Április 28-án a lévai Reviczky Házban került sor a Reviczky Társulás berkein belül működő Léva és vidéke helytörténeti szakosztály immár 135. helytörténeti előadására, melyen a 105 évvel ezelőtti lévai történések felidézésére került sor.
A téma előadója a helytörténeti szakosztály vezetője, Müller Péter volt, aki bevezetőjében elmondta, hogy ezzel az előadással a helytörténeti előadássorozaton belül folytatódik az a sorozat, mely 105, ill. 100 évvel ezelőtti helyi eseményeket idéz fel az érdeklődő közönség számára.
Majd az előadó megragadva az idő fonalát
számos kordokumentummal illusztrálva hónapról hónapra haladva mutatta be, mi is történt Léván 1921-ben,
mely esztendő a jegyrendszer fokozatos megszüntetését hozta. Januárban a városi közgyűlés magyar képviselői a felsőbb szervekhez intézett különféle feliratokkal igyekezetek kieszközölni a csehszlovák állami gimnáziummá vált volt lévai piarista gimnáziumban párhuzamos magyar osztályok felállítását. A lévai református egyház farsangi estélyének hasznát az 1919-es helyi események katonaságai által tönkretett iskolai könyvtár és szertár helyreállítására fordították. A Lévai Keresztény Munkásegylet tisztújító közgyűlése újra dr. Markwarth Gábor lévai római katolikus káplánt választotta elnökévé.
Majd az előadó röviden ismertette a csehszlovák hatalom által még 1919-ben megindított kolonizáció hatásait az 1921-es évben a járásban. Február a farsangi mulatságok jegyében telt el. Ezeket gyakran a helyi villanytelep áramkimaradásai zavarták meg, melyeket az estélyek rendezőivel ellentétes irányelvű szabotőr személyek okozták.
A lévai költők közül dr. Kersék János és Pál Imre számos magyar közösségi eseményt versével köszöntött. Ebben a hónapban kezdte meg a régió gazdasági életének újbóli fellendítése céljából aktív tevékenységét a Barsmegyei Gazdasági Egyesület is. Tobler János parlamenti képviselő azzal a céllal érkezett Lévára, hogy a keresztény középosztályt és kisiparosságot itt is megszervezze.
Márciusban újraindította tevékenységét a Lévai Sport Club (LSC), mely a futballt, tornát és atlétikát, valamint a Lévai Sport Egylet (LSE) mely a lawn (gyep)-teniszt űzte.
Az 1921-es népszámlálás adatai szerint Léva lakosságának száma 10 838 volt, ami az 1919-es évhez képest 500 fős növekedést mutatott. A lakosság nemzetiségi összetételét azonban még hónapokig nem hozták nyilvánosságra.
Március végén kezdte meg a lévai színi idényt Polgár Károly társulata, hogy május közepéig a legkülönfélébb műfajokban művelje és szórakoztassa Léva és környéke közönségét. Áprilisban a Reviczky Társaság tartott rendkívüli közgyűlést. A Stefánia Árvaházat fenntartó Lévai Nőegylet műsoros estélyén a Magyar Ifjak Pozsonyi Szövetsége (MIPSZ) lépett fel nagy sikerrel. A közönség lelkes tapsát a rendőrség politikai tüntetésként értelmezte, s az eseményt feloszlatta.
Ondrej Zošták lévai polgármester a városi közgyűléssel közölte, hogy
határozatukkal szemben a vármegye zsupánja elrendelte a lévai magyar vonatkozású utcanevek csehszlovák nevekkel való helyettesítését. Az eljárás ellen a képviselők fellebbeztek.
A Lévai Nőegyletben tisztújítás történet: egészségügyi okokra hivatkozva 17 évnyi tevékenység után Coudenhove Kunóné elnöknőt Schoeller Gusztávné és Kherndl Jánosné alelnöknőt Árvay Józsefné váltotta. A Lévai Dalárda májusi tisztújítása dr. Lakner Zoltán elnök és Heckmann István ifjú karnagy személyben új lendületet adott.
A tavalyihoz hasonlóan több napos gyalogos és vonatos búcsújárás indult a selmecbányai német kálváriára. A nehéz helyi gazdasági körülmények ellenére az 1921-es év kimagasló eseménye volt a 10 éves jubileumát ünneplő Lévai Női Mária Kongregáció zászlószenteléssel egybekötött, az egész várost megmozgató ünnepélye. Ugyancsak nagy eseménye volt Lévának és környékének az Országos Magyar Kisgazda, Földmíves és Kisiparos Pártnak 8000 szimpatizáns részvételével a városi főtéren megtartott nagygyűlése.
A helyi Bars hetilap ebben a hónapban közölte Kittenberger Kálmán nagy sikert aratott budapesti előadásának hírét. Július elején pedig a lévai egyletek összefogásával egy nagyszabású szórakoztató népünnepélyt szerveztek a lévai Ligetben. Ebben a hónapban több hadifogoly is hazatért Oroszországból, többek között Bányai Kornél lévai költő is.
Az 1921-es évet az elbocsájtott közalkalmazottak problémája, a magyar érettségi bizonyítványok nosztrifikációja, számos szlovák nyelvű közigazgatási és nyelvtanfolyam jellemzett.
Júliusban a kerületi bajnokság befejezése után az LSC focicsapata összemérte erejét Pozsony legerősebb csapatával, a Pozsonyi Atlétikai Club-bal (PAC) és Léván került sor a pozsonyi és érsekújvári labdarúgó kerületek válogatottjainak nagy tömegeket vonzó bemutató mérkőzésére.
Augusztusban a szlovák minisztérium egyházi referense Léván is betiltotta a magyar vonatkozású egyházi ünnepek megünneplését.
Több napra Lévára látogatott Tobler János parlamenti képviselő, hogy közvetlenül az emberektől tájékozódjon. A Lévai Katolikus Kör megünnepelte 25 éves jubileumát, valamint az LSC és LSE közösen egy több napos nagyszabású teniszversenyt szervezett Léván.
Szeptembertől a csehszlovák–magyar határmegállapító bizottság csehszlovák küldöttsége a lévai városháza 4 irodájában rendezte be munkahelyét. A helyi Sokol testgyakorló egyesület a városi színházban műkedvelői előadást, Donáth Ede híres magyar zeneszerző pedig hangversenyt rendezett. A lévai cserkészet is újraindult, s októberben már a lévai nagy vasúti raktártűz alkalmával sok szomszédos kisraktár kiürítésében segédkeztek.
Október végén IV. Károlynak a magyar trónra való visszatérése miatt mozgósítást rendeltek el Csehszlovákiában, s Lévára Pardubice környékéről nagyszámú csehszlovák katonaság vonult be. A lévai kaszárnyán kívül a zárdaiskolában, a r.k. fiú- és ref. elemi iskolákban, valamint a Katolikus Körben lettek elszállásolva. Novemberben a Lévai Nőegylet oszlopos tagjai közül özv. Majláth Istvánné és özv. Kherndl Jánosné is elhunyt. Novemberben Brünnben zajlott le a Rudnay-féle felkelés fővádlottja, Rudnay Béla zsemberi földbirtokos elleni per.
November végén és december elején a katonai beszállásolás utáni tetemes károk helyreállítását követőn megindult az oktatás a lévai iskolákban és Lévai Katolikus Kör tevékenysége is.
Decemberben a városi színházban lépett fel Grete Wiesenthal világhírű táncművész. A hónap a karácsonyi készülődés, a jótékonykodás és színielőadások, valamint a szilveszteri bálok előkészületének jegyében telt el, utóbbiakat a városi vigadóban és a Lévai Katolikus Kör saját székházában szervezték.
A lelkes hallgatóság nagy tapssal jutalmazta a tartalmas előadást és a nagy kutatómunkát végzett előadót.
Az előadást követően kötetlen beszélgetés alakult ki a jelenlevők között, felidézték a családban és a régi lévaiaktól hallott korabeli helyi történeteket, melyek számos új és érdekes információval szolgáltak nemcsak az előadónak, de minden jelenlevőnek is.
MP/Felvidék.ma




