Albert Flóriánnak, az egyetlen magyar aranylabdás futballistának a nevét viseli az egyik vasúti étkezőkocsi, amelyet ünnepélyes keretek között avattak fel csütörtökön, július 10-én a Nyugati pályaudvar királyi vágányán.
Kívülről a Ferencváros és az egyetemes labdarúgás kiemelkedő képviselőjének portréjával és nevével díszített, belül zöld-fehér színekben pompázó nosztalgiaszerelvényben helyet kapott az a tárlat, amelynek képanyagában a többszörös világválogatott játékosnak, a Nemzet Sportolójának a pályafutása követhető nyomon.
Az ünnepi esemény alkalmából a legértékesebb Albert-relikviák közül az 1967-ben kiérdemelt Aranylabdát és az FTC-vel 1965-ben nyert Vásárvárosok Kupáját is kiállították.
Orosz Pál, az FTC Labdarúgó Zrt. vezérigazgatója a Császárnak becézett játékos alakját megidézve arról beszélt, hogy a VVK-győztes csapattól a mai együttes még messze van, de a klub vezetése bízik benne, hogy egyszer lesz még hasonló sikerük a zöld-fehéreknek.
Az étkezőkocsit a MÁV Nosztalgia a tavalyi évben vásárolta meg, és szolgáltatásfejlesztési programja keretében felújította. A kívül-belül megújult étkezőkocsi ezen túl a légkondicionált Gyertyafény Expressz vacsoravonatok, a határokat átívelő Élményvonatok, valamit a Jewels of Persia (Perzsia kincsei) luxusvonatban fog közlekedni.
A MÁV képviselői a médiaeseményen, amelyen – az Albert Flórián Labdarúgó Utánpótlás és Sportalapítvány képviseletében részt vett a néhai futballsztár lánya, Magdolna – bejelentették, hogy az étkezőkocsi vacsora- és élményvonatok részeként közlekedik.
![47227 1](https://felvidek.ma/wp-content/uploads/2014/07/47227_1.jpg)
A csütörtöki pályaudvari ünnepséget követően az Albert-emlékvonat Veresegyházra indult, ahol a délutáni program részeként az újságírók és színészek válogatottjainak vegyescsapata játszik öregfiúk-meccset a helyiek együttese ellen.
Albert Flórián emlékvonat egyben mozgó „Albert-múzeum” is, ahol megtekinthető a legendáról készült képanyag, valamint az „Aranylabda” is.
http://www.mav-start.hu/ nyomán Felvidék.ma
{iarelatednews articleid=”30865,30965,36354″}