Vajon miben rejlik László király varázsereje, mely évszázadokon is átragyog?
Talán Prohászka Ottokár fogalmazta meg a legkifejezőbben:
„A magyar eszmény Lászlóban lett kereszténnyé és szentté… A kereszténység ezentúl már nemzeti életté, a keresztény király a nemzet hősévé lett.”

Szent László király hermája a Győri Székesegyházban (Fotó: Wikipédia)
Az 1192 után kelt legenda így ír az Árpád-ház királyáról:
„Boldog László király kiragyogva kimagaslott Magyarország királyainak fényes nemzetségéből. Kétségtelen édesatyja a nevezetes első Béla, a hírneves András király öccseura; alkotóereje szorgalmából azon években, midőn uralkodott, az állam, sőt az egész Pannónia annyira rendezetten s meggyarapodva virágzott, hogy boldog István király ideje óta törvények, szabadság és bőség tekintetében soha még ily csodálatosan nem csillogott. Minden korábbi állapotánál gazdagabban Magyarország azidétt kezdte szabadságának fejét a bőség telt szaruival az egekig emelni, s gazdagságában, rangban és dicsőségben szinte valamennyi vidéket legyőzni.”
Bálint Sándor az Ünnepi kalendáriumban így vall a királyról:
„László királyunk, a magyar lovagkor példaképe, népmondáink hőse, alighanem a legnépszerűbb magyar szent. Amíg István és Imre életüknek szinte megismételhetetlen egyszerisége miatt inkább az állammisztikában, illetőleg az oltáron éltek tovább, addig Lászlóban a harcos nomád férfieszmény és európai lovagideál ötvöződvén eggyé, a magyarság küzdelmes századaiban Mihály arkangyal, továbbá Dömötör, Móric, György, Jakab mellett, követendő példaképpé és szent patrónussá válik.
A középkori hazai mondák és legendák annyira egyetlen szentünket sem magasztalták, mint László királyt. A László név a szláv Vladislav „úrfi, uralkodó fia” származéka. A moldvai csángók ajkán Vaszili. A nevet bizonyára lengyel édesanyja választotta. Karácsonyi János gyanítása szerint ez talán az egyház Dominicus, illetőleg a Hermann lengyel tükörszava. Máig tartó népszerűségét nemcsak keresztneveink hatalmas száma, hanem a belőle önállósult családnevek is tanúsítják: László, Laczi, Laczkó, Lacza, régi Laczkfy, Lászlóffy” – olvasható a kalendáriumban.
Sokféle üdvös tevékenységének a váratlan halál vetett véget 1095. július 29-én. Egy ideig a somogyvári monostorban nyugodott „boldog teste”, később Váradon helyezték végső nyugalomra.
Halála után a magyar nép azonnal szentként tisztelte.
Szinte maga a népe avatta szentté, mielőtt az Egyház hivatalosan megtette volna. Seregestől keresték föl sírját, nemcsak a gyógyulást, vigasztalást óhajtók, hanem a vitában álló peres felek is. A csodás gyógyulások híre gyorsan terjedt.
A szent király ereklyéibe vetett bizalom egyre növekedett.
Szokássá vált, hogy sírjánál döntsenek el nagy fontosságú pereket, és László oltára előtt tegyenek esküt. Itt tartották az 1134. évi nemzeti zsinatot, s itt döntötték el egy alkalommal a zágrábi püspök perét is. Ezek után az Egyház hivatalos lépése sem váratott soká magára. III. Béla király sürgetésére III. Celesztin pápa 1192-ben László királyt a szentek sorába iktatta.
Forrás: katolikus.hu