Itt a vidám farsang! Az iskolában nem maradhat el a jelmezes felvonulás, a maszkabál. Kabóca is igyekszik, és sok jó ötlettel, mesével és verssel segíti kis barátait a februári vígságokra való ráhangolódásban.
A kézműves oldalak útmutatásai alapján készülhetnek a jelmezek a karneváli fényképezkedéshez, Valentin-napra a párnás szívecskék a barátoknak, barátnőknek. Az angol iskolások rovatukat böngészgetve máris egy zenekar, rockbanda tagjaként vagy legalábbis a koncert nézőjeként képzelhetik el magukat.
Mészöly Ágnes meséjében Barni élete legjobb farsangját éli meg, s talán még nagy bánata is enyhül, bár a történet, épp a farsangi jelmezek miatt, először egészen más irányba indul.
Balla Margit a magyar mellett szlovákul is elolvasható kis meséjében egy szarka cserreg vidáman, hogy a tél végi magányában elszomorodott madárijesztőt jobb kedvre derítse.
Sok érdekességet kínálnak persze a sorozatok és az állandó rovatok is a lapban, így az állatvilág csodáiról szóló, amely most a leggyorsabbakat, a háztartási gépek új része a hajszárító működését mutatja be, az olimpiai játékok kisokosa a meg nem rendezett olimpiákat veszi sorra, a barangolók rovata Ibéria régmúltjába kíséri el kis olvasóit.
Kifli és Cicúr történetének követői pedig azt is megtudhatják februárban a Kabócából, hogy a házvásárlás hivatalos ügyeinek sikeres elintézése után milyen újabb gondja akadt a két kutyusnak.
A havilap megrendelhető a kiadó címén: kabocalap@gmail.com (www.kabocalap.com)
LZ/Felvidék.ma