Miért halhatatlan példa? Mert amiről szól, az „örökzöld”, halhatatlan, egyben a legszemélyesebb kérdéseket érinti, amelyek évezredekkel ezelőtt is hasonlóak voltak a digitális korban élőkéhez. Tíz gyermekének a lelki jövőjével, a bűn rájuk leselkedő oroszlánjával szembeni győzelem vágyával, az egzisztenciális veszteségekkel, hatalmas személyi és anyagi károk, csődök ellenére istenbizalomból táplálkozó jövőreménnyel korok fölötti példaadást valósított meg.
Mindezt belehelyezve a máig teljesen még fel nem kutatott istendráma, a Sátán emberfeletti, de Isten korlátozta embernyomorító hadjáratába, aminek a tétje: megtagadja-e Istent Jób, ha rázúdulnak a személyes belső tartást felemésztő és a hitet szaggató próbatételek? Képes lesz-e a Sátán Jóbot Isten-árulásra és hívő Isten-identitása elárulására rávenni? („Majd káromol még téged” – 1,11). Tud-e a mindenét, övéit, csak Istenét és hitét el nem veszítő ember élete jó véget érni ezen a földön? (Jób 42,16-17). Miért nevezhetjük preventív embernek? Mert mindent megtett azért, hogy jókor reggel már „holokausztot”, égő áldozatot (1,5), imát mutasson be az Úrnak, csak hogy hét fia és három leánya életét az igazi holokauszttól, a szívben zajló belső égéstől, a bűn, az istenkáromlás emberromboló hatásaitól előre tisztára mossa. Micsoda családgondozási modell, életbiztosító lelki prevenció! Mekkora szeretet, féltés, életmentő akarat, amivel előre bocsánatot kér Istentől gyermekei még csak potenciális bűneiért!
A család és jövővédelmező Jób spirituális arcvonásai
Nem tudjuk, hogyan nézhetett ki a minden keleti embernél tekintélyesebb, „milliárdos” Jób, akinek hétezer juha volt, ami a kiállt próbák után megduplázódott, minden fiára ezer jutott. Háromezer tevéje, minden lányára ezer teve jutott és igen sok szolgája volt. Igazi pátriárka volt.
És az első olyan embertípus, aki Istenbe vetett rendíthetetlen hittel megvalósította a transzmateriális, az anyagiakkal szemben szabad ember istenes típusát.
Hiszen amikor minden gazdagságát elveszítette a Sátán kegyetlenül embernyúzó, még a padlást is lesöprő vagyonelkobzása következtében, amikor gyermekei is sorra áldozatául estek a tízpróbás sátáni kegyetlenkedésnek, s amikor mindezek láttán hitetlenség kelepcéjébe kerülve, mérhetetlen cinizmussal felkiáltott asszonya: „Átkozd meg Istent, és halj meg!” (Jób 2,9). Akkor az identitását egyedül Istenben megtalált Jób csak ennyit mondott szelíd bölcsességgel: „Meztelenül jöttem ki anyám méhéből, meztelenül is megyek el. Az Úr adta, az Úr vette el, áldott legyen érte az Úr neve!” (1,21).
Micsoda hívő bölcsesség, a totális materiális veszteség közben is megmaradt lelke hálája, mert nem az anyagiak miatt és nem a gazdagságért kötődött, érdekből Istenhez. Léte mélységeivel, egész földi és örök létezésével, hitével, örök valóságával csak Őbenne bízott. Ez az ősbizalom, ez a minden megrendülésen, még felesége cinizmusa, árulásra sarkalló, feltüzelő szavai ellenére Isten-hitben megmaradó, a hitismeretben önmagára, mint Isten által őrzött emberre ismert.
Jób három lelki vonását rajzolja elénk most az Ige. A róla elnevezett könyv 42 fejezetén át megőrizte ezeket a spirituális arcvonásokat.
Mintha Picasso zseniális karaktervonásai jelennének meg a Biblia lapjain. Feddhetetlen volt: nem tökéletes, mert csak egyetlen ember volt tökéletes a földön, Jézus Krisztus. Jóbban ott volt az édenkerti emberi dráma hozadékaként az ősbűn, az Isten elleni lázadás, a nagyravágyás ádám-évai, sátáni genetikai késztetése. Ki tudja, mikor ismerte fel ezt? De mindvégig, száznegyven esztendőn át, küzdött e belső késztetés ellen. Eltökélten, kételkedés nélkül. Feddhetetlen maradt, mert Isten volt benne a feddhetetlen. Élő hite oltalom alatt tartotta mindvégig. Minden napját coram Deo, Isten színe előtt töltötte, így számolta óráit és tetteit. Becsületes volt: már az ókorban kivételes, emberminősítő jellemvonás volt ez. Manapság is az lenne, de egyre kevesebben ismerik értelmét, jelentőségét. Becse, értéke volt szemében Istennek, családnak, önmagának, hitnek, de még az élő állatok értékével mért gazdagságnak is. Nem tékozló fiú volt. Istenfélő volt, kerülte a rosszat: micsoda mély pietás, kegyesség volt az övé, amikor még a Törvénynek, az ószövetségi istenkultusznak nem voltak meg az erkölcsöt, értéktudatot vezérlő-hierarchizáló és segítő vallási iránytűi, kőtáblái. Amikor még nem volt szent sátor, sem frigyláda, Jób a szívébe vésett istenérzettel (sensusdivinitatis), istenszerelemmel élte a hit lényegét. Ez a titka annak, hogy évezredeken átívelő példát adott arról is, milyen szoros és egymást erősítő kölcsönösség van pietás és prosperitás, istenhit és gyarapodás, jól-lét és jólét között. Mindkettő az Úr, a Mindenható áldása.
A hit emberismeretével megvalósított életmód
Jób legnagyobb öröksége, amivel a digitális korban is vonzó hatást gyakorolhat, az a preventív, megelőző, közbenjáró imádság (tíz gyermekéért). Érdemes újra és újra elolvasni az 1. fejezet 4-5. versét. Régi, keleti szokásként évente a fiak és a leányok „a maguk napján”, születésnapjukon összegyűltek vigadalomra. Amikor e napok véget értek, értük küldött Jób egyenként és megszentelte őket. Mi volt a megszentelés lényege? Az égőáldozat, amit jókor reggel mutatott be az apa mindnyájukért. Mintha azt mondaná az Ige: jókor reggel, minden nap imádkozott értük Jób. Mintegy kiábrázolva a jó háromezer évvel későbbi, Kálvin által megfogalmazott felismerést minden hívő papi, közbenjáró szolgálatáról, egyetemes papságáról.
Vajon hány apa, édesanya, nagyszülő imádkozik Jób mintájára és következetességével naponta a gyermekeiért, unokáiért?
Magyarországon a lakosságból kb. 4,2 millió a keresztyén. Ebből alig egy millió a református. Feltenni is fájó a kérdést: hány református hívő imádkozik református testvéréért, családtagjáért? És más felekezetű, de Krisztusban testvéreiért? Vagy a nem hívő honfitársáért? Imaválságban vagyunk. Imaárvák százezrei, milliói élhetnek közöttünk, akikért senki nem imádkozik. Akik nem imádkoznak senkiért, még önmagukért sem. Nem véletlen, hogy annyi szentségtelen bűncselekmény, törvényszegés önti el napjainkat és a híradásokat. Nem kell az imaárvákért határon túlra menni.
Ebben rejlik a jóbi példa sürgető aktualitása: nem kellene egész népünk figyelmét felhívni arra, hogy az ima nagyhatalom – javunkra és nem mások ellenére? Tudom, sokan teszik ezt. De nem elegen. És nem következetesen. Pilinszkynek igaza volt: „Imadajkákra” van szüksége népünknek, minden embernek. Hogy szűnjék valamennyire az imaárvaság. Elképesztő emberismerete, antropológiai ősismerete volt Jóbnak, mert léte lényegét alkotta az istenismeret. Így fogalmazott: HÁTHA vétkeztek a fiaim és káromolták szívükben Istent (1,5). A potenciális istenkáromlás ellen is védeni akarta őket, illetve helyettük is bocsánatot kért Istentől. Hányszor gondolunk erre: mi minden dráma, tragikomédia, komédia játszódik le családunk tagjai, gyermekeink, unokáink, felebarátaink, honfitársaink lelkében, amiről soha nem fogunk tudni semmit. Egyedül csak Isten, aki a szívek és a vesék vizsgálója, ismerheti ezt Lelke által. A hátha-bűnökért, hátha-istenkáromlásokért, a hátha-emberkáromlásokért ki és hány imát mondott már el életében? Ez a legszemélyesebb családi lélekgondozás. Mert az ima életrendező erő. Ahogyan Isten megfogalmaztatta velem is Temesváron Tőkés László egykori temploma úrasztalánál: prima et ultima ratio – oratio. Első és végső értelmes tettünk az imádság. Vajon lesz-e valaki, aki utolsó szívdobbanásodkor imádkozik érted? Vajon tudsz-e majd anyaszült mezítelenül, mégis istenbizalommal közeledni földi óráid vége felé, amikor nem a nagy semmi, hanem élő Urad, Jób Istene, Jézus Krisztus Atyja fog fénylő melegségével várni rád?
Istenárulás, önárulás, létárulás megelőzése
Korunk egyik jelentős gondolkodója, Rüdiger Sarfanski így ír Jóbról a „Gonosz – avagy a szabadság drámája” című könyvében: „Jób a földi infernóban, a bűn és a gonoszság pokoljárásai közben is visszatartotta magát a legrosszabbtól: az Isten-árulástól. Szenvedélyesen kitartott Isten mellett. Ha elszakadt volna Istentől, mindent összetört volna, legfőképpen önmagát. Legnagyobb gazdagsága ez maradt: sem transzcendens árulást, sem önmaga elárulását, sem Isten elárulását nem volt képes végrehajtatnia vele a Sátán”. Ez annak az Istennek köszönhető egyedül és kizárólag (solus Deus), aki ezt mondta a Sátánnak: „Mindenét a kezedbe adom, csak rá magára nem vethetsz kezet!” (1,12). Egyedül Isten a Sátánt korlátozó nagyhatalom – világhatalom – univerzális hatalom. Jób tudta, felismerte, megtanulta: Isten az életmentés, a család- és jövőprevenció, a túlélési oltalom, Aki mindent pótol, de Őt semmi, senki sem pótolja. Van mit Jób példaadásából tanulnunk.
Érdemes újból és újból az emberiség és a hit története egyik legbölcsebb jellemének, az istendráma jó véget ért prófétájának felidézni szavait. Dudaron és Budapesten, Kolozsváron és Pozsonyban, Délvidéken és a Dráva mentén, Kárpátalján és a magyar világdiaszpórában. HÁTHA nagyobb személyi és közösségi, nemzeti károkat tudunk imaéberséggel megelőzni…
(Ez a spirituális publicisztika Dr. Békefy Lajosnak 2024. augusztus 25-én, a dudari református gyülekezetben elhangzott igehirdetésének szerkesztett változata- S.D.G.)
(Dr. Békefy Lajos/Felvidék.ma)
