1Mózes 9,12-16-ban. Izgalmas és szép esztétikai, bibliai utazás lenne kibontani a szivárványban foglalt alapszínek külön jelentéstartalmát. Adventben most a zöldre, az örökzöldre szorítkozunk, hiszen már napok óta, de advent első vasárnapja óta kiváltképpen kiélesedett a látásunk a legkülönfélébb zöldekre. Ezekkel zsúfolva vannak a bevásárló központok, virágüzletek, fenyővásár helyek, de még a temetőkben is egyre több zölddel próbálják fenntartani a hozzátartozók az emlékezet folytonosságát, a hajdan együtt töltött ünnepek zöld hangulatemlékeit. Egyben feldíszítve a mulandóságot a természetes és mesterséges zöldek reménysugarával. Mi most a bibliai zöldek, és az örökzöldek természetes klorofilban gazdag üzenetes értelmének járunk kicsit utána.
Ős zöld és örök zöld
A zöld az életet, a növekedést, a jólétet szimbolizálja. Gyakran kapcsolódik a helyreállításhoz és az élet megújulásához, hasonlóan a tavaszhoz egy hosszú tél után. Vannak, akik úgy vélik, hogy jóval a Nóéval kötött szövetség előtt, még a teremtés zsendülésének a szakaszában tűnt fel ez a szín. Nem véletlenül nevezik ős színnek. Hiszen amikor a Teremtés Könyve első fejezetében így szól Isten: „Növesszen a föld növényeket, füveket, amelyek magvakat hoznak…”, ez a vegetáció zöld alapszínére utal (1Mózes 1,11). A 9. fejezetben már kifejezetten meg is jelenik a zöld megnevezés
„Nektek adom mindezt éppúgy, mint a zöld növényt” (1Mózes 9,3).
Héber eredeti szava: kejerek. Érdekesség, hogy bár a zöld és a zöldfélék vegetariánus összefüggéseit mai értelemben a régiek nem ismerték, de filozófusok és költők, mint Püthagorasz és Ovidius is megemlítik: „az aranykorban nem ettek az emberek húst, hanem gyümölcsön és zöldféléken éltek”. Hasonlatosképpen vélekedtek az ó-egyházi atyák, így Chrysostomus vagy később a nagy középkori skolasztikus filozófus, Aquinói Tamás. És Luther is.
Voltak alapos angol bibliakutatók, akik utána számoltak, hogy az „angol Károli Bibliában”, a King James fordításban 44-szer fordul elő a zöld szó. Nyilván, annak függvényében, hogy a növényeket, füvet is megillették-e az alapszínnel, mint ahogyan a héber eredetiben is hatféle variációja lehet a zöld alapszónak. Klasszikus helye még a Zsoltárok könyve, ahol Isten pásztorolásáról szól a 23. zsoltár, melynek 2. verséhez csak a zöldet tudjuk asszociálni: „Füves legelőkön terelget, csendes vizekhez vezet engem”. A 37. zsoltár pedig a gonoszokat és a cselszövőket hasonlítja a hamar elhervadó fűhöz, és a lankadó zöld növényekhez (37,2). A növekedést, virágzást, prosperitást asszociálja a zöld Jeremiásnál, mégpedig az Úrban bízókra vonatkoztatva: „Nincs mitől félnie, ha eljön a hőség, lombja üde zöld marad” (17,8). Ugyanakkor Isten ítéletét is jelenti a színvesztés, mint a Moáb elleni Igében: „Pusztasággá válnak Nimrim vizei, elszárad a fű, kiég a legelő, nem marad zöld növény” (Ézsaiás 15,6). Beszédes és az örök életre utal, meg az új életre a Biblia záró fejezete, ahogyan a nyitó fejezet is említést tesz erről. A Jelenések 22,2-ben ez áll: „A város főútjának közepén, a folyó két ága között van az élet fája, amely tizenkétszer hoz termést, minden egyes hónapban megadja termését, és a fa levelei a népek gyógyítására szolgálnak”.
Istenünk fenséges és bölcs, emberboldogító akarata, hogy Kijelentése keretei közé fogja népe és egyháza sorsát, földi létükben a szövetség zöldellően színes ígéretével.
Isten-szerelem, létszerelem zöldben
Hamvas Bélának, a nagy töprengőnek sok minden eszébe jut a zöldről. Az is, amiről a Bibliában is olvasunk, hogy lehet Isten ítéletének kifejezője is. De a mai dühödt korszenvedélyé is, ami még a zöldet is (értsd még: életeket, kapcsolatokat, jövőképeket is) színevesztetté változtathatja: „A zöld az élet fájának színe. Az élet fájáé, amelynek dühödt rablása most korszenvedéllyé lett. De a vak életéhség színe is zöld, mint a cserkészeté és a napfürdőé, a nudizmusé, a turisztikáé, a nyerskoszté, a közgazdaságtané, a gátlástalan életélvezeté és az elanyagiasodásé”.
Ott honol költészetünkben is, már a kezdetekkor. 1458/1459 telén, Janus Pannonius Búcsú Váradtól c. dalában így indít: „Még mély hó települ a téli földre,/Erdőn, mely csak a zöld levélre büszke”. Kányádi Sándor elgondolkodtatóan mély, a léttörékenységről, elmúlásról, a remélt reményről szóló verse zöldmeditáció is: „Valaki jár a fák hegyén/mondják úr minden porszemen/mondják hogy maga a remény/mondják maga a félelem” (1994).
Teremtett zöldjeid bibliai és gondolkodástörténeti, meg honi költészetünk és líránk, dalaink, festményeink, tájaink változatos zöldjeivel jövünk Eléd, Urunk, aki egykor és most is zöld ágak csúcsán, pálma-úttakarók és szívek reményágai között jöttél/jössz felénk. A várakozás zöldre hangolt lélekszínével énekeljük szép dicséretünket:
„Ó, Jézusom, szegényed kér, vár, epedve hív:
Te készítsd el: tenéked lesz otthonod e szív.
Jer hű szívembe hát! Habár szegény e szállás,
De mindörökre hálás, úgy áldja Krisztusát”.
Szivárványos zöld remény, növekedjél bennünk, így legyen meghitt az ünnepünk!
Dr. Békefy Lajos/Felvidék.ma
