Robert Fico visszautasítja, hogy összekapcsolják a mostani helyzetet a második világháború eseményeivel. Ezt kedden, a Vörös Hadsereg Központi Katonai Temetőjében jelentette ki Nagymihályban, a második világháború befejeződésének 80. évfordulóján tartott koszorúzáson.
Hangsúlyozta, hogy kormánya a programnyilatkozatában kötelezte magát a sorsfordító történelmi események tiszteletben tartására. „Azoknak a fiatal katonáknak, akik Szlovákia felszabadítása során estek el, semmi közük a mostani történésekhez, az új vasfüggöny kiépítésére vonatkozó igyekezetekhez és a végtelen háborúzáshoz. Bármit megteszünk, hogy a tiszteletadásra vonatkozó kötelezettségvállalásunknak a jövőben is eleget tegyünk” – jelentette ki Fico.
A fasizmus feletti győzelem szavai szerint a béke és az élet ünneplése.
„Hálás vagyok, hogy hozzájárulhattunk ennek a emlékhelynek a felújításához, ahol katonák ezrei nyugszanak, és a legdrágábbat, az életüket adták a felszabadulásunkért. Szlovákia mindig tisztelni fogja önöket, és nem engedi, hogy meggyalázzák az emléküket” – hangsúlyozta Fico.
Köszönetet mondott Igor Bratcsikovnak, az Oroszországi Föderáció nagykövetének a katonai temető felújításában való együttműködésért, és további együttműködést ajánlott fel más emlékművek felújításához.
„Ennek a helynek a nagymihályiak számára is a lokálpatriotizmus helyének kellene lennie, hiszen itt vannak eltemetve a várost 1944 végén felszabadító Vörös Hadsereg katonái. Ez egy óriási temető, a Vörös Hadsereg több mint 17 ezer, különféle, az akkor a Szovjetuniót alkotó nemzethez tartozó katonája nyugszik itt. Örök hála ezeknek a fiatal férfiaknak és nőknek azért, amit tettek, és még nagyobb dicsőség azoknak, akik nem élték meg a második világháború végét” – folytatta a kormányfő.
Fico szerint a második világháborúval kapcsolatos megemlékezéseken lehetetlen a semlegesség.
„Vagy a győztesek oldalára állunk, és tudjuk, ki volt a győztes Szlovákia és Csehszlovákia területén, vagy a fasiszták oldalára állunk. Más lehetőség nincs, mivel tudjuk, mi a történelmi igazság. Van egy bölcs mondás, hogy aki elfelejti a történelmet, vagy nem akarja megismerni, az arra van ítélve, hogy újra átélje” – mondta Fico.
Emlékeztetett a grúňi emlékmű megrongálására. Szerinte a cél a történelmi igazság eltörlése volt, hogy ne kelljen emlékezni a Vörös Hadsereg katonáinak emlékműveinél.
TASR/Felvidék.ma