A katolikus egyház február 11-én üli a Szűzanya első lourdes-i jelenésének emléknapját, melyet egyben II. János Pál pápa kezdeményezésére 1992-től a betegek világnapjaként tartanak számon. Ezen a napon a templomokban a lelkiatyák a liturgikus szertartás keretében kiszolgáltatják a betegek kenetének szentségét.
„Isten egész népe kellő figyelmet szenteljen a betegeknek, és segítse elő a szenvedés megértését” – hagyta ránk örökül Szent II. János Pál, aki az 1981. május 13-án ellene elkövetett merénylet után egyre inkább megtapasztalta a betegség súlyát, s különös együttérzéssel fordult a betegekhez.
A jeles nap annak a Mária-jelenésnek az emléknapja, amikor 1858. február 11-én a Lourdes melletti Massabielle-barlangban a tanulatlan, tizennégy éves Bernadette Soubirous-nak megjelent a Szűzanya.
Bernadett, a Mária-jelenések tanúja, a szegény molnár beteges leánya, aki „hölgy”-nek, „csodaszép asszonynak” nevezte az őt megszólító jelenés alakját.
Elmondása szerint hófehér ruhát és vakító fehér köpenyt viselt, égszínkék öv volt derekán, lábát arany rózsa díszítette, és kezében rózsafüzért tartott. A jelenés tizennyolc alkalommal történt, július 16-áig bezáróan, minden esetben bűnbánatot és engesztelést kérve. A február 25-ei jelenés alkalmával fölszólította Bernadette-et, fakasszon forrást a barlang meghatározott pontján, igyon belőle és mosakodjon meg benne.
El Greco: Jézus gyógyít (Fotó: Wikipédia)
Miként mindenki más, a leány plébánosa is kételkedett a szavában. Arra buzdította, hogy kérdezze meg a hölgy nevét. A március 25-ei jelenés alkalmával a nevét illető kérdésre a hölgy így felelt: „Én vagyok a Szeplőtelen Fogantatás.” Ezt az üzenetet Bernadett nem értette, mégis ez győzte meg a világot a látomások hitelességéről.
A barlangnál történt jelenések és a forrásnál egymást követő gyógyulások felkeltették a hívő és a hitetlen világ érdeklődését.
Így vált Lourdes a világ legnagyobb Mária-kegyhelyévé, ahol sokan meggyógyultak és a mai napig történnek gyógyulások.
Párizs után Lourdes a legtöbbet látogatott francia város.
A több mint három évtizede elrendelt jeles napon, a betegek világnapján az egyház kifejezi háláját mindazok iránt, akik a szenvedőkkel és a betegekkel foglalkoznak, s akik az életüket szentelik a betegek gyógyításának, ápolásának. Egyben felhívja a hívők figyelmét, hogy imádkozzanak beteg embertársaikért.
A lourdes-i gyógyulások helyszíne (Fotó: Wikipédia)
Ez túlmutat az egyházon, hiszen ez a rendelkezés a nem vallásos emberekhez is eljut, ezáltal is növelve a betegségekre fordított figyelmet, hangsúlyozva a megelőzés fontosságát. Egyben felhívja a figyelmet a legszegényebbekre, a betegekre, a szenvedőkre, a kirekesztettekre és a mindenkitől elfeledettek szolgálatára.
A betegek kenetének feladásához a püspök, vagy szükség esetén a pap által megáldott olajat használnak.A szentség kiszolgáltatásának lényeges része a beteg homlokának és kezének megkenése, melyet a pap e szentség sajátos kegyelmét kérő, liturgikus imája kísér: „E szent kenet által és nagy irgalmassága szerint segítsen meg téged az Úr a Szentlélek kegyelmével, szabadítson meg bűneidtől, üdvözítsen téged, és erősítsen meg jóságosan!”
Az emléknap kapcsán papjaink közül sokan vállalják azt a szolgálatot, hogy ellátogatnak a betegekhez, a kórházakba, a szociális otthonokba
és kiszolgáltatják a betegek kenetét mindazoknak, akik kérik, és az utolsó kenet szentségét a haldoklóknak.
Forrás: Magyar Katolikus Lexikon
Berényi Kornélia/Felvidék.ma
