2025 januárjában zajlott a matematika tehetséggondozás legrangosabb hazai versenye, a matematikaolimpia „királykategóriájának”, A kategóriájának megyei fordulója. A Selye János Gimnázium tanulói évek óta sikeresen szerepelnek, s egyre nagyobb létszámban kapcsolódnak be a versenybe, idén nyolc diákunk vett részt a megmérettetésen. Az érettségiző negyedikes diákok mellett az alsóbb évfolyamok matematika iránt elkötelezett diákjai is vállalják a többletmunkát és a megmérettetést. A megyei fordulót egy házi, illetve egy zárthelyi iskolai forduló előzte meg.
A megyei forduló kilenc eredményes tanulója között négy gimnazista tanulónk szerepel: Ďurčovič Ádám (VII.N), aki idén is az 1. helyen végzett – felkészítői dr. Bukor Emőke és dr. Horváth Fél Szilvia tanárnők; Gyuricsek Ákos (IV.A), aki a 3. helyen végzett – felkészítője dr. Lami Zsuzsanna; Eliáš Simon (III.B), aki az 5. helyen végzett – felkészítője dr. Lami Zsuzsanna, illetve Juhász Tamás; Tapolcsányi Zalán (III.A), aki a 6. helyen végzett – felkészítője dr. Bukor Emőke.
A többiek is csak néhány ponttal maradtak le az eredményességről: Bukor Emőke Zsuzsanna (VIII.N), Ferenczi Bence (VIII.N), Matyó Simon (III.A) és Téglás Dorka (IV.A). Szívből gratulálok a versenyzőknek!
A versenybe Nyitra megyéből harminchárom diák kapcsolódott be, akik kilenc gimnáziumot képviseltek, közülük kilenc diák képviselt két magyar tannyelvű gimnáziumot. Az országos verseny résztvevőit ugyan még nem tették közzé, de reménykedünk, hogy idén nemcsak egy diákunk kerül be az országos döntőbe.
Végezetül köszönetem fejezem ki dr. Bukor Emőkének, a matematika szakkör vezetőjének, valamint dr. Horváth Fél Szilviának és dr. Lami Zsuzsannának, illetve Juhász Tamásnak, diákjaink további felkészítő tanárainak, akik nagyban hozzájárultak tanulóink sikereihez.
Andruskó Imre, a SJG igazgatója
SJG/Felvidék.ma